Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1918-11-02 / 44. szám

4. oldal. „Komaromi Lapok 1918. november 2 I. Indítvány. INDÍTVÁNY. Mondja ki Komárom thjf. sz. kir. város törvényhatósági bizottsága, hogy felirattal fordul az országgyűléshez az iránt, hogy: ‘ helyezze vád alá és vonja felelősségre Wekerle Sándor miniszterelnököt és egyben belügyminisztert a következő törvénysértő tényeiért, illetve mulasztásaiért: 1. Helytelenül kezelte a szabad sajtóról széló törvényeket, s ennek folytán túlzásba vitte a hadiérdekek megóvása címén a cen­zúrát, holott a sajtó megfojtásának egyedüli oka a szabad vélemény nyilvánítás meggá­tolása, s ez által az osztályérdek önző vé­­delmezése; ezen fényeivel amig egyfelől meg­sértette a törvényt s megsértette jogos ma­gánérdekeket, — másfelől lázas izgalomba hozta az ország közönségét, mert ma már sokkal inkább izgatólag hat az, ha a napi­lapok kitörült cikkek üres foltjaival jelennek meg, vagy éppen elkoboztatnak, mint a leg­veszedelmesebb hangú újságcikk. 2. Helytelenül kezelte a közrend fen­­tartásáról szóló törvényt, s ezt különösen ama tényével mutatta meg, hogy amig a monarkia másik államában a népek önálló államokká alakulnak át, s a maguk főváro­saiban szabadon hozzák nyilvánosságra vé­leményüket és akaratukat, ugyanakkor az újjászületés napjait élő Magyarország fővá­rosának 1918 október 28-án este békésen tüntető, s a hamisítatlan népakaratot a Homo regius-ként Ifiküldött József főherceg tudo­mására adni készülő népét jóakaratu szán­dékban meggátoltatta sőt mi több: a maga nemében páratlan brutalitással és ártatlan vérontásával sértette meg a véleménynyilvá­nítás szent jogát. 3. Nem tudta vagy nem akarta az ország sérthetetlen területét megőrizni; Fiume városát védtelenül hagyta, s bűnös könnyel­műséggel engedte, hogy a kialakulófélben levő délszláv állam csapatai a magyar szent koronának közjogilag bekebelezett anyaterü­letét elfoglalják. Tisztelettel benyújtja: Vargha Sándor. II. Indítvány. INDÍTVÁNY. Mondja ki Komárom thjf. szab. kir. város törzényhatósági bizottsága, hogy sür­gő» átiratban fordul a komáromi katonai állomásparancsnoksághozaz iránt, hogy miután Magyarország elvált a darabokra szakadt Ausztriától, s ennélfogva megszűnt köztük minden közösség, úgy az intézményekben, mint a nyelv használatában, intézkedjék, hogy 1. a volt közös hadsereg helyi raktá­raiban levő készletek, fegyverek és felszere­lések semmiféle parancsra se. adassanak át, illetve szabhassanak el az ország határán kívülre, hanem azok a leszámolásig itt őriz­­tessennek mint a magyar állam tulajdonai, 2. a parancsnoksága alá tartozó ösz­­szes kincstári épületekről a németnyelvű fel­iratokat, mint amelyek az önérzetes magyar uép érzülótét bántják s hivatásuknak egy olyan helyőrségben, amelynek a legénysége nagyrészt magyar anyanyelvű, amúgy se fe­lelnek meg, azonnal távolittassa el, illetőleg cseréltesse ki az önálló Magyarország hiva­talos nyelvén: a magyar nyelven irott fel­iratokkal. Tisztelettel benyújtja : Vargha Sándor. Ezután gyors egymásutánban letárgyalta a közgyűlés a napirend pontjait, melyek között két nyugdíjazást intézett el. Kimondotta Mauler József főjegyző nyugdíjazását 38 beszámítható szolgálati év után, majd Reviczky Bála tb. rendőrfőkapitányt nyugdíjazta Boldoghy Gyula indítványára teljes fizetéssel. F. Szabó Géza indítványára a közgyűlés a város két buzgó, érdemes tisztviselőjének közhasznú munkásságukért köszönetét szavazott s érdemeiket jegyzőkönyvvileg örökítette meg. A polgármester felhívása. A közgyűlés állásfoglalásának folyomá­nyaként F. Szabó Géza polgármester október 31-én reggel a következő hirdetményt bocsá­totta ki: „Polgártársak ! A Magyar Nemzeti Ta­nács végrehajtó bizottsága a következő táv­iratot intézte hozzám: A Magyar Nemzeti Tanács átvette a kormányhatalmat. Az egész budapesti helyőrség és az egész államrendőrség nagy lelkesedéssel mellé állott. A város közönségének képviselete teg­nap tartott közgyűlésén ünnepélyesen kije­lentette már csatlakozását. Felkérem polgártársaimat, hogy a nagy időkhöz méltó nyugodt méltósággal viselje magát, minden rendzavarástól tartózkodjék. A személy- és vagyonbiztonság megóvásáról gondoskodtam. Az eseményekről időnként e helyen tájékoztatom a közönséget, tehát ál­­hireknek hitelt ne adjon.“ A város csütörtöki közgyűlése. Helyi végrehajtó bizottság és Jóléti bizottság alakult. — A helyőrség csatlakozása. 1918. október 31. Csütörtök délután öt órára gróf Dezasse János főispán rendkívüli közgyűlést hivott ösz­­sze. A meghívó tárgysorozatán egyetlen pont szerepelt: A Magyar Nemzeti Tanács távirati értesítése a kormányhatalom átvételéről. A közgyűlésen a törvényhatósági bizott­sági tagok egy-két kivétellel teljes számban megjelentek. Ott voltak azonkivül a helyőrség katonai képviselői, a szervezett szociáldemo­krata munkásság kiküldöttei és nagyszámú ér­deklődő közönség. A főispán negyed hatkor nyitotta meg a közgyűlést. Röviden üdvözölte a megjelenteket s jelezte, hogy a tegnapi közgyűlés után oly döntő fontosságú, történelmi horderejű esemé­nyek történtek, melyek a közgyűlés újbóli ösz­­szehivását tették szükségessé. Majd átadta a szót F. Szabó Géza polgármesternek, a ki is­mertette eddig tett intézkedéseit. Amint megkapta a Nemzeti Tanács táv­irati értesítését arról, hogy átvette a kormány­­hatalmat, a szerdai közgyűlés diatározata alap­ján feljogosítva érezte magát arra, hogy erről a közönséget falragaszokon értesítse s felkérje a lskosságot arra, hogy a nagy időkhöz méltó nyugalommal viselkedjék s legyen segítségére a hatóságnak a belbéke ientartásában. Megkereste azonkivül a térparancsnoksá­got, hogy a rendőrség támogatására kirendelt katonai erőt magyar, s lehetőleg komáromi emberekből állítsa össze, kik szükség esetén a lakossággal karöltve járhatnak el. S miután a mai lelki feszültségben a la­kosság hangulatát netáni álhirek téves irányba terelhetik, aziránt is intézkedett, hogy ily álhi­rek terjesztésének lehetőleg eleje vétessék. A közgyűlés összehívását azért tartotta elengedhetetlenül.szükségesnek, hogy a tegnapi határozat után, mely csak üdvözletét tartalma­zott s támogatást helyezett kilátásba, a törvény­­hatóság világosan és félreérthetetlenül juttassa kifejezésre a Nemzeti Tanácshoz való csatla­kozást. Arra kéri a polgárságot, fogjunk össze mindannyian pártkülönbség nélkül és segítsünk megteremteni Magyarország teljes függetlensé­gét, teljes szabadságát! A polgármester lendületes beszédét viha­ros éljenzés fogadta, melynek lccsiilapultával dr. Kállay Endre bizottsági tag rövid indokolás kíséretében azon indi.ványt terjesztette elő, hogy Komárom szab. kir. város közönsége ha­zafias örömmel csatlakozzék a Nemzeti Tanács­hoz, a közhatalom egyedüli jogos tulajdonosá­nak csak őt tekintse, s a Tanács és a tisztikar további cselekedeteiben a Nemzeti Tanács rendelkezéseihez tartsa magát. Indítványozza egyben, hogy a Nemzeti Tanács határozatainak foganatosítására egy külön „Helyi végrehajtó bizottság“ alakíttassák, mely minden kérdésben ; önálló hatáskörrel jár el. A közgyűlés az előterjesztett indítványt a ; jelenlevők szűnni nem akaró viharos éljenzése közben egyhangúlag elfogadta. A Helyi Végrehajtó Tanács a következő ; tagokból alakult meg : Vargha Sándor, Pathó j Flóris, Czike Dénes, Boldoghy Gyula, Sztráska j György, Árvay András, Bossányi József, Mézes ■ József, Puzsér János, Szeder József, Lengyel I Lajos és Bajcsy Ferenc. Vargha Sándor bizottsági tag a határozat­­! ba még azt is belefoglalni kívánja, hogy léte­­; sitsünk szoros kapcsolatot a katonasággal s adjunk irányítást a netán ingadozók magatar­tásának. Ezekben a történelmi fontosságú vál­ságos időkben katonáknak és polgároknak egygyé kell oivadniok s karöltve kell eljárni a , réginél boldogabb független Mag) arország meg­­! teremtésében. Ez okból szükséges volna tehát ! egy külön helyi katonatanács felállítása is. A jelenlevők lelkes éljenzése mutatta, hogy az elhangzott szavak nagy tetszésre ta­láltak. Vargha Sándor felszólialása után Szilágyi tartalékos főhadnagy tomboló lelkesedés és szűnni nem akaró tapsvihar közben jelentette ki, hogy a 11. nehéz tüzérezred itt állomásozó tisztikara csatlakozik a Nemzeti Tanácshoz, a kiadott eskümintát elfogadja és leteszi s a le­génységgel is letéteti. Jelezte egyben, hogy a helyi katonatanács megalakulása folyamat­ban van, Vargha Sándor biz. tag újabb felszólalá­sában rámutatott azon eshetőségre, hogy a város élelmezése körül a mai zavaros viszonyok közt nehézségek merülhetnek fel. Elsőrangú fontosságú teendő tehát a közélelmezés zavar­talan ellátása, hogy a fiatal, uj Magyarország lakossága ne éhezzék. E célból külön Jóléti bizottság felállítását javasolja, mely 8 tagból állana s a Helyi Végrehajtó Bizottság tagjai közül választatnék. E bizottság első teendője az lenne, hogy a városi tanácscsal karöltve esetleg karhatalom alkalmazásával is megakadályozza az élelmiszer készletek kivitelét Komárom városából, különö­sen az itteni malmokból, s kieszközölné a vár cigaretta­hüvely. Kapható: SPITZER SÁNDOR könyv- és papirkereskeiís ébn KOMÁROM, Hádii-itta 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom