Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1930

8 kottákat írt át, szólamokat tanított be. zenekart vezetett, nagybőgőn játszott, amint az intézet érdeke kívánta. A szeretetnek szeretet a jutalma, ő is sokszor érezhette tanítványainak ragaszkodó, meleg nagy szeretetét. De szívébe fogadta őt a komáromi társadalom is. Mindenkivel, még a legegyszerűbbekkel szemben is kedves, szíves és nagyon közvetlen volt. Aki csak egyszer is találkozott vele az életben, kedves egyéniségét nem feledte el. Akiket pedig barátságára méltatott, bizonyára könnyes megindultsággal hallották halála hírét. Horváth Kristóf elköltözésekor a székház főnöke lett. Az államfordulat után a tanügyi kormány követelésére lemondott igazgatói állásáról, de egy évig még tanárkodott, hogy 1923-ban végleg nyugalomba vonuljon. Az egész város társadalmának nagy fájdalmára a himi határincidens alkalmából a kormány Gosztonyi Nándorral együtt kiutasította őt Csehszlovákiából. Megható, fájdalmasan szép volt bucsuztatásuk. Midőn már remény nem volt visszatérésére, rendfőnöke a celldömölki apátságba nevezte ki perjelnek. Utolsó éveit csendes pasztorációval töltötte. Máj zsugorodásban halt meg, 1930. szept. 5-én. Egyiküket sem érte váratlanul a halál. Csendesen készülődtek a nagy útra. Bizonyára többször végigtekintettek egész életükön és ilyenkor szeretettel gondoltak a komáromi munkás esztendőkre. Talán utolsó imádságuk is könyörgés volt a Mindenhatóhoz, hogy ez az intézet, melynek érdekében annyit fáradtak, fennmaradjon, virágozzon, boldoguljon, még a mai nehéz körülmények között is. Hajdú Lukács.