Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1943
ünnepélyén. A Magyar Kórus kiadványaiból, az Opus Dei-ből és a Harmónia Sacra-ból énekelt gregorián, egyházi és világji vegyeskari énekeket. Énekórákat hetenkint kétszer tartottunk a hatodik órában. Az énekkar vezetője: Sümegh Lotár tanár. Zenekar. Az ifjúsági zenekar 18 tagból állott Krizsán József zenetanár vezetése alatt. Részben az iskolai ünnepélyeken, részben a városi jótékonysági egyesületek által rendezett ünnepségeken szerepelt. Dosztál Miklós VIII. a) o. t. vezetése alatt külön működött az önképzőköri zenekar. Iskolai ünnepélyek. Ebben az iskolai évben — az év rövidsége miatt — csak január 19-én tartottunk szent Margit tiszteletére és március 21-én szent Benedek tiszteletére iskolai ünnepélyt a következő műsorral: 1 Szén* Margit ünnepély műsora: 1. Ének szent Margitról. Énekelte az ifjúság. 2. Blaskó M.: Szent Margit. Szavaltia: Pekárik Imre I. b) o. t. 3. Gondolatok szent Margit életéből. Elmondta: Varsányi Márta VIII. a) o. t. 4. Zongora-hegedű kettős. Előadták: Dosztál Miklós VIII. íi) o. t. és Schindler Ilonka VII. a) o. t. 5. Mécs L.: Boldog Margit legendája. Szavalta: Antal Sára VII. a) o. t. 6. Ünnepi hangok. Zongorán előadta: Pataky Magda VII. a) o. t. 7. Szent Margit oratorium. Szavalta az alsó Kongregáció szavalókórusa. 8. Gounod: Ave Maria. Játszotta a zenekar. 9. Pápai himnusz. Énekelte az ifjúság. A Szent Benedek ünnepély műsora: 1. Gounod: Ave Maria. Játszotta a zenekar. 2. Ünnepi beszédet mondott Cséfalvy Imre VII. a) o. t. 3. Kregczy Ede: Deserta valles. Játszotta a zenekar. 4. Bárdos Lajos: Szent Benedek himnusza. Énekelte az ifjúsági vegyeskar. 5. Sík Sándor: A pátriárka. Szavalla Stelczer Mária VI. a)o. t. 6. Viadana: Örvendező zsoltár. Énekelte az ifj. vegyeskar. Több számmal szerepelt ifjúságunk a leventék által rendezett március 15-iki hazafias ünnepélyen, melyeken az ifj. ünnepi szónoka Cséfalvy Imre VII. a) o. t., illetve Hites Kristóf tanár volt. 25