Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1928
14 A sajtószakosztály tagjai a kath. világnézetű sajtótermékek terjesztését vállalták magukra. Könyveladás révén az évi forgalom 2000 Kc körül volt. Ez a szakosztály az egyetemi hallgatók alakulóban levó kath. egyesületét is támogatta könyvekkel és 300 Kc adománnyal. Kongregációnk gazdag könyvtárral, illetőleg olvasóteremmel rendelkezik. Az ujabb szerzemények között Prohászka, Bangha, Tóth Tihamér és és Foerster könyvei szerepelnek sürün. A folyóiratok közül járattuk: Szűz Mária Új Virágos Kertjét, a romániai Mária Kongregációt, a Jó Barátot, Uj Szivet, Erdélyi Magy. Lányok Lapját. A kongregáció anyagi forrásai az 50 filléres tagdijak és az adományok. Nagyobb pénzbeli támogatásban részesítette a kongregációt a gimn. igazgatóság 1400 Kc-val, Panghy Özséb tanár 500 Kc-val. Ezeknek a nagylelkű adományoknak köszönhetjük elsősorban, hogy könyvtárunkban pld. Tóth Tihamér könyvei közül több példány van, úgyhogy minden kongreganistának van alkalma olvasni ezeket a kiváló jellemnevelő műveket. A felső szakosztály ebben az évben a rendes gyűléseken kivül megbeszéléseket tartott társadalomtudományi kérdésekről is. Egyegy ilyen gyűlés után a tagok is kaptak szociologiai könyvet és az egyes szociális problémákról ezek alapján maguk is előadtak. Nevezetesebb események voltak: 1928. december 7-én a szeplőtelen fogantatás előestéjén ünnepi gyűlés, melyből kiemeljük Kocsis Károly tanár szózatát a kongreganista ifjúsághoz és az énekkar előadását (Tota pulchra es Maria) a zenekar kísérete mellett. December 8-án Gidró Bonifác igazgató ünnepélyes tagavatást tartott a szt. András templomban. Húsvétkor lelkigyakorlatok a gimn. többi növendékeivel együtt. Május utolsó vasárnapján valamennyi komáromi kongregáció részvételével ünnepélyes gyűlést tartottunk, amelyen a gimn. részéről szerepeltek: Pfeiffer Miklós: Mai szoc. problémák, Garai Anna: Az olvasásról című előadásaikkal, míg a titkárok évi jelentést tettek a kongregációk működéséről. b) A Czuczor Gergely Önképzőkör ezen iskolai évben is működött. Vezető tanár dr. Hajdú Lukács volt, ifjúsági elnök: Alapy Gyula VIII. o. t., alelnök: Pfeiffer László VII. o. t., főtitkár: Gábris József VIII. t., főjegyző: Blaskovits József VIII. o. t., pénztáros: Mihola Lujza VIII. o. t. Általában havonkint tartottunk gyűlést. A gyűléseknek matiné jellegük volt, mert a műsorokon a beszédeken, szavalatokon, jeleneteken kívül bőven szerepeltek zeneszámok. Sokszor szerepelt a VII. osztály és VL osztály cigányzenekara, a szalonzenekar, quartett. sextett, zongora. Egyízben a fúvós zenekar is fellépett. A VIII. osztály férfikara többször énekelt. Gyűléseinket az alsó osztályosok is nagy számban látogatták, írásbeli munkát szép számmal adtak be a tagok. Gábris József VIII. o. t.-nak több versét közölte az „A Mi Lapunk" és a Jó Barát" c. ifj. lap. A tagok érdeklődése különösen az irodalmi problémák felé fordult, de adtak be több történelmi és természettudományi dolgozatot. Különösen Blaskovics József VIII. o. t. munkássága emelendő ki e téren. A vezetőtanár minden gyűlésen többször is felszólalt és irányította a kör tagjait. A gyűléseken többször foglalkoztak a szlovenszkói ifjúsági problémákkal is. Megemlékeztek a nevezetes irodalmi évfordulókról. A kör tagjai résztvettek az évvégi szavalóversenyen. A zárógyűlésen öt (50 K. értékű)