Állami koedukált gimnázium, Komárom, 1946

r osztályú állami koedukációs gimnáziumi rangra emelte az I.—IV. osztályú leánygimnáziumot. Ugyanez a rendelet bízta meg dr. Lőrincz Lajos tanügyi fő­tanácsos gimnáziumi igazgatót, a szatmárnémeti állami királyi kato­likus gimnázium volt igazgatóját a kereskedelmi iskola és gimnázium teljes szétválasztásával s az új iskola vezetésével. A szétválasztás 1945. december 31-én történt, amikor dr. Lőrincz igazgató a leltárak alapján Czerny József tanügyi főtanácsos, kereskedelmi középiskolai igazgatótól átvette az iskola vagyonát, köszönetet mondva a szer­vezés 8 a küzdelmes évek bölcs és odaadó munkájáért. Ebben a tanévben került az iskola az állami polgári iskola épületébe, ahol délutáni tanításra kapott termeket. Az 1945/46. tanévben iskolánk keretén belül is elindult a népünk kultúrális felemelését szolgáló áltajános iskola, amennyiben a gim­názium első osztálya az általános iskolák V.-ik osztályévá alakult ót. Szabadon választható tantárgyként az V. általános osztályban a latin nyelvet választották. Az 1945/46. tanév más tekintetben is a kifejlődés éve volt. Ebben az évben kap az iskola I.—VIII. osztályhoz szükséges tanári kart. Ebben az évben alakulnak meg az ifjúság lelki, szellemi, testi fejlődését szolgáló körök, mint: Mária kongregáció, Bibliakör, Ady­irodalmi önképzőkör, Diákkaptár, Sportkör. A tanítás majdnem teljesen a Rendtartás által előírt ideig tartott. A szülők támogatásával, minden állami ellátmány nélkül ugyanis sikerült annyi tüzelőanyagot beszerezni, hogy csak 18 nappal tol­dottuk meg a karácsonyi szünetet. Ebben a tanévben kezdődött meg igazén a szlovákiai magyar ifjúság küzdelmes átjövetele a magánvizsgákra, amely állandó elfog­laltságot jelent a tanári karnak, de szívesen teszi, mert magyar szociális kötelességnek tekinti. lí. Az 1946/47. tanév története. • Szellemi síkon, a demokratikus nevelés terén, a fegyelmezés és testedzés vonalán, a tanév kétségtelenül a haladás éve volt, mint azt az alábbi beszámolók igazolják. A rendes tanulók létszáma azonban két osztály elvesztésével csökkent. Komáromban ugyanis ebben a tanévben két általános iskola alakult. Egy állami a polgári iskola épületében és egy római katolikus. Felsőbb rendelkezésre megszüntettük I—II. osztályainkat és ezen osztályok tanulói az említett általános iskolákba iratkoztak be. Az Igazgató kérte a tanári kart, hogy támogassák az általános iskolákat és ez meg is történt. Az állami általános iskolában a latin nyelvet egyik tanárunk tanította és mindkét testnevelő tanárunk résztvett az áll. általános iskola testnevelésében, sportéletében. Az iskolai év másik nagy eseménye: a délelőtti tanításra való áttérés. Dr. Bíró Lajos Pál tankerületi főigazgató úr pártfogása és

Next

/
Oldalképek
Tartalom