Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-03-20 / 17. szám
í. sUsL &ö»á.r#xti Lf»p*k 1S*§. Mireias 20 Természetes, hogy ez a gondolatfolyamat Jókaihoz vezetett. A legkisebb patak csörgedező vize is a tengerbe jut végeredményben. Jókai pedig maga a tenger. És ha éppen Komáromról vai szó irodalmi tekintetben, lehet-e akkor Jókaira nem gondolni ? Abban az időben még csak kevés Jókairegény került színre és ezek közül csupán „Az aranyember“ cimü az, amely Komárnnmal helyileg is vonatkozásban áll. De talán lehetne olyan regényét színre hozni, gondoltam magamban, amely még szorosabban kapcsolódik városunk történetébe ? így jutottam el „Az elátkozott csa!ad*-hoz, amely egyik legszebb, legkedveltebb regénye Komárom Hagy fiának. E mellett a város múltjának egyik legszomorubb eseményéből, a nagy földrengésből indul ki, amelynek egész cselekménye városunkban játszódik le. Megkapott a gondolat és nem engedett nyugtoa: színpadra vinni a százötven év előtti Komáromot, bemutatni a komáromi szekeresgazdáknak a komor feketében is olyan festőies impozáns szép viseletét. Aztán elképzeltem, milyen hatásos lehet színpadon az a jelenet, amikor elhangzik az átok és amikor Malárdy belevágja a fejszét a templom ajtajába.* Szinte megborzongtam magam is a gondolat merészségétől. Ilyet csak Jókai fantáziája tud megteremteni. Csaknem ilyen merész dolognak tartottam azt is,' hogy én olyan nagy fába vágjam a fejszémet, mint amilyen egy Jókai regény átültetése színpadra. Hanem ezt a gondolatot nem tudtam azért kiverni már a fejemből. Elolvastam újból a regényt és még kevésbbé tudtam annak lenyűgöző hatása alói szabadulni. Láttam Műkosnét magam előtt a csizmadia műhelyben; előttem állt Bajcsy pompás alakja, körülötte rajzottak a többi epizód alakok s aztán előlépett Malárdy alispán az ő megrázó tragikumával és szinte követelte, hogy a színpadra segitsem lépni. Jól van, megkísérlem 1 Hozzáfogtam a munkához. Beosztottam a cselekményt, a mesét. Először a nagy tablók alakultak ki: a templomi jelenet, az esküvő, a kibékülés. Ezek körül csoportosult az egész cselekmény. Aztán kijelöltem azokat a helyeket a regényből, amiket szó szerint lehetett beleilleszteni. így haladva tovább, mindig arra igyekezve, hogy a regényből minél többet vegyek át szószerint s lehetőleg a regény egész meséjét belefoglaljam a színdarabba. Itt, ott elkerülhetetlen volt a változtatás, mert a különböző helyeken és időben történt részleteket egy színhelyre és egy azon időre kellett áttenni. A csónakázást a Dunán vagy a szavazás lefolyását nem lehet színpadra vinni, de kihagyni sem lehet az ott történteket, mert akkor a mese benne hiányos, még pedig az érthetőség rovására. Nem hozhatom például színre azt, mikor Gútay a révészházban leszámol a fiával s a fiú beleugrik a vizbe, tehát a révészt kellett behoznom a nézők elé s viszont a szavazást a háttérben hagyni úgy, hogy csak a lármája hallassák be itt-ott. E közben persze egy-egy alak elrajzolódott, kissé más lett, mint a regényben, de ezért csak Jókai haragját vonhatom magamra. Ő meg talán megbocsátja ezt a kis inasának. Lassan ment a munka, de örömmel, kedvvel foglalkoztam vele a hivatalos munkán kívül és hónapokon át. Úgy látszik, az a kis szoba a városházánál, ott a torony alatt, ilyen munkákra is ösztönzi a lakóit. Ott alapította meg és szerkesztette valamikor Tuba János bátyám a Komáromi Lapokat, ott irt sokszor Kiss Gyula is. Talán nekem is sikerült v#lna folytatnom az irodalmi próbálgatást, ha ott maradhattam volna. Ki tudja, nem lett volna-e jobb úgy? 1 Mire elkészültem az átdolgozással, amit egyébként csak kísérletnek, vázlalnak tartottam és tartok ma is, akkorra a komáromi színház építését elfujta az események szele majdnem beláthatatlan messzeségbe. így hát az én színdarabom is ott feküdt évekig a fiókomban. Csak néhány bizalmas barátom tudott róla, meg Rákosi Jenőnek, a kiváló írónak és dramaturgnak küldtem el nagy kétségek közt. Büszke vagyok arra, hogy ő ismeretlenül is komolyan foglalkozott vele és nem hallgatva el kifogásait sem, néhány igen elismerő sorban válaszolt és felajánlotta a színdarabnak a Nemzeti Színházhoz való beadását. Ebben azonban közbejött okok megakadályoztak. Most, amikor a komáromi Ref. ifjúsági Egylet agilis elnöke, Vargha Sándor barátom. néhány héttel ezelőtt hozzájárulásomat kérte ahhoz, hogy az egylet uj színpadát ezzel a színmüvei avathassa fel, bármennyire aggódtam is a színpad szűk keretei és a műkedvelői előadás nehézségei miatt, nem tértem ki annak a sokszorosan egybetalálkozó helyi érdeknek szinte parancsoló kényszere elől, hogy Jókainak komáromi tárgyú regényéből komáromi benszülött által átdolgozott színmű csupa komáromi szereplőkkel helyi jótékony célra abban az épületben kerüljön szinre, ahol Jókai először járt iskolában s ahol csekély magam is megkezdtem az irás-olvasás mesterségének elsajátítását legalább annyira, hoey később sokélvezetet és gyönyörűséget találhattam Jókai regényeiben. Most olyanforma örömet érzek, mint a kertész, aki egy dúsan tenyésző kertbe* az őserő által teremtett pompás virágokból bokrétát kötött. Az ősereiü talentum ebben a színdarabban is Jókaié. Ö alkotta meg az alakban színben, illatban pompázó virágokat, én csak más formába kötöttem öszze őket. Örülök, hogy eszköze leheltem annak, hogy Jókai dicsőségének ujabh emléket állíthattunk. A siker többi része már nem engem illet, hanem Mindazokat, akik a szinrehozaíalban közreműködtek: a főrendező avatott munkájától a lelkesült szereplők kiválóan bevált alakításain át a fáradhatatlan súgóig és az ambiciózus diszleífestöig mindenkit. Dr. Szijj Ferenc. Komárom? esetek. Járvány a komáromi nők között. A komáromi nők között veszedelmes szembaj kapott lábra, amely a szakköröket különösen foglalkoztatja. A komáromi női szemeket nagy veszedelem fenyegeti, azokat a szemeket, amelyekre ugyancsak rá lehet olvasni mindazokat a szépeket, amelyeket a magyar és a világirodalom csak elmond a szép szemekről. A fekete szemekre: „Fekete szem éjszakája“, a kékre; „Kék a tenger, kék az \égbolt. — Ábrándozó szemeid, — Viselik a magas égnek s mély tengernek színeit“ kezdetű dal ülik. Sőt még az öreg komáromi matrónák is joggal elénekelhetik a régi udvarlóiknak: Nézi raám, itt vagyok! A két szemem még ragyog! Szóval a komáromi nőszemeket, amelyekről már oly sok rajongó elénekelte a säckingeni trombitással, hogy „Szemedbe néztem egykoron! Ott szerelem üdvfénye reszketett“, igen, ezeket a meseszép fekete, barna, kék és szürke nőszemeket nagy veszedelem fenyegeti, rettenetesen romlanak, homályosodnak. Ez a szemromlás a komáromi hangverseny szezonban szedi áldozatait. A hangversenyre jegyet váltó hölgyek arról panaszkodnak, azzal akarják a pénztárnokot megindítani, hogy a szemeik rohamosan romlanak, ők már csak az első. sorból láthatják az előadó művészt, ők nem ülhetnek hátrább stb. Szerencsére ez a szemjárvány a hangversenyszezon végével megszűnik, de a szezo* kezdetén újra rohamosan fogja szedni áldozatait. Az orvosi körök figyelmét felhívjuk reá. A jegyeket váltó nők között a szembajon kivül a süketség is kezd fellépni, bár jnég eddig szórványosan, de már sok hölgy tart jogot azon a címen az első széksorra, mert nagyot kézd hallani. Ez utóbbi baj még nem lépett fel járványszerüen és láttunk már ilyen szezon-süketségben szenvedő hölgyet, aki a hangverseny alatt a szomszédja suttogva elmondott bókjait nagyon is meghallotta. A kis diók nagy baja. A múlt hetekben a komáromi főgimnázisták főpróbát tartottak a Jókai szobor alapra rendezett szépsikerü hangversenyükből a tanuló ifjúság számára szintén a szobor alapra a kulturpatotában. A kis diákok sugárzó arccal siettek az előadásra. De különösen boldog ábrázattal tipegett a pénztár felé egy csinosan öltözött fiúcska. Látszott rajta, hogy ez az első önálló megjelenése a nézőtéren. Sugárzó szemekkel szarja le az egy koroaát a pénztáros bácsiknak, akik egy nagy belépőjegyet nyomnak a markába. A kisfiú boldogan nézegeti a nagy cifra cédulát és repeső örömmel tipeg a teremajtó felé 1 Itt aztán a mosolygó arc pityergőre válik, hangos sírással szalad vissza a pénztárhoz és könyhullatva zokogja el az ő nagybaját : — Bácsi kérem, adjon egy másik cédulát Ott az ajtóban egy gyerek elvette tőlem és elhasitotta, hogyan menjek én be? T. i. az történt, bogy a jegyeílenőrző fiú hasította be a jegyet, de nem leiietett ám egy könnyen megértetni a kis csöppséggel. Új jegyet adtak neki utasítván a jegytépő fiút, hogy ezt az egy jegyet épségben engedje át a vámsorompón. Diákok beszélgetnek. — Láttátok Az elátkozott családot ? — Láttam, s irigykedtem i* Lőrinc, meg a Kálmán szerepét adókra, hogy olyan csinos partnerjeik vannak, s nern vagyok megelégedve a szerzővel: azokat bizony többször a színpadra sétáltathatta volna 1 — Tudod én az egész darabban nem irigylek mást, mint a súgót. Te az egy valóságos angyal ! Úgy súg, hogy csak az hallja, akinek súg. Te ha az a lány velünk járna iskolába, gyöngyélet volna a diák élet. Az ötödik előtdáson. Az elátkozott család ötödik előadásán igy elmélkedik a kortinahuzó: — Nem hiába mondják azt, hogy az a jó darab, amelyikben a főszerepeket egyenesen valakinek a számára Írják, mint teszem Fedák Sári, vagy Varsányi Irén számára. Ez az elátkozott család is azért tetszik annyira, mert a szerző ezt meg a Mokos tisztelendő tüdejére irta egyenesen. Csak az ő erős tüdeje bírja ki azokat a hatalmas kitöréseket. A premieren. Az elátkozott család első előadásán siettünk gratulálni a szerencsés szerzőnek. — Igazán örülünk,, hogy az első darab is ilyen szépen sikerült. — Bocsánat kedves uram, de nem ez az első, már van egv Szijj darab! — ? ? — Igen, igen ! A kis lányom ! És ez sokkal jobban sikerült. Az elátkozott család cimü művem már 4 esztendeje kész és csak most, és most is csak 52 szereplő segítségével tudtam lábraáilitani, mig ellenben a kis lányom csak egy éves és már egyedül tud járni ! A jó Komárom. Sokan piszkálják ezt a jó Komáromot, de én védelembe veszem. Ilyen figyelmes város nincs több a föld tekén. A héten is szóval, írásban, üzenettel, személyesen és küldönccel, telefonon összes férfi ismerősöm jóakaratulag figyelmeztetett, útbaigazított, hogy el ne felejtsem kiváltani a dohányjegyemet és .,. és . . . szólt tovább minden egyes szeretetteljes figyelmeztetés: „mivel tudom, hogy kedves uram ön nem dohányzik, hát majd számítok^ a dohányjegyére!* Eddig éppen 679 ilyen előjegyzés van elkönyvelve a dohányjegyemre. Hogyan csinálok igazságot ? Hát kibocsátók számozott jegyeket a dohányjegyem igényeire. A Nádor-utcán beszélte egy kedves mama, hogy az este a Pistike (4 éves), meg a Ferike (5 éves) alaposén összeverekedett a gyerekszobában. Valami nézeteltérés támadt köztük s a harcnak az lett a vége, hogy mind a két hős nagy sirás közben összekaramzsolt képpel került ki a küzdelemből. A mama sietve küldte a cselédet a Kovács patikába angol flastromért. Közben megmosdatta a vérző pofikákat, s fiastrommal betapasztoíta a körmök nyomait. A gyerekek elcsendesednek, de egyszerre újra keserves sirás hallatszik a gyerekszobából. A Ferike sirt. — Mi bajod drága szivem? — kérdé az aggódó aaya. — Azéjt szirok, mejt a Pisztikének szokkaj több flasztjomot tetszett jagasztani a képéje! Faun. Műveltség Könyvtára és Franklin Kis Lexikon kapható a kiadóhivatalban.
