Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1933

17 a jubileumon. Itt voltak az ipolysági, nvitrai, pozsonyi galántai, dunaszerdahelyi, érsekújvári, szenei, nagymegyeri, garamlöki és udvardi cserkészek. A szomszédos cserkészcsapatok áldozat­kész szeretettel osztoztak csapatunk jubileumi örömünnepében és elsősorban nekik köszönhető, hogy ezt a napot ilyen nagy­szabásúvá sikerült megrendezni. Az ünnepség főrendezője Bíró Lucián volt. A tábor-parancs­nokságot Kocsis Károly látta el, a műsort pedig Borka Géza dr. irányította. A konyha Bardocz József dr. és Balogh Kálmán, cserkésztisztek vezetése alatt állott. Az iskolai év folyamán és a jubiláris ünnepségek alkalmá­ból cserkész sátrakra, csónakra, csónakházra, zászlóra, szegény cserkészek táborozási költségeire adakoztak: a Gimnázium igaz­gatósága 1000 Kc-t, a Diákbál rendezősége 854.20 Kc-t Juba Fe­rencné 718 Kő, Fehérváry Gézáné, Komáromi E. Hitelint. 200— 200 Ké-t, Kovách Tihazér 120 Kc-t, Aranyossy László dr., Bartos Fri­gyesné, Esterházy János, Gödör K. János, Hermann Endre, Jókay Imréné, Kállay Endre dr., László Dezső, Panghy Özséb és Vörös Ede 100—100 Ké-t, Dénes Zoltán (Léva) 82 Kc-t, Laky Nándor 80 Kc-t, Trugly János és Schmidthauer Lajos 70—70 Kc-t, Aranyossy Endre dr. és Wojtowicz Richárd 60—60 Ké-t, Füssy Kálmán 54 Kc-t, Alapy Gyula dr., Ardó Alfréd, Csizmazia György, Germán János, Gidró Bonifác, Hajdú Lukács dr., Iparos­kör, Kuzma Dénesné, Katholikus Legényegylet, Lénárt E.-né dr. Nagy Jenő, Polony Béla dr., Rakusz Ottó, Schultz József, Selye Ilugó dr., Spitzer Béla, Schwitzer Artúr, Soós Imre dr. és Szunyoghy János 50—50 Kc-t, Dosztál és Beck, Komáromi Dalegyesület, Jókai Egyesület, Kőváry József dr., Méhes László, Öllős Endre. Szabó Lajos és Széles László 40—10 Kc-t, Ipolysági cserkészcsapat, Majer Imre dr., Metlesich Kálmán, öllős Gusz­táv és Zemanik Alajos 30—30 Kc-t, Brandeisz Alfréd, Bindernits László, Lelovics Ciprián, ifj. Nagy János és Sárosy Etel 25—25 Kc-t, Balogh Miklós, Bartha János és Gajdos Jakab 24—24 Kc-t, Weszelovszky János dr. 22 Kc-t, Anda Lajos, Árendás József, Bang­ha Dezső dr., Basilides Bara dr., Beck Ferenc, Bindernits Sándor, Biró Gyula, Derfinvák Gusztávné, Dosztál Jakab, Dosztál József, Furinda Ferenc, Fülöp Zsigmond, Irgalmas nővérek, Kacz Jenő, Kecskés István, Kovács Mihály, Kovács Gyula dr., Kollányi Miklós, Kovai Béla, Langschádl Gyula, Lestár István dr., Nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom