Polgári leányiskola, Komárom, 1896
25 van továbbá 1 rajzterem, 1 munkaterem, 1 szertár, 1 tanácskozási terem s I igazgatói iroda; a tornacsarnokot az iskola az el. iskolákkal közösen használja. A helyiségek tágasak, szellősök, világosak; tágas ós szép az udvar is. Szerfölött hátrányára van azonban az iskolának az igazgatói lakás hiánya; íg} T az egész nagy épület eg} T szolga fel vigyázatára van hagyva; hogy ez a körülmény a fegyelemtartás s az ellenőrzés szempontjából is mennjd hátránynyal jár, azt fejtegetnem fölösleges. A kézimunkatanfolyam költségeit a befolyt tandíjak mindkét évben teljesen fedezték, ép így a franI czia nyelvi oktatásért befolyó külön tandijak képezték tiszteletdíját az illető óraadónak, valamint három éven át a zenetanítónőnek is. Az iskola fölszerelése, a város pénzügyi viszonyaira való tekintetből, nem történhetett egyszerre, hanem csak lassankint. Azonban most már az iskola meglehetősen el van látva minden legszükségesebbel. Az osztályok s egyéb tantermek fölszerelése csaknem teljes. A szertárak is szépen gyarapodnak, részint vétel, részint adományok által. Az ezekre vonatkozó kimutatás ezen értesítő végén olvasható; itt csak a természetrajzi szertárt kell külön kiemelnünk, mety a jelenlegi szertárőr buzgó munkássága folytán máris igen gazdag s egy-két óv alatt előreláthatólag egyike lesz a legteljesebb iskolai gyűjteményeknek. Itt kell megemlékeznünk mindazokról is, akik iskolánk szegénysorsú tanulói iránt jótékonyságot gyakoroltak. Első helyen áll e részben maga a szab. kir. város, mely 5 év alatt 103 szegónytanulónak könnyítette meg a tanulást a tandíj elengedése által,