Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1943

királyleány vezeklőövei forrasztották újra egybe, az önkínzó ostorcsapások alatt kiserkenő szűzi vére gyógyította a beteg nemzet sebeit. Nem vallhat ja-e joggal a hívő magyar, hogy Szent Margit életszentségének erkölcsi ereje a törékeny test korlátait túllépve, sorsunkat alakító tényezőként beleáradt a magyar századokba?! S most, amikor hazánknak új összetartó erőre van szüksége, hogy kibírja a szörnyű megrázkódtatásokat, csodálatos módon ismét itt érezzük közelünkben a hét százada halott királyleány lelki szépségének és erejének sugárzását, mintha csak újra bele akarna nyúlni sorsunk alakulásába. Hiszünk benne, hogy a Gondviselés is ezért vonultatta most be kanonizált szentjeink dicsőséges körébe. Az utat pedig, amelyet eszményi krisztusi magyar lelkének újra felragyogó fényével elénk rajzol, látjuk és követni akarjuk: Istenben megtisztult s nagyranőtt erkölcsi erővel, lelki hősiességgel, aszketikus önfegyelemmel, határtalan, hegyeket mozgató hittel és bizalommal lehet csak a zűrzavarból, betegségből, düledező romokból új, hívő és életerős Magyarorszá­got építeni. S mivel ebből önmagunkban még keveset láthat az Ég. hisszük, ezért küldte új dicsőséggel közénk Béla király új Magyarországának szent nemtőjét, Margitot. A legendás magyar csillag-úton jött vissza, Csaba király útján, onnan, ahol a leg­nagyobb magyarok: a szent magyarok őrzik ennek a földnek sorsát. Ebbe a hitbe kapaszkodva olyan közelről, olyan kedvesen és bíztatóan hangzanak a világpusztulás szörnyű robajaitól meg­kínzott fülünkben Szent Margit krónikásának szavai: »Nem kell néktek sírnotok, inkább örülnötök kell, inert immár a mennyei hatalom örökségének jutalmát őtet vennie nyilván látjuk.« Hites Krisíóf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom