Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1918-09-21 / 38. szám
191 & szeptember 21. Komáromi Lapos 3. oldal. A plébános nyilatkozata. Dr. Madurkay Miklós helybeli plébános úr részéről az alábbi nyilatkozat közlésére kérettünk fel: A „Komáromi Hírlap“ szeptember 8-iki számában a f. hó 4 és 5-én tartott városi közgyűlés leírásában az iró Dr. Kállay Endre ügyvéd úrtól oly megjegyzéseket közöl, amelyek személyemmel és mondhatom, minden úri izlés nélkül „szakácsnémma!" is foglalkoznak. Kállay ur előadását közölve azt mondja rólam, hogy „semmi méltányossággal nircs a plébános a várossal szemben, azt fejőstehénnek nézi.“ „Le kell őt (a plébánost) szoktatni túlzott igényeiről.“ Majd tovább azt mondja, hogy a megszavazott 1200 korona „könyöradomány jellegével bir, s a plébános ez okból nyilván nem fogja elfogadni.“ Mindezt pedig mondja azért, mert a káplánok teljes ellátására folyósított 4 K 93 f. helyett 10 K-t mertem kérni egy napra szeméiyenkint. — Egyszerű iparoslegény egy napra kap 30 K-t. — Leszállitandónak hirdeti túlzott igényeimet, mert egy iparoslegény napidijának egy harmadrészét merészeltem kivánni egy egyetemi képzettségű úri embernek teljes ellátásáért ! — A megszavazott 1200 koronát könyöradománynak minősiti, melynek elfogadása hozzám, mint plébánoshoz nem méltó dolog. Most egyelőre nem foglalkozom itt a városnak regale jogával és sok ér*ékes ingatlanával, melyeket állítólag a város a kegyúri terhek viselése ellenében kapott. Azt azonban kijelentem, hogy tudomásom van a Curiának, a in. kir. közigazga'ási bíróságnak, legújabban pedig a vall. és közokt. ü. minrternek 1916. évi 82882—1. sz. a. kelt rendeletéről, mely igy szól: „A szabad királyi városoknck a királyi adományozás révén nyert patronatusban gyökeredző közjogi elháríthatatlan kötelességük (tehát Komárom sz. kir. városnak is), hogy a rám. kath. plébánost az idők változó igényeinek, a helyi viszonyoknak és /orgiának megfelelően, a híveknek — mint ilyeneknek — igénybevétele nélkül és a külörbözö hitfelekezetek és kultúrintézmények segélyezésétől teljesen függetlenül, kizárólag a városi közvagyonból javadalmazzák.“ Teljesen ily értelemben hozott döntést a Curia és a Közigazgatási Bíróság. — Kállay ur mint jogász, sőt ügyvéd, bizonyára tudni fogja, hogy ez egy jogerős, megfelebbezhetlen ítélet, törvény, amelynek érvényesítéséhez jogom van. Most lássuk, mit ád a váró-, ezen kötelezettségéből kifolyólag a komáromi plébánosnak ? — 4000, mond: négyezer koronát, »ameA főszolgabíró sógorasszonya ígérkezik látogatóba. Szintén otthonos abban az izé városban. Cseveg mindenről. — Hát Sályai tanárt ismeri ? — Hogyne! Vagyonos ember s jó családból való. Egyetlen gyermeke szüleinek, akik szegények már meghaltak. (Nem lesz anyós! Sógorasszonyok sem.) Lassanként mindent megtudnak. Csak az a kis baj van, hogy a tanár nem jön, hirt sem hallat magáról. Gondolják, hogy elesett. Hát akkor hogy beszéljen ? Nyomorék lett. Ott kínlódik valami kórházban. De ilyen szerencsétlen állapotban nem is akar szép leányok szeme elé kerülni. Kerülné a találkozást, habár a szomszédban lappangna. Olyan jóérzésü, finom úri ember meg éppen nem akarná egy fiatal viruló leány életét a maga nyomorékságához csatolni. Lehet különben, hogy hadifogságba esett. Na hát pedig onnan izenhetne valamit. A harmadik év végét járjuk már. Semmi hir s igy a semminél is kevesebb reménység. Irmuska nem hiszen semmit. A másik két leány azt hiszi, hogy kutyabaja sincs a semmiházinak, csak valami pólyák dámának csapja a levet. Sári halottnak hiszi a hadnagy urat. Elesett, bizonyosan elesett. Juli néni azt hiszi, hogy bolond a fiatalság. Én nekem meg időm sincs, hogy gondolkozzam egy kicsit, mit higyjek, mert hirtelen betoppan a postára egy érdemjelekkel teletűzdelt főhadnagy. Összeüti a bokáját, szalutál: — Eljöttem a kézcsókra. A piruló Irmuskának kezet csókol, Juli néni bevezeti a nappaliba. lyet 2000 korona háborús drágasági pótlékkal gyarapitott, amióta nyilvánossá lett, hogy Temesváron pásztorbojtárt sem kaptak 4800 kor. aluli fizetésért. — Kap még a plébános a várostól 18 öl puha és 8 öl kemény fát. összesen tehát 6000 K pénzt, 18 öl puha és 8 öl keményfát. Továbbá két káplán egész évi teljes ellátására kap 2400 K 1200 K háborús pótlékkal : 3600 koronát, vagyis egy káplánra 1800 koronát, melyből tehát egy napra esik 4 K 93 fillér. Hogy Kállay ur egy egyetemi végzettségű úri embert, nrlyenek a káplánok, rangjához képest hogyan tudna reggeli, ebéd, vacsora, takarítás és gázvilágitással ellátni csak tűrhetően is, azt érdekes volna tudni. Hisz 4 K 93 f. jóformán egy ebédre sem elég! Én ezen 6000 kor. fizetésemből a káplánok tartására egy éven át ráfizetek (2640 K élelem, 480 K takarítás, és két káplánszoba gázvilágitására legalább is 200 K,) összesen 3320 K-át. (így az én fizetésemből az én személyemre marad 2680 K. Ez fáj annyira Kállay urnák ?) És midőn ezen általam a város helyett káplántartásra fizetett 3320 K-ból a város 1200 K-t pótol: ezt nevezi méltánytalanságnak tőlem a várossal szemben ? Erre mondja K. ur, hogy én fejős tehénnek nézem a vámost, mikor még mindig rá kell fizetnem sajátomból 2120 K-t? Miféle csoda-logikával mondhatja ezt? vagy miféle lelkiismerettel? És, no lám ! milyen hamar észreveszi K. ur, hogy a komáromi plébánosra 1200 K drágasági pótlék csak könyöradomány számba megy, amit ez rangjánál fogva bizonyára el sem fogad. Hát ilyen értelemben nem is fogadok el semmiféle összeget: de helyes értelmében, oly értelemben, hogy ezzel a város a helyette fizetett 3320 K-nak kisebb részét megtéiiti, igenis, elfogadom. Ezen számszerű kimutatás után kérdem : vájjon én támasztok-e méltánytalan követelést, én vagyok-e kíméletlen a várossal szemben, vagy Kállay ur szenved-e szinvakságban ? — Ezt megítélni a józan és elfogulatlan közvéleményre bizorn. Természetes, hogy itt csak azon jövedelemről 'ehet szó, melyet a fentidéztem ministéri dön*és szerint a város tartozik adni a plébánosnak. Stólajövedelemről itt nem lehet szó, mert ezt nem a város fizeti. De még ha hozzászámítjuk is, ez is legfellebb évi 3000 K-ra megy. Ezzel együít marad a plébánosnak 5680 K s a failletmény. A Kállay ur által sok gyűlölettel, de annál kevesebb Ízléssel fölhozott „szakácsnéról“ pedig csak annyit mondok, hogy a tisztességes — Mondtam! — Fújja Sári. Vidám beszélgetés közt először is az derült ki, hogy a tanári kar kérelmére, a miniszter közbenjárására, három évi folytonos frontszolgálat után dr. Sályai Tibor professzor urat felmentették, hazajött. Újra tanár lesz már. Sári susog a postán: — A kisasszony azt álmodta az éjszaka, hogy szép fehér kenyeret, kaiácsott dagasztott. Mint jelent ez? Mit jelent? Hát vendéget. Itt van ni! Nem beteljesedett ? Mikor Tibor búcsúzni kezd, Irmuska azt találta mondani: — Hát már megy ? Ne siessen ! Ki tudja, találkozunk-e még? Felkapja a szót a tanár ur: — Hát óhajtaná? — Igen. — És ezután sűrűén ellátogat a postára. De nem sokáig. Egy alkalommal azt találja mondani Irmuska: — Mennyi bajt okozok önnek. Alkalmatlan lehet ez a járás olyan messziről. — Tudnám én egy módját a baj orvoslásának. — És az? — Legyen a feleségem. — Ne csufolkodjék! — Hát nem akar? — De . . . akarok . . . így aztán rövid időn meg is szűntek a kirándulások. Nem volt szükség rá. Igaza volt Sárinak. Mondta is, hogy: Mondtam! úri közönség Ízléstelen durvaságnak minősítette már is ezen eljárást, amelylyel egy köztiszteletben és becsülésben álló védtelen úri nőt, ki Kállayt soha nem bántotta, nem átal kigúnyolni, holott erre absolute semmi okot nem adott. Azt hiszem egyébiránt, hogy Kállay urnák elég söpörni valója akadna saját portáján. Az én házam előtt való söpréssel ne fárassza magát. Én nem szoktam holmi ollózásokkal szemetet csinálni. Dr. Madurkay Miklós, ___________plébános.______ Betörések és lopások. Monostoron világos nappal fosztottak ki egy villát. — A komáromi termelők panaszai, — Saját tudósítónktól. — Az utóbbi időben a kies fekvésű Monostor tömeges betörések színhelyévé vált. Nem niulik el hét anélkül, hogy egy-két betörés ne történnék. Az eddig ismeretlen betörők előszeretettel keresik fel a nagyobb és lakatlan villákat, présházakat s oda törnek be. A legutóbb Mihola János tb. főkapitány villájában jártak betörők s ruhanemüeket vittek el. Egy cédulát is hagytak hátra a betörők, amelyre rossz magyarsággal azt Írták fel, hogy sajnálják a tulajdonost, bocsánatot is kérnek az alkalmatlankodásért és az elvitt holmikért, de ők szegény foglyok s haza akarnak menni a szép It áliá ba. Szombaton éjjel Konkoly Thege Balázs dr. ügyvéd monostori szöilőházában viziteltek a betörők s több ruhaneműt eme tek el. Érdekes, hogy a tulajdonosnak a Konkoly villában le vő pipájára is rágyújtottak nagynehez^n s az ott talált dohányt is magukkal vitték. A dolog valósziuü magyarázata az, hogy a szobában talált gyufa megereszkedett s nem gyuladhatott meg, amin a betörők annyira dühbe gurultak, hogy az ott talált több skatulya gyufát a földhöz vagdosták. De a legszenzációsabb betörés vasárnap délelőtt, tizenegy óra tájban történt. Oberländer Sándorné villájában, a meyben a Oberlanderné két gyermekével és két német kisasszonnyal a tavssz ízkik, M( sí is künn yr-vi+oir qw„ Ianderné a villától kCrül-belül száz lépésnyire, a szőlőben tartózkodott, a gyermekek a ház hátsó részén elterülő tisztáson játszadoztak, mig a két német leány az épü'et mellett levő konyhában foglalatoskodott. A betörő ezt a pillanatot használta fel s besurrant az őrizet nélkül való lakásba, hounét egy selyem báli belépőt, ötszáz korona készpénzt és még néhány ruhaneműt lopott el. A betörőt ki a második szobának nyitva levő ablakán távozott, e pillanatban vette észre a hazatérő Oberlánderné, kinek kiáltozásaira a szomszédok pár perc alatt összesereg'ettek, azonban már késő volt, a betörő kereket oldott. A rendőrség mint a csendőrség a betörők kézrekeritése iránt nagyobbszabásu intézkedést tett folyamatba, továbbá intézkedés történt a betörések megakadályozására is. * A komáromi termelőktől vesszük a panaszt, hogy a szánióföldeken rettenetes tolvajlások folynak. Burgonyát, kukoricát, babot igen nagy mennyiségekben, szinte nap-napután hordanak el ismeretlen tolvajok, akik ellen a terme'ők nem tudnak védekezni. A lopások következtében igen jelentékeny kár éri a komáromi termelőket, a kik a Komáromi Lapok utján arra kérik úgy a rendőr, mint a csendőrhatóságot valamint a katonai parancsnokságot is, hogy a lopások ellen erélyes rendszabályokat foganatosítsanak, mert különben a komáromi termelők szántóföldjeit a tolvajok teljesen lefogják aratni. Hisszük és reméljük, hogy a hatóságok mihamarább cselekedni is fognak. *
