Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940

•saját hibájából az«, de hisszük, hogy ha ismerte volna korunk életét, hozzátette volna: »vagv szü'ei mulasztásából az«. Folytathatnók a sort. De tudjuk, hogy minden szó keserű szemrehányás lenne, az élet sötét oldalának megmutatása. Nem ez a célunk. Mi inkább azt akarjuk vizsgálni, hogyan lehet jóvátenni a mulasziásokat, hogyan lehet harmóniát lopni fiaink szívébe? ! [ i, A lélek természete az, hogy saját arculata szerint alakítja, teremti vagy legalább is színezi a vi'ágot. Akinek derűs a lelke, optimizmusát nem tudja magában tartani, hanem kivetíti környezetére és széppé teremti az egész világot. A tiszta lélek tisztának lát mást is, a jóság jóság után kutat és talál mindenütt. Ezt a belső harmóniát követeli már Demokritos is: »Ha a gyermek szívének száz kapuja volna, mint Theba városának, engedjétek ke az örömöt mind a száz kapun«. Az öröm egyetlen útja azonban csak a természetfeletti életszem'élet és vallásos meggyőződés. E nélkül sötét és nyomasztó az egész világ. Mert minek az életj, amelyben sok az ellentét, a küzdés s ezért nincs benne öröm és összhang. A pusztán létezés nem cél, hiszen határt szab neki egy-két méteres gödör. Kapcsold ki az Istent és üresebbé lesz a világ, üressé az élet. Vak erők játékává lesz minden, a véletlen találkozásává szép és jó, nemes és nemtelen, álom és ábránd, és nevetségessé a boldog élet utáni vágy. Mert gyenge és gyarló az ember, és nem lesz, aki segítsen rajta. Nagyhangú beszéd és önámítás minden szabadságról, önállóságról, az egyéniség mindenekfelettiségéről, Nietsche »Übermensch«-éről való szavalás és általa minden boldogság-igérés. Előfordulhat ilyen világnézet mellett is itt-ott az öröm, lehet vígság, sőt tobzódó jókedv is, de állandó boldogságot képtelen nyújtani, mert ott ül a nyeregben mögötte a mulandóság, a szenvedés és elpusztu'ás réme. Minden ilyen törekvés csak narkózis, mely ideig-óráig elbódít, de a kijózanodás után annál erősebb fájdalmat okoz. Végleges megoldást, teljes harmóniát, értelmet és lendületet csak a természetfeletti életbe való bekapcsolódás nyújt. Mert a természetfeletti életsíkon mozgó ember számára a bajok mellett még dalos marad a mező, hangos az erdő, virágok^ fák himnuszt zengenek neki a Teremtő dicsőségéről. A gonoszság, gyűlölség és minden emberi szenny ellenére is, szépnek és értékesnek látszanak az emberek — legyenek bár közönségesek vagy a szellemi nagyság csúcspontjait járók — mert a halhatatlanság bélyegét látja rajtuk. Van szenvedése neki is, de könnyebb és hordozhatóbb, mert tudja, hogy lelket fejleszt, a porból kiemel és Istenhez lendít. Boldog lélek, mert ünnepelni tud, hiszen körülötte titkos varázslattal kertté, Isten templomává magasztosult a világ. A természetfeletti életbe való bekapcsolódás eszközei pedig a vallásos élet gyakorlatai. Nyilvánvaló tehát, hogy a harmóniát adó világnézet kialakításában ezeknek komoly életformáló tényezőkké kell válniok. De semmi sem annyira életformáló a fejlődő lélek előtt, mint az élettel bemutatott elvek. Rámutattunk már arra, hogy az ideál élet nélkül lehet drága csecsebecse, de nem 19 2'