Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)
1918-08-17 / 33. szám
2 oldal. „Komáromi Lapok 1&18 augusztus 17. A trafikon megsárgult már a „nincs dohány“-! hirdető fehér tábla, de 65 koronáért szerezhet az ember bármennyi osztrák memphist, a burgonya 60 fillérre van maximálva, mégis boldog lehet, aki két koronáért kap s egy liter tejért már 3 koronát is elkértek. Ugy-e az sem újság, hogy 48 korona egy kiló vaj s hogy a kertész vígan fütyül a zöldség neműek maximális áraira. Mi lesz ennek a vége — kérdezik az aggódók, miből fogunk élni, enni és ruházkodni, kérdezi a tisztviselőktől és fix fizetésesektől a zsebek mélyén meghúzódó utolsó garas ? Mert, hát megszoktuk a drágaság őrületét, a kapzsiságot, a lelkiismeret felrúgását, a hatóságok tehetetlen vergődését a rendeletek káoszában. de minden megszokásnak van határa és vége. A kormány és a hatóságok maguk is tisztában vannak a jelenlegi helyzettel, de, sajnos, a háborúval járó piszkos áradatot nem képesek feltartóztatni. Körülbelül úgy áll ma már a dolog, hogy a lehetetlenséggel határos rendet csinálni az árfelhajtás, a drágaság mezején. Azok a csekély számú véletlen esetek, mikor a kisebb árdrágítót megcsípik, egyáltalán nem segitnek a helyzeten, sőt ha őszintén bevalljuk, bizonyos erkölcstelenség is van abban, ha a véletlenül megcsípett kis árdrágítót drákói szigorral büntetik akkor, mikor nyílt titok mindenki előtt, hogy elenyésző csekély kivétellel mindenki drágábban adja és drágábban veszi az árut a maximális áraknál . . . Szóval nem jó a jövőbe nézni, ahol hiába keressük a derűs színeket, hiszen sötét szint eleget találunk a jelenben is. Dohányt a népnek fl dohányinség megoldása. — Egy község életreualó terue. A sopronmegyei Szany község képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésében érdekes és életrevaló határozatot hozott a napról-napra érezhetőbb dohányinség megszüntetése érdekében. A határozat igy szól: „Aki saját használatára a jövő 1919. évben dohányt óhajt termelni, ebbeli szándékát a terülel megjelölésével, továbbá annak határozott bejelentésével, hogy múló haszon címén négyzetölenként 1 koronát hajlandó az államkincstár javára befizetni, e hó 20-ig bezárólag a községi elöljáróságnál jelentse be. Az elöljáróság a bemondott területet s az önként felajánlott összeget legkésőbb augusztus végéig azon kéréssel jelentse be a vármegyére, hogy amennyiben e határozatot más községek magukévá teszik, a törvényhatósági bizottság lehetőleg még az októberi közgyűlésen kérelmezze az egész vármegye területére a dohánytermelési engedélyt és hasonló kérvény beadására a társtörvényhatóságokat is szólítsa fel.“ A község e határozatot azzal indokolja meg, hogy a háború sok ezer baja mellett még attól az egyetlen élvezettől is megfosztották a munkásnépet, ami neki eddig valóságos búfelejtetője volt: a dohányzástól. Szany község kérvényében most előadja, hogy nem kívánja a kincstár megkárosítását, hajlandó minden négyzetölterületért 1 koronát fizetni az államnak. A község dohányzóinak száma 600—700, tehát ha egy dohányzóra 20 négyzetölőn engedélyeztetnék a termelés, 12—14000 négyzetöl terület után ugyanannyi koronát fizetne a kincstárnak, tehát többet, mint ami haszna eddig volt a községi dohányzókon. A miniszternek arra az aggályára, hogy az ellenőrzést nem képes végrehajtani, azzal válaszol Szany község, hogy hajlandó a dohányt nagy területen termelni, ahol az egész község lakosságának dohánya együttesen termeltetnék. Igazán életrevaló ideát vetettek fel a szanyiak, melyet a vármegye közigazgatási bizottsága is magáévá tett, s mely egy kis jóakarattal esetleg a négyzetölenkénti termelési adó felemelése révén könnyen megvalósítható lenne s a kincstár monopól jövedelmét sem csökkentené, sőt esetleg lényegesen emelné. Kíváncsian várjuk a dolog végét! üoiuor, nehéz télnek nézünk elébe, mely már most a nyár végén is érezteti aggasztó hatását. Az élelmezés, a fűtés, a ruházkodás, a világítás gondjai már most itt röpködnek sötét denevérszárnyaikkal körülöttünk, mikor még az Isten napja melegít bennünket, mikor még az Isten napja világit nekünk, Élelmezés dolgában még csak meglennénk valahogy, feltéve ha a kormány az össztermés betakarítása után engedni fog mai merev álláspontjából, s bizony még sok pontban igen bürokratikus közélelmezési rendeletét a való élet követelményeihez képest fogja módosítani és kiegészíteni. Hála a jó magyar földnek, termett az idén is annyi, hogy nem kell szükséget szenvednünk s egy kis önmegtartóztatással, egy kis férfias nélkülözéssel kifutja a szűkös fejadag újig. Csak az elosztás nehézkes gépezetét kell egy kicsit megkenni a belátás és gyakorlati érzék olajával s akkor nem lesznek zavarok s a panaszok kiáradó hullámai is erősen apadni fognak. arcát, akinek sápadt színe és sovány alakja már a megerőltető munka testi következményeit mutatta. Ez a hat éves gyermek naponta már tizenkét óra hosszat dolgozott“. Az Amerikában élő olaszok egyenesen üzletet csinálnak a gyermekekkel. Rokoni gyermekekként hozzák őket az országba és azután az ő munkájukból élnek. Ezeknek a szerencsétleneknek a száma hihetetlenül nagy. A bányákban látható ínségről és gyermekmunkáról egyenesen megrázó képet fest Spargos iró „A gyermekek jajkiáltása“ című könyvében. Szó szerint a következőket olvashatjuk a könyvben : Tiz-tizenkét év körüli gyermekek tiztizenegy óra hosszat dolgoznak naponta, a széncsatornák felé hajolva és tisztogatják a szenet a palától és egyéb tisztátalan anyagtól, miközben a szenet elszállítják előttük“. „A levegő fekete a szénportól és az elaprózó és osztályozó gépek fülszaggató lármát csapnak. Némelykor megtörténik, hogy valamelyik gyermek a gépbe esik és össze-vissza zúzza magát, vagy pedig a széncsatornába kerül és megfullad. Sokkal több gyermek pusztul el ilyen módon, mint ahogy azt a közönség álmodná. Sokan közülük rövid idő múltán már megkapják a tárnamunkások asztmáját és tüdővészét“. Ezek egyenesen borzalmas állapotok. Sok százezer kis gyerek esik áldozatul igy a legaljasabb és legelvetemültebb kizsákmányolási rendszernek. És egy ilyen országnak az elnöke merészkedik minket erkölcsre és kultúrára tanítani ! Egy ilyen ország, ahol ilyen emberek élnek, ül törvényt felettünk, akik a szociális gondoskodás terén előtte járunk. Erre a pöffeszkedésre csak karddal lehet feleletet adni! Sorozzák a kutyákat. (A hadvezetőség rekvirálja a kutyákat és ezért előzőleg sorozza őket. Képünk egy ilyen kutyasorozást mutat be. Szín a sorozási terem. Személyek: Sorozási elnök, pléhgalléros tiszt, tehát nagy kutya, ellenben az állatorvos Hogy a mai rendszer jó, azt csak a minisztériumok hermetice elzárt biiróib an gondolják, elleniben a gyakorlati emberek s a való élet más kritikát mondanak e felett az összevissza toldozott, ötletszerű rendszer felett. Reméljük is, hogy a kormány nem fog kitérni az alapjában teljesen jogos kritika elől s a terméseredmény pontos ismeretében, melynek időpontja körülbelül szeptember végére fog esni, meg fogja szívlelni a régi római közmondást: sapientis est consilium mutare in melius. Már maga a közélelmezés alapelve is téves és gyakorlatiatlan. Első sorban is arra kel! törekednünk, hogy minél több fogyasztó láthassa el magát vétel utján az egész gazdasági évre s illetőleg minél kevesebb legyen a közellátásban részesülők száma. Most éppen megfordítva áll a dolog! Ha ezt a viszás helyzetet megszünteti a kormány, mondjuk október 1-től kezdve, akkor neki is nagy könnyebbsége lesz a közélelmezés ellátásánál s a fogyasztók leikéről is nehéz követ gördít le . . . Egy merész kezdeményezés dolga az egész tisztára egy nagyobb szabású Kólóm busztojás. Nem kell hát félni tőle. Alapos nehézségeink lesznek különben a tüzelőanyag kérdésénél is. Fa volna bőven, csak a vágáshoz szükséges munkaerőben szenvedünk hiányt s a szállítási viszonyok nehezítik meg a meglevő anyag helyes és arányos' elosztását. A szén dolgában ellenben osztrák mostohatestvéreink űznek csúnya manővert, hogy ne mondjuk zsarolást Persze itt is sokat érne a kormány erélye s egy csapásra megszüntethetné a fenyegető szénkrizist. Nem elég tehát a régi magyar közmondásba bizni, hogy „úgy még sohase volt, hogy valahogyan ne lett volna“, hanem tenni kell valamit és pedig minél előbb. A ruházkodás és világítás kérdései is kemény diók s úgy látjuk, hogy ezek feltöréséhez is gyengék a kormány diótörői. Szóval elég sok komor és nehéz probléma megoldása nehezedik a köze! jövőre, melynek kilátásai nem éppen rózsásak. Persze egyszerre nagyot változnék a helyzet képe, ha a Végzet kifürkésznetlen akaratából amúgy hirtelenében megvilágosodnék az ántánt háborús uszitóinak elméje s a békés megegyezés szálai valahogyan egybefonódnának. Erre azonban a mai viszonyok közt egyelőre semmi remény nincs s igy kemény lélekkel, kemény ököllel kell továbbra is beleilleszkednünk a véres kor miliőjébe, mely a földgolyó arculatáról lassanként a humanizmus és civilizáció minden vonását letörli. Hogyan is irta csak a régi jó öreg Hobbes Tamás? Bellum onmium contra omnes. Akkor mosolyogtunk az ő jogbölcseleti Reggelizés előtt fél pohár Schmidihauer-féie használata valódi áldás gyomai* bajosoknak és székszonulásban szenvedőknek az elrontott gyomrot 2—3 óra alatt teljesen rendbe hozza. a X, fizetési osztályban van, tehát még nem nagy kutya. A kutyák muzsikaszóval jönnek sorozásra A cigány a következő nótákat huzza: »Kutya kutya tarka,« >Tyhű, de kutya kedvem van,« »Kis kutya nagy kutya nem ugat hiába« stb. A sorozás kezdetét veszi.) Az elnök: (A sorozási alanyhoz.) Hogy h Ívják? A bernáthegyi: Alsó és felső szentbernáthegyhy bernáthegyhi .. . Az elnök: Nem vagyok kiváncsi a nemesi előneveire! A bernáthegyi: De kérem én kutyabőrrel tudom magamon igazolni a nemességemet, a saját bőrömmel. Az elnök: Az itt nem számit. Van valami baja ? A bernáthegyi: Igen kérem beteg vagyok, csonttörésem volt. Az elnök; Maga úgy látszik nem tudja, hogy ebcsont beforr. Vizsgálja meg, doktor ur. Az állatorvos; (Megvizsgálja.) Kutya baja! Alkalmas.
