Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1937
55 Ha a június végén beírt tanulók közül valamelyik nem jelentkezik szeptember 2-án az osztályfőnöknél (vagy távolmaradásának okát írásban be nem jelenti)> kimaradottnak tekintjük. Szeptember 3-án 8 órakor a »Veni Sancte« istentisztelet. Szeptember 5-én 8 órakor megkezdődik a rendes előadás. 9. Vidéki tanulók csakis az igazgató tudtával és beleegyezésével fogadhatnak szállást. Amennyiben a felfogadott szállás akár erkölcsi, akár más szempontból károsnak bizonyul a tanulóra nézve, tartozik a tanuló — az igazgató, ill. osztályfőnök utasítására ezt a szállást elhagyni és más megfelelőt fogadni. A vidéki szülők a szállásadók névjegyzékét megtekinthetik az igazgatói irodában. 10. Fegyelmi szabályok. A középiskolai tanulókra nézve a beiratástól kezdve kötelező »A csehszlovák köztársaság középiskoláinak fegyelmi szabályzata« (1936. VIII. 12-én kelt 32,024/36. II/i. sz miniszteri rendelet.). Ezt a növendékeink ismerik, az új növendékek pedig szept. 3-án a törvényolvasáskor meg fogják ismerni. 11. A Király József-féle ösztöndíj alapirány 11 ál az 1938/39. évre az I. osztályban négy (á 600 Kc) hely vár betöltésre. Ezen ösztöndíj elnyeréséért komáromi és komárommegyei kath. nemes ifjak folyamodhatnak szeptember 30-ig a komáromi bencés házfőnökhöz, mint az alapítvány igazgatójához. Mivel a II—VIII. o.-ban is több alapítványi hely van betöltetlenül, azok a II.—VIII. o. tanulók is folyamodhatnak ösztöndíjért, akik az előbb említett feltételeknek megfelelnek. Ezeknél a folyamodási határidő szintén 1938. szept. 30. Az igazgatóság.