Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1930

21 újra közös szent áldozáshoz járultak. A szentmise végén kongre­ganista-induló. Szentmise alatt a gimn. énekkar énekelt Krizsán József zenetanár vezetésével. 2. A gimn. leánykongregáció Sz. Skolasztika, pártfogója tiszteletére február 17-én díszgyűlést tartott, melyen az összes komáromi kongregációk és a közönség köréből is többen meg­jelentek. A műsoron Garai Anna, leánykongr. prefekta, VIII. o. t. előadása, Uduardy Margit, IV. o. t. szavalata, Kiss Mária, VII. o. t. zongoraszáma és az énekkar kétszólamú Ave Máriája szerepelt. Az ünnepélyt Bíró Lucián prézes buzdító beszéde zárta be. 3. 1931. május 17-én közös díszgyűlést tartottunk, melynek műsorából kiemeljük a következő számokat: 1. Megnyitó beszéd, mondta: Fehér János, kongr. pref. VIII. o. t. 2. Rerum Novarum. Ismertetés. Felolvasta: Kovács Gyula, a sajtószakosztály veze­tője, VIII. o. t. 3. Húsvéti ballada. Irta: Gyula-deák. Szavalta: Riszdorfer Ferenc, V. o. t. 4. Jézus Szíve Ígérete. Előadta: Rapos Irma, V. o. t. 5. Győzött a kereszt. Missziós történet. Irta és fel­olvasta: Vlesek Ferenc, VII. o. t. 6. Hátsóindiai missziók. Fel­olvasta: Heckmann István, VII. o. t. 7. Május hónap. Elmélkedés. Mondta: Németh László, IV. o .t. b) A Czuczor Gergely önképzőkör az idei iskolaévben is buzgó működést fejtett ki. Vezető tanár: Hajdú Lukács volt, ifjúsági elnök: Neuwirth Béla VIII. o. t., alelnök: Vlcsek Ferenc VII. o. t., főtitkár: Kovács Gyula VIII. o. t., főjegyző: Taubinger István VIII. o. t., pénztáros: Tóth Sarolta VIII. o. t., zenei igazgató: Sztranyovszky Zoltán VIII. o .t. Az önképző­kör egy alakuló, 6 bíráló, 6 rendes és egy záróűlést tartott. A gyűléseken az elnöki megnyitó, szavalatok, felolvasások, szini­jelenetek, zenekari számok, hegedű és zongora szólók, ének­számok szerepeltek. A felolvasások: magyar irodalomtörténeti, esztetikai, fizikai, földrajzi, történelmi és szociális tárgyúak voltak. Nagyon virágzó zenei élet volt az önképzőkörben. Mind a VII., mind a VIII. o-nak külön cigányzenekara és szalonzene­kara van az intézeti nagy zenekarokon kívül és gyűléseinken szinte versenyeztek egymással. Az egyetemi ifjúság körében világnézeti harcok vannak már régóta: ennek a küzdelemnek hullámverései elértek a középiskolai önképzőkörökbe is. Ennek hatásaképen sokat foglalkoztak a tagok a modern irodalom prob-

Next

/
Oldalképek
Tartalom