Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1938

varába és osztrákot akartak belőle nevelni. De akadtak hűséges emberek Napoleon régi katonái közül, akik szolgáknak jelentkeztek a bécsi császári udvarban, odaférkőztek a kis herceghez, felismertették magukat és elmondták neki, hogy ő Napoleon fia, francia és figyelmeztették, hogy ez őt mire kötelezi. Az osztrák udvar kémei, akik lesték a kis herceget, csodálkoztak azon, miért ég világosság éjszakákon át a hálószobában és nem tudták meg, hogy <a herceg a franciák történelmét tanulja. Nem tudták megmagyarázni, hogy egy idő óta miért oly messzenéző, fellelkesült a tekintete az udvari ünnepségeken. •Mi is résztvettünk az ő ünnepélyeiken, test szerint ott voltunk, de nem láttuk, hallottuk azt, ami ott történt, mert a lelkünkben más nagy titkokat őriztünk. Ez a nevelő, felvilágosító munka jóval előbb megkezdődött már a családban. A párisi Louvre-ban van egy gyönyörű kép, mely az őskeresztények korát jeleníti meg. Katakomba homályos folyosóján fehérruhás magas női alak áll, két karjával magasba emeli kisgyermekét, aki áhítattal csókol meg egy követ, vértanú édesatyja sírját. És ezen a szent csókon át a gyermek szívébe száll az atyja hősi lelke és őt is felavatja a vértanúi hivatásra. Legyenek áldottak azok a magyar lelkű édesanyák, akik beleoltották gyermekeik lelkébe a nemzetükhöz való áldozatos ragaszkodást. A húsz év alatt sokszor éreztük, mennyivel erősebb a lélek, mint a test. Test szerint ide voltunk kötözve, hányszor nem tudtunk átmenni a hídon, lélekben pedig könnyen építettünk egy másik hidat fel a felhőkbe, gondolatból, imádságból, könyörgésekből, kultúrából, ahová nem tudtak utánunk jönni a hatalom emberei. Mikor a menekülő Aeneas kikötött Itália partjain és ott oltárra helyezte a megmentett házi istenek szobrait, az a föld egyszerre a rombadőlt Trója földje lett. Mikor a magyar diák csendes szobácskájában elkezdte olvasni valamelyik nagy magyar író könyvét, körötte egyszerre magyar világ lett, odahaza volt, szép Magyarországon. Még egy nagy feladata volt a kisebbségi magyar iskolának: a gyermekeket ránevelni a kisebbségi sorsra. Én úgy gondolom, hogy az életben talán az a legkegyetlenebb, mikor egy ártatlan kis gyermek egy napon rádöbben arra, hogy ő mostohagyermek. A kisebbségi iskolának kellett megmagyarázni, hogy ebből csak egy menekülés van: a tanulás. Aki tanul, annak a lelke drágakő lesz, aki nem tanul, azé kavics. A drágakövet pedig, akár az úton fekszik, akár ház omladékai közt, az idegen mégis csak elviszi magával és felhasználja. Meg kellett magyarázni, hogy az életben mindent újra vissza lehet szerezni, csak az elveszett, eltékozolt időt nem. Pedig a lelkünk mélyén mindig ott élt a remény, hogy egyszer visszatérünk és amink van, azt édesanyánknak adhatjuk. »Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat hasztalan sorvadozzanak egy átoksúlv alatt. Még jönni kell, még jönni fog egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán.« Ha pedig arra gondoltunk, hogy mégis tört szívvel és reménnyel szállunk sírba, felemelt bennünket az a gondolat, hogy ha a fizikai világban nem vész el semmi, még kevésbbé a lelkek világában. És akkor a mi küzködésünk bele14