Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1939

enyészet, hanem csak dal, derű, illat, mosoly, virág és maradjon Igazgató Úr még számos éven át a mi szeretve tisztelt és nagyrabecsült barátunk és jóakarónk.« A fiú tanulók nevében Énekes Sándor a következő szavakkal búcsúzott a szeretett igazgatótól: »Méltóságos Főtanácsos Űr, hőn szeretett Igazgató Urunk' Nemrég még teljes pompájában virított a természet s íme, pnár ősz borult a tájra. A természet elszórta dús kincseit, fáradt, pihenni tér. Találhattunk volna e szebb időt erre az alkalomra, amikor ki kell mondanunk a fájó szót: búcsúzni jöttünk. Drága jó Igazgató Űr volt a mi életünkben ez a dúsantermő nyár, aki elszórta dús kincseit, s most könnyebb munkakörbe távozik körünkből. Búcsúzni jöttünk! Elhoztam a gimnáziumi ifjúság soha el (nem múló háláját és szeretetét. A búcsúzás mindig fáj, de fáj ez különösen akkor, amikor a legkedvesebbtől, az Édesapánktól búcsúzunk. Hiszen Édesapánk volt. önfeláldozó Édesapa, aki ott ült rabláncon sínylődő magyarságunk betegágya mellett és harcba vitte képzeletének minden erejét, hogy megvédjen a lázálom rémei ellen. Ügy tudott szeretni és ápolni, ahogy csak igazi Édesapa tud. 1 Mindig csak arra törekedett, hogy a tudás és becsületesség megrendíthetetlen szikláivá tegyen, amelyet majd nem tud elsodorni az idegen szenny piszkos áradata. S hogy munkája, fáradozása nem volt hiábavaló, azt mutatják a keze alól kikerült generációk, akik az élet ezernyi viharában mindig magyarosan megállták helyüket. Nem volt magyaros megmozdulás, ahol a Gidró-növendékek ne vettek volna részt. De a búcsúnak ebben az ünnepélyes pillanatában nem szabad néma ajakkal elhallgatnom és köszönet nélkül elhagynom mindazt, amiért ősz borult egy dús, egy mindenét nekünk adó hyárra, amiért az élet barázdát szántott arra az arcra, amelynek minden mosolyrózsája nekünk nyílott, amitől a tévedőknek oly sokszor megbocsájtó kezek talán már reszketni is kezdenek. Köszönjük drága jó Igazgató Űr azt a sok-sok elsírt, de ki nem mutatott könnyet, az értünk átvirrasztott éjtszakákat, az imát, amellyel értünk ostromolta az eget, köszönik a szegény Pisták, Sz. Sándorok a sok kiosztott cipőt és ruhát, az elengedett tandíjakat és azt az édesen nehéz, romantikus diákéletet, amelyet az ön bőkezűsége és megértése nélkül sosem élvezhettek volna. Köszönjük a gyerekes ostobaságunkat mindig megértő Igazgatót, a szigorú, de végtelenül jó tanárt és végül köszönjük azt, ametynél nagyobbat ember nem adhatott, köszönjük a nekünk adott életet. Kérve kérjük drága Igazgató Urat, ne szakadjon el tőlünk egészen. Valamint a természet is csak megpihen, hogy azután [tavasszal újra zengje az örök Isten dalát, úgy jöjjön el néha(néha közénk, vidítson fel mosolygó arcával, derűs lelkével és sohse felejtse el kedvelt rózsafáit! 9