Komáromi Lapok, 1918. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)

1918-02-23 / 8. szám

Kumfttynu i^apek'

3. olcta1.

tv 1H. február 23.

kintem, melyet közigazgatási beleszólással megszüntetni nem lehet.

Készséggel elismerem ugyan, hogy a rendőrséget az elzárási javaslat megtételében s a tanácsot a tilalom kibocsátásában a közérdek szolgálata s a legteljesebb jóhiszemüsi'g vezette, valószínű azonban, hogy a tényleg fönnálló szolgalmi jog a kérdés eldöntésénél figyelmen kivíil hagyatott, mert különben — a tanács törvény tiszteletét ismerve — a magánjog terére való ez az átnyulás nem történhetett volna meg.

Különben a tilalom kibocsátásának indokai . em helytállók s ezeket az indokokat egy kis jóakarattal elzárás nélkül is meglehetett volna szüntetni.

Egyébként is a rendőrhatóságnak az a feladata, hogy a közlekedés <‘s forgalom lebonyolítását könnyítse. Az átjárás beszüntetése pedig ezzel a feladattal nyílt ellentétben áll, mert a város igen sok polgárával szemben az eddigi közlekedési lehetőség lényeges megszorítását jelenti.

Azt hiszem, komaromi emberek előtt nem szükséges-e kérdést bővebben fejtegetni. A tanács is bizonyára megérti infentióm tisztaságát és jogosságát s számolva a dolog eddig számításon kivíil hagyott magánjogi vonatkozásával, nem fog mereven elzárkózni a közönség óhajai elől. Ezért kívántam figyelmébe ajánlani a tanácsnak az íigy revízióját s a tilalom megszüntetését.

S midőn még arra is ráóhajtok mutatni, hogy az érdekelt közönség vérmesebb és türelmetlenebb része már azzal az ideával is foglalkozik, hogy az üg1 et bíróság elé viszi és sommás visszahelyezési perre! lép fel a város, mint az átjárási szolgalommal terhelt ingatlan tulajdonosa ellen, zárom soraimat abban a reményben, hogy a tan; cs igazság szeretete és bölcsessége nem fogja megengedni, hogy a kérdés birói utón döntessék el.

Komáromi.

A Jókai emlékmű.

— Hozzászólások. —

Tekintetes Szerkesztő Ur!

Engedtessék meg nekem is, hogy a Jókai szobor dombormöveinek kérdéséhez röviden hozzászóljak, nevezetesen dr. Szijj Ferenc és „Egy Jókai imádó“ pourparler-jában, mint meg nem hivott fél beszéljek. Igaz, hogy az ebben a kérdésben kifejlett, vagy kifejlendő heves vita önkénytelenül eszébe juttatja az embernek ama egyszeri asszonyt, ki lemenvén a pincébe borért s meglátván a falból kiálló téglát, heves zokogásra fakadt mert — úgymond:

— Ha majd a fiamnak a miskolci vásáron veszek egy kis ködmönt, azután leküldöm a pincébe borért s ráesvén fejebubjára ez a kiálló tégla, agyoncsapja őtet . . . kié lesz akkor a kis ködmön?

No mindegy. Ámbár az igaz, hogy a Jókai szobor megvalósításának kis ködmöne még a miskolci vásáron sincs, mégis beállók én is harmadiknak a vitába, mondván, hogy ama árverési jelenet valóságához, hogy kétség fér-e, vagy nem, ezt bizony most már eldönteni nehéz. Mert, ha Jókai megírta az önéletrajzában, mért következnék ebből az, hogy nem történt meg, csupán azért, mert Mikszáth, Jókai életrajzában úgy nyilatkozik, hogy ez csak Jókai fantáziájának szüleménye és a valóságban alkalmasint sohase történt meg. Hiszen tudjuk Mikszáth Jókai-életrajzáról, hogy ezt nem objektivtudós, hanem a nagy elbeszélő, a kedves regényíró irta s maga is inkább tekintette regénynek, mint autentikus életrajznak egyes részeit.

Tehát, hogy megtörtént-e az az árverési jelenet, vagy nem, ezt senki eldönteni nem fogja, ha mégannyi tintát elírnak is még mellette, vagy ellene, de én tudnék egy középutat, mely a kétféle felfogás (műveiből legyenek-e domborművek, vagy életéből) kiegyenlítésére szolgálna.

Ha Jókai amerikai életrajzában az árverési jelenet csak „az ő fantáziájának szüleménye“, úgy ez az életrajz egy Jókai regény s így abból már felhasználható az árverési jelenet a „regényesek" lelkiismeretének teljes megnyugtatása mellett. Akiket affelől is meg lehetne nyugtatnia esetleg egy szobrásznak, hogy az árverésnek '

„háíat-forditó“ Jókai megmintázása csak az esetben volna furcsa probléma, ha az árverési jelenet a dombormíivön innen v<lna, a szobron kívül, mert ha a domborművűn van, akkor a háttérben végbemenő árverésnek „hátat fordító“ Jókai a mflélvező közönségnek szemben áll, esetleg profilban, de háttal semmiesetre sem.

Á Laborfalvi Rózáv. l való eljegyzés ábrázolásának ötletét sem tekintem olyan nagyon szerencsétlennek. Hogy ez csak azért nem eljegyzés, mert Jókai annak tartja, ez bizonyításnak egy kicsit furcsa.

Hogy pedig egy költőnek a magánélete nem fontos, még ha egy olyan korszakot alkotó nagy művésznő játszik is benne szerepet, mint amilyen Laborfalvi Róza volt, erre nézve legyen szabad megemlítenem, hogy mióta Taine a művész, a költő tudásának esztétikai elbírálásához egy fontos elvül a „milieu“ elméletet felállította, azóta milieu-nek nem csupán a hegyeket, völgyeket, alföldet, tengert, olvasmányokat, tanárokat, jó barátokat tekintik, hanem az édes anyát és a feleséget is. Tehát ezzel a feleséggel való eljegyzés jelenete, mely épen egy olyan fontos, hazafias költői szereplés napjára esik, annak befejezése és a költő lelkében (saját állítása szerint) a napnak reá való hatásában fénypontja — talán tekinthető olyan fontos momentumnak, hogy ez a domborműben megörökitessék. Ennek elbírálásában különben támogat bennünket maga Jókai egy egész (komáromi vonatkozásul) regényével, a „Politikai divatok“-kaI.

Már ami a harmadik javasolt képet illeti, „a nyitott sírnál megszólaló madárka“ —- ennek a gyönyörű szép s a valóságban tényleg megtörtént s bájosságánál, rendkivüliségénél, eredeti ségénél f gva megörökítésre szinte kínálkozó jeleneknek szobrászi megalkotása, hogy domborművűn lehetséges-e, ez már adhat okot aggóda ómra.

Mert bizony madár éneket nem lehet ércbe önteni. De az éneklő madarat igen. Az éneklő madárnak nyitva a szája, domború a torka tája, speciális a szárnyfartása. A feléje forduló arcokon a meglepetést, a figyelő áhítatot is lehet ábrázolni. Nézzük csak meg a fővárosban a Wesselényi dombormíivön az árvizjelenetben, azt a csapzott hajú asszonyt, amint bronzarcán az ijedtség, kétségbeesés, a könyörgés visszatükröződik !

Hogy finom, csipkeszerü munka lenne az az ábrázolás, az bizonyos. De vájjon a Ghiberti csodaszép domborművei a fiorenzi baptisterium kapuján nem emberkézalkoiásai-e? és mért ne hihetnők, hogy tehetséges szobrászaink között vannak olyanok, kik e feladat megoldását ambicionálnák ? !

Egyébként szívből üdvözlöm ezt a mozgalmat, mely rácáfol ama Jókai részéről egy időben oly szívesen emlegetett közmondásra: „Nemo próféta in patria sua!“ — Igaz, hogy akkortájban emlegette ezt olyan gyakran, mikor nálunk egy kortesnóta hangjai tartották izgalomban a kedélyeket.

„Jókai Mór krumplicsősz“ stb.

Bizonyára ezért nehéz komáromi vonatkozású és a valóságban is megtörtént témát találni a domborművekhez. Mert e citált dallamnak az élet színpadára beállított librettója erre bizony aligha volna alkalmas. Azért elő hát azokkal a regénybeli jelenetekkel! Ki mit tanácsolna, ha a Szerkesztő Ur teret ad hozzá !?

Nekem különben az eddigi ötletek közül legjobban tetszik Kircz Artúré, ki 50 koronát adott a létesítendő Jókai szobor céljaira.

Fogadja T. Szerkesztő Ur köszönetemet, amiért felszólalásomnak helyet engedett.

Kiváló tisztelettel

Egy másik Jókai imádó.

A VÁRMEGYE.

Rendkívüli közgyűlés.

— 1918. február 18. —

Több sürgős közgyűlési tárgyalást igénylő ügy tette szükségessé a rendkívüli közgyűlés megtartását, mely hétfőn csekély érdeklődés mellett folyt le. Közvetlen előtte az állandó választmány ülésezett.

Gróf Dezasse János főispán 11 órakor

nyitotta meg a közgyűlést, amelynek napirendje előtt meleg szavakban emlékezett meg Szabadhegyi Györgynek, a vármegyei törvényhatóság e régi kipróbált tagjának elhunytéról, akinek emlékét jegyzőkönyvébe iktatta a közgyűlés.

A napirend első tárgyai a kormányváltozással kapcsolatos szokásos értesítések. Wekerle kormányelnök tudatja a volt kormány felmentését és az uj kormány kinevezését;

Tóth János újonnan kinevezett belügyminiszter és Szterényi József kereskedelemügyi miniszter tudatják kinevezésüket a törvényhatósággal. A törvényhatóság biztosítja támogatásáról az uj kormányt, ugyanerről értesíti az uj belügyi és kereskedelemügyi minisztert is, akiket kinevezésük alkalmából üdvözöl a közgyűlés.

Ugrón Gábor és Mezőssy Béla volt miniszterek búcsúzó iratait tudomásul veszi.

A hadisegély felszólamlási bizottságot alakította meg azután az alispán elnölete alatt a következő tagokból:

Csépi Dani, Palkovits Viktor, Csermák Hugó, Tiles János, Mihály Béla, Szalay Béla.

Azután következtek sorra a törvényhatóságok nagyszámú átiratai, amelyek közül pártoló felirattal támogatja Pestvármegye feliratát a csehek által Magyarország területi épsége ellen intézett támadások, — Aláramarosmegye feliratát az osztrák ukrajnisták által hazánk északkeleti részeinek elvételére irányuló szándékai visszautasítása. Brassómegyének a román betörés okozta károknak teljes megtérítése és Sáros vármegye átiratát a nemzetiségi kérdés megoldása tárgyában és erre a nemzetiségi törvény megfelelő revíziója, a magyar nemzeti hadsereg, a külügyi népviseletben a paritás érvényre juttatása, valamint a magyar államnyelvnek kötelező oktatásában keresi az orvoslást.

Pártolja a törvényhatóság Pestvármegye átiratát március 15. nemzeti ünneppé nyilvánítása, — Somogy megye feliratát a magyar állami nyelvnek az Ausztriával közös intézményeknél való érvényesítése, — Tolnamegye átirata a filokszera ellen való védekezéshez szükséges szénkéreg biztosítása, Gömörmegye átiratát a közigazgatási hivataloknak elegendő munkaerővel való ellátása, — Liptómegye é Szeged sz. kir. város átiratait a párbaj megs szüntetése tárgyában.

Tudomásul veszi a Kolozsvár sz. kir. város átiratát az Ausztriával kötendő kiegyezésnek és a bank szabadalom meghosszabbításának a békekötés utáni időben leendő rendezése, Sopron sz. kir város átiratait a béke mielőbbbi megvalósítása és a Moldvában élő magyarság megvédése tárgyában, Zalavármegye átirata felett gróf Hadik János közélelmezési miniszter üdvözlése tárgyában napirendre tér.

A tárgysor többi tárgyai: Községi határozatok, szabályrendeletek, és egyéb vicinális ügyek gyorsított ütemben nyertek elintézést ugvs hogy a közgyűlés 11 V2 órakor véget ért.

Cgy haui közigazgatás.

Kornáromvármegye közigazgatási bizottsága múlt kedden tartotta rendes havi ülését gróf Dezasse János főispán elnöklete alatt.

Az ülésen résztvettek : Asztalos Béla alispán, Bathó Lajos főjegyző, dr. Mezey János tiszti főorvos, dr. Witausek Károly tiszti főügyész, dr. Madarassy Pál árvaszéki elnök, Berzsenyi Janosits József műszaki tanácsos, Bartlia János kir. tanácsos pénzügyigazgató, Mirtse Lajos kir. tanfelügyelő, Molnár Imre gazdasági felügyelő előadók, Baranyay Géza, Csermák Hugó, Ghyczy Dénes, Jaross Vilmos, tagok és dr. Zsindely Ferenc jegyző.

Az előadók jelentéseiből kiemeljük a következőket :

Az alispán jelentése a tisztviselői karban beállott változásokat említi fel. A katonai szolgálat alól felmentett dr. Csorba István aljegyző a nagyigmándi főszolgabírói hivatalnál felváltotta dr. Zsindely Ferenc központi szolgálatot teljesítő aljegyzőt.

A tiszti főorvos előadása szerint a vármegye közegészségügye kedvező volt az elmúlt hóban. Difteritisz járvány 9 községben 13 megbetegedést, — a vörheny 10 községben 18 megbetegedést és 3 halálesetet, — a hasi bagymáz 7 községben 19 betegedést és 2 halálesetet, a hólyagos himlő egy községben egy megbetegt-