Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1937

4 Pannonhalma (működési helyei) vidékének pontja, ahol nem volna ember, aki hűséges megemlékezéssel ne mondaná: tanárom volt. igen szerettük! S ebben rejlett az ő nagysága: szerzetes-tanári hivatását éppen olyan szentnek vallotta, mint az életet, és mind a kettőt értéknek, Isten nagy ajándékának tartotta: tanítványainak, nyújtott bölcs tanácsai ebből az életfilozófiából származtak s ugyancsak ennek köszönhette az ókori görög filozófusokra emlékeztető harmonikus lelkiségét. Aki 45 éven keresztül a görög klasszikusok világát nyitogatta tanítványai előtt, s aki ezen felül a római patríciusnak, Sz. Benedeknek is hűséges követője volt: annak lelke valóban csak olyan derűs, kiegyensúlyozott lehetett, mint amilyen az övé volt. Halála még azokat is váratlanul érte, akik egészen közelről figyelték életének utolsó éveit: mert amikor a fellépő szívbaja már a környezetét, rendtársait és rokonait aggasztani kezdte, ő még mindig bízott és a betegségét titkolta. Nem akart meghalni s ennek oka az volt, — talán különösen hangzik, — hogy legalább még a mostani (VI.) osztályát felvezethesse. Legendás híréhez méltó maradt életének utolsó napjáig. Felkán, 1867. nov. 27-én született a Szepességben. Édesapjajómódú iparos volt. Középiskoláit Lőcsén, egyetemi tanulmányait Pannonhalmán és Budapesten végezte. Oklevelet szerzett a latin görög klasszika-filozófiából és a német nyelv és irodalomból. Tudományos hajlamainak nem csekély tanújelét adta akkori irodalmi működésével, de különösen az által is, hogy három tantárgyból szerzett képesítést. Első működési helye éppen az a Komárom volt, ahol most hamvai nyugosznak. (Utána Esztergomban, Pápán, Pannonhalmán volt tanár és házgondnok, majd Kőszegen, s legtovább Esztergomban tanított: két évtizeden keresztül.) 1924-ben akár nyugalomba vonulhatott volna, akkor volt 31 éves tanár, mégis szívesen vállalta az itteni nehezebb munkakört és ez evek alatt átlag heti 16 órával tanított. Erős testi szervezete volt, de ez egymaga nem magyarázza meg ezt a csodálatos munkabírást: ha lelke nem volt volna szívós, edzett, ha nincsen erős akarata, akkor régen abba kellett volna hagynia a tanítást, ő ellenben mint minden nagy egyéniség — a munkaasztala mellől vonult át az örökkévalóságba, halála előtt két héttel hagyta csak abba a tanítást. A kórházban halt meg és Szent Benedek Atyánk hű tisztelőihez méltóan úgy, mint ez a nagy Rendalapító: tanítványai imádsága kíséretében adta vissza lelkét Teremtőjének. E sorok írója mint szintén régi hálás tanítványa fogta le megtört szemét és aki a Szent Útravalót nyújtotta neki és a halálra előkészítette: szintén tanítvány volt. íme, a jó Isten így jutalmaz: tanárt tanítványai szeretetével, éppen úgy, mint a szülőt gyermekei ragaszkodásával. Temetésén soha nem látott hatalmas gyászoló közönség vett részt és régi tanítványai messze vidékről zarándokoltak ide, hogy kikísérjék utolsó földi útjára október 10-én. Bíró Lucián.