Polgári leányiskola, Komárom, 1938
Visszaíekinlés a csehszlovák megszállás 20 esztendejére. 1918-ra száll vissza a lelkem, nemzeti létünk borús alkonyára, a széttört magyar koronára, a szétszaggatott hegyekre és vizekre, az elszéledt nyájra, az elszakított apára és anyára, a bujdosó testvérre, a 20 éves rabságra. Arra az időre, amikor ha- zátvesztettekké lettünk a magunk földjén, a Csallóközben, a Yak-Botyán kurucainak lábnyomán, Komáromban, Klapka vitéz honvédjeinek véráztatta földjén. Visszaszáll a lelkem a megrendítő ámulatra, amikor Komárom ősi falai között megjelent a biciklin érkező első cseh légionárus, a gyáva győző, a védtelenekkel szemben vakmerő. Látnunk kellett, hogy a trianoni elfogult bírák a hamis tanuk vallomása alapján miként húzták meg a Duna habjai felett az álkos trianoni határt, mely nekünk máról-holnapra azL jelentette, csak amonnan a tiétek. És Komárom ősi várán a nec arte, nec marté «-et hirdető köszön/, elfordította arcát a magyar szabadság napsütötte oldaláról. Bezárultak a magyar házak muskátlis ablakai és bennt a tépelődések hosszú éjtszakái következtek reánk. Elhagyjuk-e az ősi földet, a Jókai szülőföldjét, a Klapka városát, a Beöthyek bölcsőjét ringató nyárfasorok suttogását, elhagyjuk-e a testvért, rokont’'a népet, hogy azután bíztató szó nélkül sorvadjon el az ellenséges rabláncokon. Mintha csak a költő szava hangzott volna fülünkbe: »eredj, ha tudsz«, és mi maradtunk. Vállaltuk a kisebbségi sors minden keservét, elindultunk a bizonytalanság országútján testvér nélkül üres marokkal, de megvetettük a lábunkat az ősi földön, a magunk földjén, melynek édes magyar mezejét az ellenség hízott barma ropogtatta, és őrtállók lettünk az ősi földön, melynek húmusza az ellenség ekéjét csillogtatta, és hirdettük nemzetünk fennmaradását akkor, amikor a mi földünk vérén az ellenség porontya pirospozsgásodott és leszegényedett népünk alamizsnagyüj tői lettünk akkor, amikor aranykalászos szántóink gazdag termését az ellenség bitorolta. Két küzdelmes évtized fojtogató karjai között éltünk. Néha visszahúzódva iskolánk falai közé, tüzet lehelve őseink leikéből tanítványaink leikébe, máskor belesodródva az akármi történik is kockázatos magyar életmentés fergetegébe. Dacos magunkra eszméléssel, a magyar feltámadás egyszercsak mégis elkövetkező beteljesülésével lelkűnkben, ott állottunk a kor3
