Komáromi Lapok, 1920. július-december (41. évfolyam, 47-97. szám)
1920-10-09 / 74. szám
Re gyve negyedik évfolyam. 74. szám. Szombati I92G. október 9. KOMÁROMMEGYEI KÖZLÖNY Eíöfiitiesi ár helyben Cseb-szíuvák értékben: Xfép érre 56 K, félévre 28' K, negyedévre 14 K. j Eícfcetési ár vidékre postai szétküldéssel: Egész tvie éti K, felévre 30 K, negyedévié 15 K Egyes szám ára: 60 fillér. Politikai lap. Főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: BARANYAY JÓZSEF dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Nádor-u. 29., hová úgy a lap szellemi részét illető közlemények, mint a hirdetések, előfizetési és hirdetési dijak stb. küldendi k, Kéziratokat nem adunk vissza. Kcgjelsnik minden szódán és sücasbaton. Az erős kéz politikája, melyet kilátóiba helyeztek, agy látszik, elkezdődik. Ez a politika agreszszivitásával a kommunisták ellen fordul, akik a kormányra nézve kellemetlenekké kezdenek válni. Tény az, hogy a kormánynak súlyos teherrel nyergében kel! lovagolnia, A munkásság ,,forradalmositását" nemcsak hogy eltűrték, hanem elő is segítették azzal, hogy a választások előli, alatt és után a szocialista pártot erősítették mindenféle kedvezésekkel a polgári osztályokkal szemben. Itt mifelénk a munkásságot, annak nemzetköziségével a magyar nacionalizmus letörésére használták fel. A munkásság teljesen érzéketlen maradt, amidőn a magyar tisztviselők tömeges elbocsátásáról volt szó, akiknek helyét mind csehek foglalták el. A földbirtokos osztályt, mint a magyar középosztálynak a tisztviselőkkel egyetemben gerincét, az agrárszocializmus ostromolja minduntalan sztrájkjaival, szabotálásával és föld osztó törekvéseivel. Nyilvánvaló e politikának a magyarság ellen való éle és ezt a magyar munkásság nem látta meg mostanáig sem. A soron a kisbirtokos fog következni, ez azonban eléggé jól van szervezve, sőt érezve a támadó vihar előszelét, mindenképpen igyekszik a várható támadások eilen védekezni. Ezek a támadások el is fognak következni és el nem maradnak. Az agrárszocialisták is vakon mennek bele a sötétbe, mert nein látják, hogy ők is csak eszközök a hatalom kezében. A földosztásnál a csehszlovák telepítési politikai elvei fognak érvényesülni a magyar vidékeken is és a magyar földmivesszegény nem jut földhöz. Hogy az erős kéz elég erős lesz-e ezt keresztül vinni, azt nem tudjuk. Hogy a földműves szegénység nem lesz kielégítve a földosztással, azt már tudjuk. Egy forrongó uj társadalmi osztály keletkezik a föld proletariátusából, amely elégedetlen a maga helyzetével, a termelésnek tényezőjévé nem válik, mert mai helyzetéből vissza kellene fejlődnie. A mai gazdasági cseléd súlyos ezrekre menő jövedelmét nem fogja szívesen elcserélni öt-hat hold föld szegényes jövedelmével, amely nem is állandó, mert egyszer-egyszer rossz termés is van. Jövedelme pedig eddig mindenkor állandó volt, mert azt a gazda kiszolgáltatta úgy jó, mint rossz termés idején. Hozzá az öt-hat hold mellett nem nyolcórázhat, mert akkor éhenha). Az erős kéznek éppen elég dolga van, a társadalmi harc, a belső forrongás éppen eléggé elfoglalja. Most már az a kérdés, hogy az erős kéz hogyan képzeli a magyarság ügyének megoldását. Folytatja-e az eddigi elnyomó sovén politikát, melynek végcélja: a nemzeti kisebbségek megsemmisítése egészen nyilvánvaló volt és igy újabb ellenfelet szerez magának, mely nem alkuszik, vagy a nemzeti kisebbségek jogait respektálva, a széles uéprétegek pszihéjét megértve, a romboló munkáról áttér az épitő munka terére. Történjék bármi: a magyarságnak várnia, tűrnie kei! és reményeit feladnia nem szabad az iránt, hogy következik egy olyan kormányzati fordulat, amely a jogok alapjára áll. A jogokban benne vannak a kisebbségi jogok is, mint a jogalkotás integráns részei. Ha ezeket a jogokat biztosítva látjuk, akkor az épitő munkában mi is résztvehetünk és erőinket, energia tartalékainkat ebbe belevihetjük. Addig pedig mi, magyar emberek, fogjuk meg egymás kezét s azt ne eresszük el. Vállaink legyenek szorosan egymás mellett, szemeink egymáson és úgy várjuk a jövendőt, mely most fog kialakulni. A sorsdöntő órák elérkeztek. Várjuk meg higgadtan és józanul virrasztva azok kezdetét. ií vm 2 vüosi iipiiiíi. E lapok 72-ik számában a városi nyugdíjasok érdekében felszólalt Domány János nyug. polgármester. Az ügy érdekében felhozott érvei meggyőzők, szinte megdönlheteíienek. A veteránok sorából én is kilépek a síkra, nem azért, hogy a szegény páriák sirámhangjai közé oda illesszem a magamét is, vagy hogy újabb érveket hozzak fel, mélyek alkalmasak arr3, hogy könyörületre indítsák azokat, akiknek kezeibe van letéve a nyugdíjasok sorsa. Felszólalásom indoka, hogy nyugdíjas társaim nevében is mély köszönetét mondjak vele volt polgármesterünknek lelkes felszólalásáért, metylyel ügyünkre rávilágított, a meggyőző érveknek olyan sorozatával, amelyek előtt minden elfogulatlan elmének meghajolni kell. Igaz, hogy mikor ő ez ügyben felszólalt és mikor én is neki accompagnirozok, nem háríthatjuk el magunkról azt az észrevételt, hogy „pro domo“ beszélünk. De hát méltóztassék megengedni, ha ezt a szerénytelenséget elkövetjük. Bizonyára nem lépett volna sorompóba volt polgármesterünk, ha helyette beszélt volna irtás, olyan, akire nem mondhatták volna, hogy pro dojno beszél, de azért nyomatékos hangját meghallották volna az illetékes körök. De hát a szomorú igazság az, hogy a nyugdíjasokkal nem törődött senki, mint a kicsavart citromot — félre dobták őket. És e mellőzésnek az érzése a volt kollégák részéről a legfájdalmasabb. Holott — mint D. J. helyesen mondja, valamikor ők is lesznek nyugdíjasok, — hogyan fog majd nekik is esni, ha hasonló sorsot kell nekik is végig küzdeniük. Nem akarok azonban hálátlan lenni és meg kell vallanom, hogy velünk mégis törődött valaki: a magyar állam. Mikor az állami tisztviselők és nyugdíjasok sorsának enyhítéséről megfelelő módon gondoskodott ugyanakkor a városi nyugdíjasok részére nyugdijuk 10 majd . 20 százalékáig emelkedő segélyt utalványozott. A város közönsége csak folytatta a magyar kormánynak ezt a kezdeményezését, midőn e segélyt 1920-ik évre a nyugdíj 30 százalékáig felemelte. Hiszen az igaz, ez is jobb a semminél, de mi ahhoz a kiáltó szükséghez képest, melyet a nyomorgó nyugdíjasoknak elszenvedni kell. D. J. azt ajánlja, hogy a nyugdíjasoknak is tenni kell valamit a saját érdekükben és felhívja őket, hogy mozduljanak meg. Nem tehetek róla, de én az én nyugdíjas kollégá! imát hatékony erőkifejtésre nem tartom képe| seknek. Micsoda fegyveriei rendelkezünk mi? Mondhatjuk mi azt: letesszük a tollat, ha nyugdijainkat fel nem emelik? Mi nem léphetünk sztrájkba. Nekünk csak egy utón lehet haladnunk: a kérvényezés ulján. Két ízben már hiába folyamodtunk a közgyűléshez, folyamodjunk harmadszor is. Majd csak találunk egyszeregy olyan képviseletre, amely kezébe veszi a ceruzát és kiszámítja, hogy egy kisebb család napi élelmezésére a mostani árak mellett mennyi keli. Tüzelőre is csak kell valami, hogy nyersen ne együk a táplálékot. Talán nem vagyunk tu! követelők, ha egy kis fűtőanyagra is számítunk. Na aztán vegye elő a nyugdíjasok listáját, meg fogja látni, hogy nekem van legtöbb: netto 6000 korona évi nyugdijam. Csak ezt a legmagasabb nyugdijat vegye valaki számítása alapjául, maja meglátja, hogyan tudja ebbő! kihozni mind ama szükségletek előteremtését, melyre nemhogy egy életen át bizonyos l kényelemhez szokott, de egy közönséges munj kás” embernek is igénye lehet, í Most van a városnak 35 nyugdíjas tagja. Ezek közül 19 özvegy, 16 férfi. És e 35 tagja közül a nyugdíjintézetnek 17 olyan nyugdíjasa van, a kinek a nyugdija nem üli meg az 1000 j koronát, 10 van olyan, akinek a nyugdija j 2000 koronán alul van. Ha jól utána számita! nék, be tudnám bizonyítani, hogy 700—800 koronából egy koldus sem él meg, pedig ime ! a városnak 17 olyan úri koldusa van, a kik j kénytelenek valahogyan ilyen összeg" mellett j tengődni.' Eddig a proletár jelzőt a kézi munkás neve mellé szokták illeszteni. Ma egy kézműves egy nyugdíjas tisztviselőhöz képest Rofschild. Mert egy tisztviselő, (pláne nyugdíjas) az igazi proletár,” mert ennek kellett az életmódját oly mélyen alá szállítani, hogy ilyen életmód mellett a munkások bizonyosan lázadoznának. Hiszen átlátjuk mi, hogy az a 64,585 K melyet a város nyugdíjas tisztviselőinek és ezek özvegyeinek évenkint kifizet, jelentős nagy összeg és a városnak nincsenek kimeritheíetien segélyforrásai, de azért kénytelenek vagyunk mégis azon az ajtón zörgetni, a melyik egyedül nyilliatik meg számunkra és azon fórumhoz fordulni, melynek egykor mi is alkalmazott munkás tagjai voltunk. Nincs kétségem a tekintetben, hogy nyugdijaink felemelése ügyében telt lépéseinket activ tisztviselő társaink is lelkesen támogatni fogják és ők is rajta lesznek, hogy igazságos ügyünk végre diadalt arasson. Kacz Lajos. Egy tanonc azonnal »felvétetik Horváth vendéglősnél. Komárom« Danarakpart 3.
