Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1940

SÁROSY ETELE 1881—1940 1938 őszén, a felszabadulás boldog, nagy örömében egy fájdalmas csapás is ért bennünket. Váratlanul kidőlt sorainkból Sárosy Etele. Az utolsó pillanatban kellett megoperálni. Az életét akkor még megmentették, de tanítani többé nem taníthatott. A gyilkos kór annyira elhatalmasodott már szervezetében, hogy gyógyulása csak látszólagos volt. 1940. dec. 1-én Budapesten, a Bakay-klinikán elhunyt. A Kerepesi temetőben pihen. Sok száz meg száz tanítványa és Komárom egész társadalma csak lélekben kísérhette utolsó útjára, így azután a temetése is olyan szegény és halk volt, mint az ő feltűnést mindig kerülő munkás, csendes élete. Életének öt állomása volt. A győri bencés főgimnáziumnak volt színjeles diákja, majd a pannonhalmi főmonostor ezeréves szent falai közt készült nagy hivatására. Felszentlelése után 1901-ben főapálja a Magyar Sionba, Esztergomba küldte. Itt 8 évig tanított,1912-ben Komáromba került. Itt működött 1938 dec. 8-ig, huszonhat éven keresztül, világháborús esztendőkben, a cseh megszállás húsz éve alatt. Tanított 85—90-es létszámú osztályokban, 20—25 heti órával, lelkiismeretesen és buzgósággal (télen,

1 nyáron reggel 7 órakor már a gimnáziumban volt), az utolsó években az egyre jobban elhatalmasodó gyilkos betegséggel küzdve. Az évek múlásával mind nagyobb és nagyobb tisztelet övezte. Feddhetetlen papi és szerzetesi életie, nagv szakképzettsége (franciát is tanított), mélységes magyar érzése, jóságos, szerető szíve és előkelő, úri egyénisége szerezték meg ezt neki. 1939 áprilisában a klinikáról visszatért Komáromba. Az iskolai év végén Tihanyba helyezték nyugalomba. A jó Isten úgy lakarta,, hogy a magyar hazának, melytől oly sokáig el volt szakítva,: éppen a legszebb vidékében, a Balaton álombeli szépségében gyönyörködhessen. És Esztergom, meg Komárom is ott élt körötte emlékekben, az ő hűséges fegyvertársával, a jóságos tihanyi apát úrral való csendes beszélgetéseiben. A költő mondja a történelem nagyjairól, hogy nem halnak meg* hanem lehullva róluk, ami földi, egy éltető eszmévé finomulnak. De ezt elmondhatjuk a jószándékú, nemeslelkű embe9