Komáromi Lapok, 1918. július-december (39. évfolyam, 27-52. szám)

1918-08-10 / 32. szám

6. oldal — Houá megg az a disznócsorda! (Panasz.) Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Szerdán reggel érkeztem meg a Székesfehérvár felől jövő sze­mélyvonattal 9 órakor a komáromi szomorú külsejű pályaudvarra. A vonat a második vá­gányra futott be és a magas rakodónál állott meg. Az utasok egy része — főképpen Komá­romban ismeretlen katonák — az állomási épü­let mellett levő deszkaajtón igyekezett kifelé, amely akkor nyitva volt, de rendesen zárva szokott lenni. Ebben a percben hangzott el a címben közölt vészes csatakiáltás: egy kis köpcös termetű jól táplált, nem is éppen fiatal vasúti portás hallatta e nem éppen barátságos vezényszavakat és a közönség után rohanván dühös szitkozódások közben csapta be az ajtót. Egy utas később teljes tisztelettel kérdezte meg a dühös kis emberkét, hogy hol van az a bi­zonyos disznócsorda, mely ma oly nagyon értékesen hangzik a füleknek, de sajnálattal kellett meggyőződnie arról, hogy ez a becézés egyszerűen a fiontról jövö katonáknak szólott, akik a kis mérgesért is verekednek. Mivel Ko­márom még sincsen a Balkán közepén, ellen­ben egy középeurópai fővonal mentén, ez az Istenben boldogult Pokrócz Ádám-féle hang talán még sem lesz helyénvaló a közönséggel szemben, amely drágán és komiszul, legtöbb­ször folyosókon állva vagy lóggva utazik. Ezt a portást ki kell tanítani a mesterségére és a dolgára, amely nem lehet más, mint a bezá­randó kaput zárva tartani. Mivel továbbá ez a stilus már a kaszárnyákból is ki van küszöbölve, célszerű volna ennek a goromba urnák a most folyó tánc és illem tanfolyamra beiratkoznia; az előbbire t. i. a táncra hivatali elöljárói is elhúzhatnák a nótáját és elküldhetnék oda, ahol ' kevesebb az ember és több a disznócsorda. j Egy szem és fültanu. TAN ÚGY. IS Műi tyniii Ilii®. A napokban hagyta el a sajtót a komá- ] romi bencés-főgymnasium értesitője Mórocz Emílián igazgató szerkesztésében az 1917/18. iskolai évről. Az értesítő vázlatos vonásokban ismerteti a tanév történetét, melyen, mint minden máson, a háború szintén erős nyomokat hagyott. Feltűnően nagy a több tárgyból megbu­­kottak száma s az is rögtön szemet szúr, hogy akadnak olyan osztályok is, (II. és IV.) amely­ben egy jeles tanuló sincsen. Az intézetnek 367 rendes- és 42 magán­tanulója volt, (utóbbiak közül 17 leány). Jeles tanulók az I. osztályból Bukta Gás­pár, Cseh iMagda, Fischer János, Horváth Ferenc, Jeskó Ferenc, Kálmán Miklós, Kiss Lajos, Kocz­­kás Ilona, Kosztolányi Gyula, Prantner Gizella, Stark Lujza, a III. osztályból Gúth Jenő, Kathona Gábor, V.-ből Berzsenyi Janosits László, János^y Lajos, Szalmay János Vl.-ból Erős Margit, Ke­­nessey Mária, Lelkes Ferenc VII.- bői Erős Mar­git, Fried Tekla, Hittrich Irma, Petőcz Ilona, Senkár Mária, VlII.-ból Ádler ZoltáD, Ernyei Zoltán, és Hittrich Gábor. Érettségi vizsgálatot négyszer tartottak. Az elsőn a hallgatók csak szóbeli érettségi vizsgálatot tettek. Eredmény : Adler Zoltán, Ernyei Zoltán jelesen, Szaló Pál éretlek. A II. érettségi vizsgálat eredménye: Végh Mihály jó!, Cidlina Béla, Lengyel Károly és Palkovics Béla jól érettek lettek. A III. érettségin, mely az előbbi kettővel egyetemben az igazgató elnöklete alatt folyt le, Berza József jól, Czike Pál egyszerűen érett lett. Mindhárom érettségin résztvevő hallgatók katonák voltak. A rendes érettségin (írás és szóbeli) Hittrich Gábor jelesen, Szulacsik Zoltán jól érett lett. A tanulók részint jogi részint orvosi és mérnöki pályára lfptek. A Király József féle ösztöndíjat az 1917—18. i tanévben 24 tanuló élvezte. A gimnázium tanulói illetve a gimnáziummal kap­csolatban működő egyletek 18 féle alapítvány kamatait élvezték. Hajdú Tibor dr. főapát 54 tanulónak engedte el a tandijat. Az intézet tanári karában történt válto­zások: Béri Zsigmond tanárt a főapát Zalaapá­­tiba helyezte nyugalomba. Gosztonyi Nándor, Berta Orbán, Sólymos Ede rendtagokat pedig tanárokként idehelyezte. Kovács Adolf tanárt „Komáromi Lapok® 1818. augusztus 10. Bajáról Komáromba helyezte át. A tanulók egészségi állapota kielégítő volt. Katonának beváltak az V.-n-ból Komjáthy Zsigmond és Nagy Sándor, Vl.-ból Borbély Zoltán, Márfy Ferenc és Schmidt Tivadar. VII.­­ből Palkovics Béla, Végh Mihály, VIII. ból Adler Zoltán, Ernyei Zoltán és Szabó Pál. A jótékony­ság terén is szépen működtek a tanulók. Úgy­szintén a hadikö'csönjegyzésből is kivették ré­szüket' A Vil. hadikölcsüuből 27,150 K.-t az eddigi összes (I.—VII.) hadikülcsönböl pedig 102400 K.-t jegyeztek. A tanárok működésük­ben tekintettel voltak a nagy időkre. Számos háborús előadást tartottak az egyes osztályok­ban, a dolgozatok tételeinek nagy százaléka hábo­rús tárgyú. Sajnos, az értesítő az idén a papirhiány miatt a szokásos bevezető tanulmány nélkül jelent meg. NYILTTÉR. Legjobb üdítő Hal benzin, petróleum és szesz szállításhoz kaphatók Netter Adolf cégnél, Komáromban. IRODALOM. HIRDETÉSEK. Visiketeg és mindennemű bőrbaj, úgymint rüh, sö­­mör, fékéig, daganat és sebek gyógyítására a legbiztosabb és leggyorsabban ható szer a borókakenöcs. Nem piszkit és teljesen szagtalan. Ma már minden házban nélkülözhetetlen. Kis tégely 3 korona. — Nagy tégely 5 korona. — Családi tégely 9 korona. — Hozzávaló boróka-szappan 5 korona, Készíti Gerő Sándor gyógyszerész nagykörös. Koséiban kapható: Mm Miklós yy^yszgríárálag. „VARGA SÁNDOR FORGALMI IRODÁJA“ _______Komárom, Tó-utea 14.___ Közvetít: Házasságkötéseket (legnagyobb titoktartás mellett). Jelzálsgkölcsonöket (ol­csó kamatra). Ingatlanok (ház és föld­birtok) adás-vételét. — Levélbeli megke­resésre is azonnal intézkedik. gumi ■ Személy- g szállító és teher- “ automobilok, pneumaíikpótlók raktáron Eeiman Synia Budapest, V., Gizella-tér 3. J (Krúdy Gyula) regényt irt a „Déli Hirlap“­­■ nak. A „Déli Hírlap“ augusztus 10-iki vasár­­í napi számában kezdte el közlését Krúdy Gyula | „Az utitárs" cimü regényének, amely a kiváló ; és népszerű iró mestermüve. „Az utitárs* Iebi­­: lincselő érdekességü, gyönyörű magyar regény, az utolsó esztendők legnagyobb jelentőségű irodalmi alkotása. A Lázár Miklós szerkeszté­sében megjelenő „Déli Hírlap" ezzel a regény­nyel még kedvesebb barátja lesz a közönség­­; nek, amelynek ragaszkodása adta meg a „Déli Hírlap“ szenzációs sikerének, óriási példány­számának lehetőségét. A „Déli Hírlap“ előfize­tési ára egy hóra 2 80 K, negyedévre 7 50 K, egész évre 30 K. Egy szám ára 12 fillér. (Kulturember) ma már nem tud ellenni könyvek nélkül. Milliós olvasótáborának tett szolgálatot a Pesti Hírlap, midőn Vilmos-csá­­szár-ut 78. sz. alatti palotájában megszervezte a »Pesti Hírlap könyvosztályát«, hogy olvasói úgy a Légrády Testvérek kiadványait, mint bár­mely más magyar könyvet a leggyorsabban és legolcsóbban megszerezhessék. Sőt ezenfelil könyvkereskedést nyitott a Pesti Hírlap legfor­galmasabb helyén, Erzsébet-körut 1. sz. alatt is. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Szerkesztő: Mészáros Lajos János. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom Iiuksz Fái ur feisőgaiiai kávéházát megvettem, ezért felhívom hitelezőit, hogy köve­teléseiket nyolc nap alatt DR. WEISZ JAKAB tatai ügyvéd urnák jelentsék be, mert későbben nem veszem figyelembe. Danciinger Márton Felsőgallán. Almásfüzitőn a Dextringyárban felvétetnek mtínL valamint ittlüpi (esetleg rokkantak is) lehetőleg iparosok, kik előnyben részesülnek, meg egy portás. Jelentkezni mindennap lehet fenti gyár irodájában Almásfüzitőn.

Next

/
Oldalképek
Tartalom