Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1931

21 életében az ünnepnapok. Máskor cserkészkiképzéssel foglalkoz­tunk. Ezek keretei az őrsi órák és a rajgyűlések, melyeket télen és kedvezőtlen idő esetén az otthonban, máskor a szabadban tartanak meg a fiúk. Az otthonban idén bevezettük a műhely­munkát is. A sok hasznosabb munkát korlátozó ping-pong asztal mellett az otthonban felállítottuk a gyalupadot is. Ezen először a muzeum-»ketrec« készült el, mely alatt a szklenói tábor modell­jét őrizzük. Készítője, Nagy László rajvezető, nagy elismerést nyert vele városszerte. d) Vöröskereszt-Egyesület. A tanév elején Gidró Bonifác igazgató védnöksége alatt megalakult a Vöröskereszt-Egyesület ifjúsági sarjadéka. A sarjadék összes ügyeit Gödör Kap. János tanár végezte; munkájában segítőtársai voltak Nagy Jenő ifjú­sági titkár és Vlcsek Ferenc ifjúsági pénztáros, VIII. o. tanulók, valamint az ifjúsági könyvtáros, Polvar János VII. o. tanuló. A sarjadéknak 320 tagja volt, akik 9 tagozatban helyezkedtek el. A leánytagozat élén Kiss Mária titkár és Lengyel Klára pénz­táros VIII. o. tanulók állottak. A 8 fiútagozatnak tisztviselői voltak: Nagy Jenő VIII., Bugyi Géza VII., Juba Ferenc VI., Füsi János V., Basilides Zoltán IV., Csonka Ferenc III., Neuwirth József II. és Nagy Antal I. o. tanulók mint titkárok; Vlcsek Ferenc VIII., Basilides Ábris VII., Kovács Endre VI., Németh László V., Élesztős Elemér IV., Kacz Jenő III., Szitáry László II. és Somogyi István I. o. tanulók mint pénztárosok. A Sarjadék a helyi és intézeti szükségnek megfelelően és így a szülői tanácsoknak célját jól megelőzve elsősorban arra törekedett, hogy a vidéki, szegénysorsú diákok részére a mindennapi élelmezést biztosítsa és azon diákokon, akik mostoha anyagi helyzetüknél fogva különféle hiányokkal és nélkülözé­sekkel kerültek szembe, a lehető leggyorsabban segítsen. Azon tanulóknak pedig, akiknek könyvszükségletét a nagy keretekkel dolgozó Segítőegyesület kielégíteni nem tudta, a hiányzó köny­veket a Sarjadék pótolta; 102 diáknak használatra adott 210 kötet könyvet. 3 tanuló helyett megtérítette a beíratási díjat, 1 tanulónak kifizette a MSO-tól adott tanulási engedély 50 K-s díját, 1 tanulónak egész évi lakásbérét fizette, több esetben adott ingyen gyógyszert, 3 esetben cipőt talpaltatott és 3 szegény diáknak új cipőt vett, több diáknak vásárolt iskolai apróbb föl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom