Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-07-03 / 47. szám
1920. iulius 3. „Komáromi Lapöli 3. oldal. utána az érettségi írásbeli is rendesen megtörténlek, a maiurandusok három hétig a szóbelire előkészítő kurzust is rendesen látogatták és akkor rendelnek el uj érettségi tárgyakat, viszont olyanokat, melyek eddig szervés alkotórészei voltak az érettségi vizsgálatnak, egyszerűen törölnek. Hogy ez a rendelkezés, egy-két héttel a szóbeli előtt, minő pedagógiai abszurdum, az nemcsak hivatásos nevelők, hanem bármely józanul gondolkodó ember elölt sem szorul bővebb biznnyiiásra. Az ember kénytelen azt hinni, hogy odafönn a pozsonyi iskolaügyi referálásban nem pedagógusok, hanem más valamik ülnek és rendelkeznek. Mert azzal ugyan semmit sem vesztett volna a cseh-szlovák állam, ha a legutolsó pillanatban már mégsem zavarja meg ezen intézet tanításának menetét és engedi befejezni az iskolai évet ugy, ahogy az egészen a legutolsó napokig folyt. Különösen sérelmes az érettségi rendeletnek az a része, a magyar történelmet és a fizikát törli az érettségi tárgyak sorából. Hová, milyen egyetemre menjenek a magyar ifjak magyar történelem nélkül? Vagy milyen pályára lépjenek fizika nélkül? Valamennyien jogászok legyenek? Másra, orvosra, mérnökre, gyógyszerészre stb. nincs szükség a cseh szlovák államban ? Ez egy szabad és demokratikus államban az ifjúság szabad pályaválasztásának olyan gúzsba kötése, amelyből jó nem, csak rossz száimazhatik. Elrendelte az iskolaügyi referátus az u. n. honi ismeretek-nek (cseh-sziovák történelem és földrajz) élettségi tárgyként való felvételét is. Igazán megáll az ember esze, hogy lehet 4 héttel a vizsgálat elett egy uj, eddig soha nem hallott tárgyat beállitani. Vagy talán a nürnbergi tölcsér titkára jöttek rá a cseh-szlovák pedagógusok, mellyel fél óra alatt fájdalommentesen bárki fejébe bármely tudományt bele lehet csapolni ? Ez minden esetre nagy vívmány lenne a nevelés terén. De mivel erre valószínűen mégsem bukkantak eddig még rá, ismét csak a tanítás eredményes volta szenved csorbát. Mindenesetre jobb és célravezetőbb lenne, ha az iskolaügyi hatóságok rendeleíeiket a tényeknek és a valöéietnek számbavételével adnák ki. A modern pedagógia is az egyéni kezelést követeli, nem pedig a sablónos uniformizálást Legalább a vezetők követnék ezt az elvet. iíoi iifii Miséié. Könnyebb iskoláztatási viszonyok. — A szülők nagy leheriöl szabadulnak meg. — A jövő iskolaév kilátásai. A kéthónapos nyári szünidő örömet hoz minden tanuló és szülő szivére. De amint fogy a vakáció, olyan arányban nő a vidéki szülök arcán az aggodalom felhője, hogy hogyan is lesz a jövő iskola évben, hová, hogyan adjuk kosztba, teljes ellátásba a gyerekeket ? hiszen a városi családok, a rossz közélelmezési viszonyok miatt nem szívesen, csak nagy könyörgésre, rendesen csak rokonság, régi ismeretség, barátság révén veszik oda ellátásra a vidéki gyermekeket. A mai rettenetes drágaság mellett a tetemes összegen felül még mindenféle konyhára valóval is el keli látni a vidéki szülőnek az ellátást adó városi családot, különben nincsenek abban a helyzetben, hogy kosztos diákokat tartsanak. Maholnap azonban olyan tarthatatlan lesz a városi háztartások ellátása, hogy minden földijóból álló ellenszolgáltatás ellenére sem igen akad ilyen vállalkozó szellemű városi család, amely diákot vállalna ellátásra. A vidéki gyermekes családok tehát szomorú helyzetbe jutottak, gyermekeik iskoláztatása kérdésében. A tizenkettedik órában azonban egy igazán életre való eszmét elevenitett fel Borbély Imre keszegfalusi lanitó. Arról van ugyanis szó, hogy internátust kell minél előbb Komáromban léleBiteni a vidéki tanulók (leányok és fiuk) számára. Egyelőre csak megfelelő helyiséget kell biztosítani, a többi már egészen a szülők dolga, feladata és ez nem is olyan nehéz feladat. Minden szülő ellátja a maga gyermekét megfelelő élelemmel, zsírral, liszttel, hússal, tojással, tejjel, vajjal stb. A falusi szülők ezt igazán könnyen meglehetik. Az internátusbán S aztán a megfelelő személyzet feldolgozza a i nyersterményeket. Így mindegyik szülőnek csak élelmezni j kell a gyermekét, amit akkor is meg kell tenni, 1 ha otthon van a gyermeke. Az internátus pénzj beli költségei a sok gyermek között megoszol{ ván, egyre kevés összeg esnék. E sorok írója évekkel ezelőit már meg; pendítette az eszmét. Most Barbély Imre egy ! sikerrel kecsegtető mozgalmat indított az eszme 'I megvalósítása céljából és erősen hisszük, hogy I ez sikerülni is fog. Jamniczky Ottokár, volt zsupán-kormányí biztos még tavaly melegen felkarolta az eszj mét, biztosította az érdekelt szülőket, hogy ' megfelelő helyiségről gondoskodni fog. Akkor ! azonban az idő rövidsége miatt szeptemberre i már nem lehetett az internátust felállítani. Most még két egész hónap áll a megvaj lósitásra rendelkezésre. Afinden percet fel kell | használni, hogy a terv sikerüljön. A vidéki ; tanítóságnak itt nagyon szép szerep jut. írják | össze a falujukbeli tanulókat, akik a léte.itendő . komáromi internátusbán óhajtanának lakni s í ezt közöljék Barbély Imre keszegfalusi tanító| val. Ő már érintkezett a komáromi tanintézetek ; igazgatóival, akik a legmelegebben támogatják I a mozgalmat. A mai magas árak mellett az internátus berendezésére gondolni se lehetne. De mind! egyik vidéki szülő van olyan helyzetben, hogy j ágyat, ágyneműt egy kisebb szekrényt tud | adni gyermekeinek. Több szülő pedig közösen egy-egy asztalt, mosdószekrényt, stb. A helybeli tanszemélyzetből könnyen kikerülne a felügyelői, a nevelői teendőkkel meg; bízott szerv. Az internátus háztartásának fel■ ügyeletét kezdetben jótékony hölgyekre lehetne I bízni, akik inspekciót tartanának ott időnkint. Természetesen, amint az internátus anyagi helyzete engedné, egészen a fizetett alkalmazottak rendszerére lépnének, csak a felügyelet maradna az iskolák vezetőinek kezében. A bentlakó gyermekek után szedett mérsékelt dijak, a növendékek által rendezendő hangversenyek, előadások, mesedélutánok is növelnék a jövedelmet. Különben maga a mozgalom nem szűkölködik egészen pénzben, mert ugy tudjuk, hogy a főgimnáziumnál tekintélyes (5Ü000 K) alapítvány áll rendelkezésre hasonló célra. Annyi itt a katonai, kincstári épület, hogy ha a felsőbb kefök akarják és ezt igazán akarniok kell, a helyiség kérdése nem okoz semmi : nehézséget. A dologra még visszatérünk. Szavalás» Küíönvéleméay. Pogány Béla szavalóestjének bevezetéseképpen kifejtette, hogy két c-élt tűzött ki maga elé. Ezek másodikévá! teljesen egyetértek: a magyar nyelvet ápolni, művelni kell, bár feleslegesnek tartom — éppen a komáromi közönség előtt — a túlzott liang-elcsuklásl és könnytörülgetést. Az első célja Pogánynak az, hogy a szavaló művészetben uj irányt jelöljön ki és az ösvényt jó szélesre ki is tapossa. Ez az „uj irány“ az, amely ellen tiltakozó szavamat fel szeretném emelni oly hangosan, mint Pogány a „Vén cigány “-ban,3 legalább is oly hangosan, de több sikerrel. Mert ez az irány hamis, teljességgel az, súlyos eltévelyedése egy művésznek, egy az övével rokon, de attól mégis nagyon különböző művészetben : a színésznek a szavalásban. A szinjátszás és szavalás egyaránt az előadó művészetek sorába tartoznak, melyeknek jellemzője — a többi művészetekkel ellentétben az, — hogy a közönség egyidejűleg két művész alkotásában gyönyörködhetik, a tulajdonképeni alkotó és az előadó művészében. E kettő ritkán közös. A szinjátszás és szavalás tárgya nem ugyanaz; vannak színjátszásra és vannak szavalásra alkalmas darabok. Ez a különbség azonban nem határozott, mert a két fajta között fokozatos átmenetet találunk. Sokkal határozottabb, élesebb a két művészet között fennálló másik különbség, amely az előadás eszközére vonatkozik. A színésznek a színpadon minden eszköz rendelkezésére áll, amely az életben előfordul; a dobogón fellépő színész ezek nagy részéről lemond ugyan, de eszközei még igy is sokszorosan felülmúlják a szavaló egyszerű segítőit. A szavaló csakis testének, főkép a kéznek és legfőkép az arcnak játékát veheti igénybe, hogy hangjának a gondolatok és érzések kifejezésében segítségére legyen, nem áll azonban rendelkezésére könyv, melyet kezébe vehetne, sém szék, amelyre leülhetne s amelyről felpattanhatna, nem is szaladhat a dobogón fel-alá, általában minden mozdulatának diszkrétnek, tompitottnak kell lennie. Ugyanaz a különbség ez, — hogy ismertebb példát mondjak, mint az opera — és a hangverseny énekesnő közötti. Pogány „uj iránya“ éppen abban áll, hogy a szavalás íárgyáui választott darabot eljátssza. Amikor a tárgy színjátszásra való (Az ember tragédiája), vagy amikor átmeneti s igy szavalásra kevésbbé alkalmas (Az őrült), akkor Pogány magával tudja ragadni a közönséget, ami ilyen kvalitású szinésznéTcsak természetes. De ahol a tiszta szavalás terére jut (A vén cigány, Visszavárlak, Reviczky versei), ott a dolog "természeténél fogva idegenkedést kell keltenie. De az „uj irányt“ a második cél szempontjából is aggályosnak találom. Egyrészt nem kelti fel a hallgatóban a tiszta műélvezet érzését s igy a kedvet, másrészt meg a szavaló művészetet a színjátszó művészek számára akarja kisajátítani s ezáltal a „régi irány“ szerint sokak számára hozzáférhető szavalásnak a nyelvművelés egy módjának hasonlíthatatlanul szükebb korlátokat szab. Nyíl. Egy hadifogoly levele. Vettük az alábbi levelet: Tekintetes Szerkesztő Ur! Most jöttem Turkesziánbcl, annak fővárosából Taskendből. 1920. március 31-én este ültem vonatra, sok viszontagságos ut után végre folyó hó 17-én este haza érkeztem. Tehát 78 napig tartott az ut. Mindenütt hivatalos transzporttal jöttem. Pozsonytól Per hetéig a vonaton utazva, mindjárt meglátta rajtunk az utazó közönség, hogy hadifoglyok vagyunk. Egész Perbetéig a kérdések özönével halmoztak el. Honnan jövünk? Miért nem jöttünk eddig? Vannak-e még sokan ott? Miért nem jönnek azok is? Leveleztünk-e haza? Tudtuk-e mi újság itt? igaz e, hogy sok nem is akar haza jönni ? Majd mind katonaiéit? Miből éltünk? stb. stb. Mire kiszállottam a vonatról, a sok beszédtől teljesen berekedtem. Taskendi volt bajtársaim is megkértek mielőtt eljöttem volna kédves körükből, hogy az ö helyzetükről néhány sor igaz szót — mint aki a turkesztánl helyzetet teljesen ismeri — küldjék be néhány magyar újságnak, hogy a kedves szeretteik felőlük tájékozva legyenek. Tekintetes Szerkesztő Ur szives engedelmével a fenti kérdésekre a lehető legrövidebben tájékoztatom azokat, akik a szerencsétlen, hat éve sínylődő hadifoglyok sorsa iránt érdeklődnek. Ar orosz ipari munkásság 1917 november havában teljesen leverte, letiporta a burzsoáziának vélt tőkéseit és urait s szociálizálta vagyonát, de mégsem tudta a nagykiterjedésü országban meg is semmisíteni. Azonban ugy a katonaság, mint a munkásság mintha megborzadt volna a tengernyi vértől, a sok özvegy és árvák jajától sarokba dobva fegyverét hallani sem akart a további szolgálatról, hazasietett és semmiféle hivó-, könyörgő- s parancsszóra többé elő nem jött, hogy ismét gyilkoljon. A forradalom vezérei látták a helyzet veszedelmes voltát, tudták, hogy feltétlen ellenforradalom tör ki, ami csakhamar be is következett; rávetették magukat a cári idő alatt is sokat szenvedett és éhezett, kéznél levő, katonailag jólkiképzett hadifoglyokra. Minden itt le nem irható eszközökkel csalogatták, édesgették, kényszeritették őket, hogy álljanak orosz szolgálatba és idegen érdekekért hullassák vérüket Turkesztán sivár homokjain. 30—32 ezeren lehettünk akkor ott. Könnyen meg lehet most már érteni, hogy miért nem jöhettünk haza? Egyszerűen azért, mert az orosz vezető férfiak semmiféle aranyakért nem eresztettek volna el, hiszen életükről volt szó.
