Polgári leányiskola, Komárom, 1938

könyvükben. Kifogásoltam: »hogy a rendeleteket cseh nyelven kaptuk, hogy azoknak meg nem értése, vagy a nehezen előke­rített fordító téves értelmezése folytán a legnagyobb zavar tá­madt. « Nincs hely ennek az évkönyvnek keretében arra, hogy - mindennapi izgalmas életünk történetét elmondhassam. Mindennapi imánkban a szabadulás széni vágyát sóvárogta ajkunk és meghallgattatásra találtunk. A derengés, hajnalhasadás, a szabadulás reményét fokozta bennünk az 1938. év tavasza, amikor a világ látni kezdte, hogy a Csehszlovák állam a nemzetiségek mozaik állama, mely csak a kisebbségek erőszakos elnyomása árán tudta fenntartani ma­gát, de még így sem életképes már. Hitünk igazságában megerő­sített a müncheni határozat. Ezután még bátrabb lelt a han­gunk és kitörtek a lelkek mélyéből a visszafolytolt magyar ér­zések. 1938. okt. 4-én este, az okt. litánia után a Szent András templomból az ifjúság az ott elrejtett zászlót a Himnuszt éne­kelve kihozta az utcára, az ezrekre menő lelkes m agy aí­rok tói kísérve végig vitte a város utcáin, s a ref. templom tor­nyára is felrepült a húsz évig nem látott magyar lobogó, a cseh rendőrség és csendőrség megrökönyödött, kapkodó és tenni semmit sem tudó fegyverei között ezer meg ezer ember öntötte lelkének szent áhítatát a mindenható felé: »Isten áldd meg a magyart... Isten különös kegyelmének tartom, hogy azon a mindörökre felejthetetlen estén nekem adta azt a nagy lelki erőt, hogy ott a Klapka-szobornál én üdvö­zölhettem először Komárom magyarságát a felszabadulás hajnalán. Ezután jött még egy szenvedéssel telt hónap, zászlóin­kat letépték, gyermekeink és tanítványaink melléről leszaggatták a nemzetiszinű szalagot. Következtek gr. Teleki és Kánya mi­niszter urak tárgyalásai. Komárom és annak minden fia a kö­szönet és hála legszentebb érzését zárta szívébe a két nagy fér­fiú iránt, akiktől szabadulásunkat vártuk, amikor szinte reggeltől estéiig, napokon át az utcákon tartózkodtunk, hogy a »mindent vissza« bíztatással szabadság vágyunkat tudomásukra adhas­suk. Volt ezért gumibot, becsukás, kardlap elég, de az igazság hatalma mindennél nagyobb volt. És megértük, hogy a komáromi közúti híd végre megszűnt a trianoni szégyenkapu lenni, s a mi .ősz vezérünk 1938. nov. 6-án meghozta számunkra a ma­gyar szabadság 20 éve sóvárgott valóságát, hogy újra miénk legyen a föld, melyen születtünk, amely mindig a miénk volt és a miénk lesz. Somogyi István igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom