Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)

1920-06-09 / 40. szám

2. oiaui. 1920. junius 9. Komáromi Lapoli hozzánk a vidéki tanítóság köréből, s arra kérnek bennünket, hogy tegyük szóvá a dolgot, s kérjük az irányadó köröket a mielőbb jobb belátásra, hogy az év záróvizsgákat minél előbb megláthassák. Talán furcsának látszik, hogy a tudo­mányok fórrásának, a tanév megrövidítése mellett kell írnunk a falusi iskolákban, de azonnal tisztán látszik a helyzet, ha a falusi tanítóság keserves, sőt sok helyen életveszélyes állapotát leírjuk, amely éppen az erőltetve nyújtott tanítás következtében beáll. Azon nem is kell vitatkoznunk, hogy az iskola, amelyeknek a növendékei 99% arányában kint libát őröznek és a tanító heteken át a bentmaradt egy-két gyerekkel kínlódik, már előbbre úgyse viszi tovább a tanulást, vagy elvégezték a téli hónapokban a tananyagot, vagy nem, a megfogyatkozott iskolában arra inár úgy sincs alkalom. Tehát az évzáró vizsga minél előbb megtartandó. Aki a falusi iskolákra ráhúzza a városi iskolákra alkalmazható junius hó végéig tartó tanév sablonját, az kitűnő paragrafus és szobatudós lehet, de a falusi életet nem ismeri. De menjünk további A lelkiismeretes falusi tanító kezdetben szépen, békás utón izenget az elmaradt tanulók szüleinek, hogy tisztelted őket, legyenek szívesek á Lajoskát, a Mariskát, meg a Lidikét iskolába küldeni. Akik ismerik a mostani falusi életet, sajnosán tapasztalják, hogy a nép a vezető emberekben ellenséget lát. Ellenségnek, de mekkorának tekinti a tanítót, a tanitókisasszonyt is, aki a nép szent meggyőződése szerint irigyli tőle a betevő falatot is, ime azt akarja a tanító, hogy a hasznot hajtó libanevelést hagyja abba a nép, a gyerek menjen iskolába, az apró jószág pedig pusztuljon el stb. Ilyen körülmények között természetesen nem csoda aztán, hogy a tanító szelíd üzen­getésére legtöbbször olyan válasz jön a szü­lőktől, hogy az nem ttiri a nyomdafestéket. No de hát mit csináljon a szegény tanító ? Felülről jönnek a szigorú rendeletek. A tanító szót fogad. Kiírja a mulasztók névsorát, ami annyit tesz, hogy az iskolaköteles gyerekek szülei mind rákerülnek a listára. Ezzel aztán elmegy a községházára, s kéri, hogy a mulasz­tók szüleit bírságolják meg. Az elöljáróság érzi a lépés veszedelmes voltát, nem jó dolog a mai békétlenkedő világban az egész falut meg­büntetni! Ebből még nagy baj lesz! Legtöbb helyen aztán húzzák, halasszák a megbírságo­lást. És ahol végrehajtják? — kitör a háború a tanitóság és az egész falu között. És ez a háborúság nem egyszer szomorú végre vezet. Csallóköznyéken szintén megbír­ságolták az egész falut. A felbőszült falu aztán botot, vasvillát ragadott s megtámadta a köz­ségházát, hogy számon kérjék a bírságolást. A szorult helyzetbe került elöljáróság a szegény tanítóra kent mindent. A haragvó nép az isko­lához rohant és a szerencsétlen, kötelességét teljesítő tanitót félholtra verték, eszméletlenül szedték össze. Több esetet is tudunk ilyet. Most aztán kérdezzük, módjukban van-e a tanfelügyelőségeknek s a felettes tanügyi tényezőknek megvédeni a tanítóságot a falu ódiumától, haragjától, esetleges megtámadásá­tól ? — ki védi meg őket, különösen a taní­tónőket? Ki védi meg őket, amikor a felettes hatóság a hibás, nem ismervén a falusi életet, észjárást, konzervatizmust és erőltet olyan rendeleteket, amelyeket nem lehet foganatosí­tani. Nemcsak a falusi tanitóság, de a községi elöljáróságoktól érkező panaszok megvilágítják a helyzetet. A záró vizsgákat gyorsan meg kell tartani s a téli hónapokon nagyobb óraszámú tantervet kell kidolgozni, hogy a rövid tanév alatt is elvégezhessék az anyagot. A komáromi tanfelügyelőség bizonyára nem fog kitérni e kényszerítő helyzet elől. A tanítóságnak még egy súlyos panasza van. A nyomorult anyagi helyzetükön némileg ideig-óráig segítettek úgynevezett gyors segé­lyekkel, de ugylátszik, az intéző körök nincse­nek tisztában a gyors-segély kritériummal, mert az se nem gyors, se nem segély. A ren­delkezés megérkezett, a szegény, eladósodott tanitóság boldogan szaladt be a komáromi adóhivatalhoz, felesleges költségekbe verve ma­gát, de ott nem fizették ki azzal az indokolás­sal, hogy az adóhivatal nem kapott még reá ellátmányt. A tanítóság napról napra ostromolja a pénztárt, de hiába. A vidéki tanítók hiába költekeznek a bejövetellel, szomorúan üres kézzel mennek haza. Mint értesülünk, körül­belül egy egész hónapig kell a szegény taní­tóságnak várni erre a már kiutalt u. n. gyors (?) segélyre. Tehát igy néz ki nálunk a gyorsaság és a segítség. E szomorú tényt is ajánljuk a tanfelügye­­lőség figyelmébe. Nemo. fiz fparíesfüleí határozatai. Az Ipartestület elöljárósága f. hó ,1-én kedden tartott rendes havi ülésében foglalt ál­lást a cégtáblák átfestése ügyében és kimondta, hogy a cégtáblák feliratának megváltoztatására vonatkozó zsupán-kormánybiztosi rendelet tár­gyában dr. Kamrás József törv. biró.Jbizottsági tag és társai által a múlt hó 27 én tartott városi közgyűlés elé terjesztett és elfogadott indít­ványt egész terjedelmében magáévá teszi s a maga részéről is felkéri a zsupán-kormánybiz­tost, iiogy ezen rendelet végrehajtását az in­dítvány értelmében a felirat érdemi elintézéséig felfüggeszteni és elhatározását az iparosok megnyugtatására a testülettel közölni szíves­kedjék. A kollektiv szerződések ügyében azt az álláspontot foglalta el, hogy az elöljáróság semmiféle kollektiv szerződéshez, mely az ipar­törvény rendelkezéseivel, az ipartestület alap­szabályával ellentétben van, mely a tanoncok számát korlátozni, a szabad egyezkedést az iparos és a tanoncok, segédek között kikü­szöbölni, a díjazást nem a törekvéshez sem nem a képességhez, hanem a korhoz köti, ezzel a*, egyéni ambíciót, előretörést megaka­dályozni, az ifjúságot az iparos pályától elte­relni szándékozik, mely az önálló iparosok létjogosultságát veszélyezteti és végül mely az ipartestület tekintélyét és jogkörét leszállítani célozza — hozzá nem járulhat és az iparosok­nak elfogadásra nem ajánlhat. Viszont kész­séggel hozzájárul a munkabérek bizonyosfoku emeléséhez, de szem előtt keli tartania ennek azokat az újabb anyagi áldozatokat, melyeket ez a munkabéremelés a munkaadóktól igényel s vé'emányének megalkotásánál ez lehej a szempont, mely irányíthatja. Az inasok szakszervezkedése ügyeivel is foglalkozott az Ipariesíület. Az utóbbi időben mind sűrűbben fordul elő, hogy kiskorú iparos tanoncok szeivezeteket alakítottak illetőleg ilye­nebbe beléptek, oly célzattal, hogy a felnőtt munkásokhoz hasonlóan szervezkedjenek. Aminthogy a szülői hatalom és az ipartör­vény értelmében a munkaadók házifegyelme alatt átló kiskorú tanoncokra az egyesülési és gyü­lekezési jog nem vonatkozható, de meg sem engedhető, hogy szerződéses tanviszonyban levő kiskorú egyének a munkaviszonyokat tár­gyaló gyülekezésekben részt vegyenek. Amint­hogy továbbá ennek megakadályozására mini. z­­teri rendelet intézkedik, felkéri a testület az elsőfokú iparhatóságot, hogy etilalomnak érvényt szerzendő, a tanoncok szervezkedését a legna­gyobb eréllyel tiltsa és akadályozza meg. Rajz és festménykiállítás. A Kultúrpalotában nyílt meg. • < — 1920 junius 6. — — Saját tudósítónktól. — —jun. 7. A Kultúrpalota kapuja az idén immár harmadizben nyílik meg a művészet és annak i barátai számára. Ez alkalommal a művészet a gyakorlati élettel való kapcsolatának értékes 1 bizonyítékairól volt alkalmunk meggyőződést szerezni, nevezetesen arról az útról, melyen a gyermeki lélek elindul a vonal és a forma világába, hogy később annak törvényeit meg­ismerve művészi öntudat ébredjen fel benne. A kiállításon díszes közönség jelent meg, amelynek soraiban ott láttuk dr. Szijj Perenc polgármestert, a Jókai Egyesület elnökét, Aíd­­rocz Emílián főgimn. igazgatót, Berzsenyi-Ja­­nosits József műszaki főtanácsost, a Jókai Egyesület művészi osztályéi nőkét, dr. Alapi Gyula múzeum és könyvtárigazgatót, Bergmayer Rudolf nyug. ezredest, dr. Tuba János köz­jegyzőt, Csepy Dánielnét, a Nőegylet elnökét, Alapi Gáspár városi főjegyzőt, Bíró Sándor főmérnököt, Lakatos Károly igazgatót, a főgimn. tanári kar több tagját stb. A kiállítást Alórocz Emílián főgimn. igaz­gató nyitotta meg az alábbi beszed kíséretében: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az ambíció, ez az előre, ez a fölfelé tö­rekvés. érvényesülni akarás lehet indokolatlan, lehet szertelen — s akkor beteges lelki jelen­ség, mely orvoslandó, ha mindjárt nehezen megy is az; úgy a beteges egyén, mint a tár­sadalmi élet jól felfogott érdekei kívánják az orvoslást. De van az ambíciónak egy másik fajtája is: az egészséges ambíció: ez is előre, felfelé tör, ez is érvényesülni akar, de indokoltan, mert tényleg vannak oly kvalitásai, melyek jog­címet adnak az érvényesülni akarásra; van benne tényleg szikra, mely lángolni, világítani, melegíteni akar. Ez valóságos isteni vonás az emberi leiken; ez az alapja, hordozója, moz­gatója minden anyagi és szellemi haladásnak, alapja minden kultúrának. Ezt nem elnyomni, hanem mindenképpen fejleszteni kell, fejleszteni kell megnyilvánulása első fázisától egész a tö­kély fokáig! Az iskolának, mely a növendék minden tehetségét összhangzaiban kívánja fejleszteni, elsősorban kötelessége ezt az egészséges am­bíciót felkelteni, helyes irányba terelni, abban megtartani, fejleszteni. Ez a rajzkiállitás ennek a helyes egész­séges ambíciónak az ünnepe. A főgimnázium és más iskolák növendékei lépnek rajzaikkal a müizléssel biró közönség elé, iiogy bemutassák rajzoló tehetségüknek termékeit. Hogy mennyire össze kellett minden tehetségüket szedniük a kiáliitott rajzok szerzőinek, hogy a müveit, hozzáértő közönség bírálatát kiálthassák — el lehet gondolni! Hogy nagy mértékben felkelti és fejleszti ez a körülmény, továbbá a kitűzött dijak a növendékek ambícióját és fokozzák az oktató tanár munkakedvét, az kétségtelen! De a nemes versenyre is kedvező aiká­lóin ez a kiállítás. Mindegyik növendék el akarja ugyanis nyerni a győzelem, vagy legalább az elismerés pálmáját ; minden izma megfeszítésé­vel fut tehát a versenypályán, Iiogy hacsak le­het elsőnek fusson be. Amint megvan továbbá a maguk értelme és üdvös célja az iskolai önképzóköiöknek, iskolai ünnepélyeknek: gyakorló püyái ezek ugyanis a lélek tehetségeinek s ezáltal fejlesztői is azoknak, hasonló okból nagyon üdvös a növendékek rajzoló tehetsége és müizlése szem­pontjából a rajzkiállitás. Ha emberekkel érintkezem, gyarapodik emberismeretem, de gyarapodik egyúttal önis­meretem is; mások rajzainak látása, bírálása szélesíti, mélyíti rajzbeli ismereteimet, a magam rajzaival összehasonlítása pedig fejiesztőleg hat rajzoló tehetségemre. Tehát a rajzismeret gya­rapodásának is igen alkalmas eszköze a nö­vendékek rajzkiáilitása. Iskola és társadalom, a család és bölcső viszonyában vannak egymással; az iskolát a társadalom népesíti be, viszont a művelt társadalom az iskolától nyeri tagjait, egy­másra vannak tehát utalva; tíz iskola a maga szellemét közli a társadalommal, a társadalom viszont rányomja képét az iskolára. Ennél fogva az iskolát, annak szellemét érdeklődés­sel és jogos kritikával kiséri a társadalom; vi­szont az iskola is fentartja jogát a társadalmi kérdések, felfogások birálatátioz és amennyiben hibásaknak találja azokat, káros hatásaitól kö­teles megóvni az ifjúságot. Szoros kapocs fűzi tehát össze az iskolát és társadalmat. Egy ily kiállítás közelebb hozza, jobban megismerteti egymással az egymásra utáltakat, aminek csak jótékony hatása lehet az iskolára is, a társa­dalomra is. Ily gondolatok ébrednek lelkemben, mikor a mai rajzkiállitást megnyitni szerencsém van. Azért csak hálával tartozunk Harmos Károly főgimn. rajztanár és festőművész urnák, hogy növendékei rajzaiból a mai szép és gazdag ki­állítást létrehozta. Bizonyára nagy lelki gyönyö­rűséget szerez a tanítványoknak és szülőknek is és nagy mértékben előmozdítja mesterben is, tanítványban is az egészséges ambíciót és az alkotó munkakedvet. És ha a mélyen tisztelt látogató közön­ségnek fejlett müizlését egy kis mértékben is kielégíti ez a kiállítás, sőt ha érdeklődésével,

Next

/
Oldalképek
Tartalom