Komáromi Lapok, 1920. január-június (41. évfolyam, 1-46. szám)
1920-05-22 / 35. szám
4 o dal. .Romammi Lapok — Kabaréestéig. A komáromi Törekvés Műkedvelő Gárda 1920. évi május hó 23-án, (pünkösd vasárnap) este 8 órakor a Munkásotthon nagytermében kabaré-estélyt rendez, melynek műsora a következő: 1. Nyitány. Zongorán játszat Katona Rudolf. 2. Sztrájkoló kovácsok. Drámai szavalat. Előadja: Czibor István. 3. Dalcsokor. Énekli: Kuszola Juliska. 4. Tejengedély. Hármas jelenet. Előadják: Goda Bözsike. Varga Sándor Szőllősi János. 5. Pesti nóták. Énekli: Adamek József. 6. Melodráma. Előadja: Molnár Lajos. 7. Halálos kínok között. Bohózat 1 felvonásban. Szereplők: Kossár József, Adamek József, Adamek Lujza, Török István, Kozári Gyula, Kozári Ferenc. 8. Müda- Jok. Fuvolán játsza: Krausz Mór. A zongorakíséreteket Katona Rudolf látja el. Konferál : Sonnenschein Vili. Ülőhely 4 kor., állóhely 3 korona. SPORT. Kft.—Diliszegi St. IszspPi (0:0) (Bainokt.) A mérkőzés kezdete előtt Diószeg a bajnoki két pontjáról lemondott s igy a két csapat barátságos mérkőzést tartott. Az eredmény nem hit kifejezője a két csapat közötti külömbségnek. A KFC. az egész játék folyamán nagy főlényt mutatott s hogy nagyobb eredményt nem tudtak elérni, az annak tudható be, hogy a csapatuk a rendkivül keskeny pályán nem tudott felfejlődni. Korner arány 14:2 a KFC. javára. Diószegnél Dóbiás center-csatár a középfedezet és a balhátvéd játéka magaslott ki. A KFC-nál Lovász és Adler a szokott jók voltak. A fedezetsorban egyedül Hacker játéka elégitett ki. A csatársor indiszponált. Csak Netoloczky játszotta ki rendes formáját. Ö lőtte a goalt is. Biró: Bauet (Pozsony) nagyon jói bevált. Evvel a KFC. befejezte a bajnoki mérkőzéseit s az „Érsekujvári kerület“ bajnokságát az 1919/1920 évre végérvényesen megnyerte. A büszke bajnoki címhez s a piros bársony sipkához (amely minden játékos vágya) hosszú és nehéz küzdelem után jutott hozzá a KFC. A jól megérdemelt győzelem a kitartásnak, a megértésnek s a KFC-ban uralkodó kitűnő sportszellemnek a gyümölcse. Amidőn a csapat játékosainak gratulálunk, egyúttal azonban az elismerés lobogóját meg kell hajtanunk a K. F. C. vezetősége előtt is, mert csak az az egyesület érhet el ily kiváló eredményt, ahol a vezetőség is mintaszerű. * Az érsekujvári „Vasutas sportklub“ előttünk ismeretlen okból nem érkezett meg s hogy az itthon levő sportkedvelő közönség kedvenc szórakozásától még sem essék el, a K. F. C. I/B és ifjúsági játékosaiból alakított két kombinált csapat játszott egymás ellen. Győztek a pirosak 2: 1 arányban, félidő 1:0. A pirosaknál Lővy, de különösen Blázsovits a balszélsö postján játszott kitünően. A kékeknél Dobis és Berza játéka emelkedett ki. Feltűnően jól védett Mahler a kapuban. Abonyi Árpád jól bíráskodott. * Pünkösd vasárnap és hétfőn a tavaszi szezon legnagyobb sporteseménye lesz városunkban. Ekkor dől el ugyanis, hogy ki nyeri meg a f. évben a „Steiner Sándor“-féle ezüstserleget s hogy melyik csapat kapja meg egyúttal a K. F. C. által felajánlott 11 drb díszes ezüstérmet. Vasárnap délután lesz az elődöntő, hétfőn délután pedig a döntő mérkőzés. Részvételre jogosultak: a Mateóczi Atlétikai Club“ . a „Komáromi Football Club“ és a Ruttkai M. T. A „Lévai Sportclub“ visszalépett. Minthogy igy csak három csapat jutott az elődöntőbe, az egyik ellenfél nélkül marad. Hogy melyik, azt a sorsolás fogja eldönteni. A sorsolást a szövetség kiküldöttjei fogják hivatalosan megejteni. A közönség körében máris óriási érdeklődés mutatkozik a mérkőzések iránt, annál is inkább, mert a felvidék sporterejét még nem volt módjában megtekinthetni. Az elért eredmények után ítélve a csapatoknak kiválóknak kell lenniük. A KFC-nak bizony minden tudását érvényre kell juttatnia, ha megakarja akadályozni, hogy a díszes ezüstserleg mindjárt az első évben idegenbe ne kerüljön. A mérkőzéseket pozsonyi, szövetségi bírák vezetik. A szomszéd városokból és a környékbeli falvakból már számos levélbeli megkeresés érkezett a KFC-hoz a jegyek biztosítása iránt, úgyhogy előre láthatólag óriási közönség jelenlétében fognak lefolyni a döntő küzdelmek. A vendégcsapatok költségeit, ellátását a KFC. fedezi, miért is kénytelenek voltak a belépődíjakat mérsékelten felemelni. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapuidé: Spitzer Déla. ífOrca-ott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Knm.vom HIRDETÉSEK. ÉRTESÍTÉS. Van szerencsém a m. t. közönség tudomására adni, hogy régóta fennálló műhelyemet édes apám halála után teljesen újonnan berendeztem és Nagymegyeren, Főtér 340. sz. (Raáb féle vendéglővel szemben) fiók-műhelyt nyitottam. Elvállalok minden e szakmába vágó munkálatokat a legegyszerűbbtől a 112 legdíszesebb kivitelig Vidékre lev. lap hívásra azonnal megyek. Fó'torekvésem mindenkor oda fog irányulni, hogy tiszteit megrendelőimet eisőiendü munkával és szolid áraimmal kielégíthessem. Tisztelettel SZTSflTYiL FEREHC szoMíitö, nM és timfistä Komim, PaoU-iilta 22. lakás: Roimaring-u. 7. • e ~ —— Üzlet megnyitás. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy Komáromban, Király-püspök utca 4. sz. alatt (Netter-féle ház) hentes üzletet nyitottam, hol minden e szakmába vágó hentesáru ízlésesen készítve mindenkor friss állapotban áll a közönség rendelkezésére. Törekvésem az leend, hogy előzékeny kiszolgálással a bizalmat kiérdemeljem, miért is szives pártfogását kérve, maradok tisztelettel 133 Vörös Sándor hentes m. ■440/1920. Nemesócsa község elöljáróságától. Hirdetmény. Alulírott községi elöljáróság a képviselő testületi közgyűlés 13,kgy. 1920. számú határozata alapján ezennel közhírré teszi, hogy Nemesócsa község kisbirtokosainak tulajdonát képező mintegy 5000 magyar hold földön gyakorolható vadászati jog három részletben 1920 évi augusztus hó 1-étő! 1927 évi február hó 1-ig terjedő 6 és fél évi időtartamra Nemesócsán a jegyzői hivatalban 1920 é*l junius hó 0-án vasárnap, d e. 9 órakor nyilvános árverésen a legtöbbet Ígérőnek haszonbérbe adatik. Az I, terület mintegy 709 magyar hold kikiáltási ára 300 korona. A II. terület mintegy 2507 magyar hold kikiáltási ára 1500 korona. A 111. terület mintegy 1784 magyar hold kikiáltási ára 1000 korona, mely összegeknek 10 °/o-a az árverés előtt bánatpénzül leteendő. A haszonbérletre vonatkozó részletes feltételek a hivatalos órák alatt a jegyzői irodában megtekinthetők. Nemesócsa, 1920. május hó 15-én. Komjáthy István sk. Oyőry Dénes sk. községi jegyző. 129 községi biró. 12 drb. szabadban felállítható, használt, Mayer-féle due, (1 dúc 6 méhcsaládra) keretekkel, esetleg mülépcsikkal is, ELADÓ. Bővebbet e lap kiadóhivatalában. 19-20. május 22 Szemen;: János polgármester »Lingua« irodája Pozsony, Nagy Lajos-tér 8 sz. elvállalja utazási okmányok, visumok, behozatali engedélyek megszerzését és érdekképviseleteket, valamint cseh — tót — magyar — német — francia és angol nyelven való fordításokat. 132 Komáromi Kerületi Munkásbizositó Pénztár, 2150/1920. mbp. sz. Pályázati hirdetmény. A komáromi kerületi munkásbiztositó pénztár elnöksége ezennel pályázatot hirdet: egy 3800 korona évi fizetéssel 1200 korona évi lakbérrel és a családi állapotnak megfelelő drágasági pótlékkal javadalmazott orvosi rendelő intézeti ápolónői és egy 2000 korona évi fizetéssel 960 korona évi lakbérrel és a családi állapotnak megfeleld drágasági pótlékkal javadalmazott orvosi rendelő intézeti szolganői állásra. Pályázati határidő: 1920. junius hó 5-ik napjának déli 12 órája. Később érkező kérvények figyelembe nem vétetnek. A pályázatok sajátkezüleg irt és aláirt kérvényükben tartoznak megjelölni azon állást, melyet elnyerni óhajtanak. A pályázatok a kérvényben életkorukat és illetőségüket és eddigi alkalmaztatásukat tartoznak igazolni. A pénztár szolgálatában csak teljes korú, de 40 évnél nem idősebb egyének alkal-. mazhatók. A pályázók hatósági, vagy a pénztár főorvosának bizonyítványával igazolni tartozik azt, hogy egézségesek. Az állás betöltése egy évi próbaidőhöz, van kötve, ezen szolgálati idő alatt a szolgálati viszony minden kártalanítás nélkül egy havi. felmondással megszüntethető. A meghirdetett állásokra alkalmazott egyének kötelesek magukat a komáromi kerületi munkásbiztositó pénztárnál mindenkor érvényben levő szolgálati fegyelmi és illetményszabályzatának álávetni s állásukat 1920. junius hó 15-én elfoglalni. Komárom, 1920. május 19. Csizmazia György sk. Hacker Richárd _______elnök.___________134________igazgató. Értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy a sétatéri kioszkot megnyitottam s fagylalt, jegeskávé, tej^ kávé, limonádé, felvágottak s egyéb hideg ételek a legjutányosabban és legelőzékenyebben fognak a közönségnek kiszolgáltatni. Szives támogatást kérve, vagyok teljes tisztelettel ..3-» Vallóvits Ferencné. MAITZ REZSŐ Apolló mozgószinháza Komárom, Duna-rakpart. előadások kezdete 7 és 3A9 órakor. Szombaton és vasárnap május 22-rén és 23-án Akasszátok fel őt! Társadalmi dráma 5 felvonásban. Pünkösd hétfőn és kedden, 24-én és 25-én - Veszedelmes játék. Dráma 4 felvonásban. Minden előadáson fényes kisérő műsor! Legközelebb szenzációs műsor kerül bemutatásra.________ Előadás után zene az Otthon kávétiázban. Csoportok figyelmébe! Zászlók, színpadi kuliisszák és csoport jelző táblák festé- • sét elvállalom jutányos árban Fóky Gyula, rokkant festőd Eket.