Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1927
6 Végre elkövetkezett 1918 októbere is. Az Osztrák-magyar monarchia hatalmas épülete gyorsan omlott össze. Október 28-ika, illetőleg 30-ika megmutatták, mit eredményezett az erős csehszlovák nemzeti öntudat, fajszeretet, önbizalom, önfeláldozó, haláltmegvető hazaszeretet: a Monarchia romjain az immár szabad, önálló csehszlovák államot. Óriási küzdelmek, szinte elháríthatatlannak látszó akadályok legyőzése után juthatott csak el idáig a csehszlovák nemzet. Göröngyös volt az út idáig, de nem sokkal simább volt ezután sem. Hatalmas épület romjait kellett eltakarítani rövid időn belül s új alapokat ásni, új épületet emelni úgyszólván egyszerre. Új államot kellett felépíteni, melynek lényegesen másnak kellett lennie, mint amilyen volt a régi Monarchia, államot, mely kifelé s befelé egyaránt erős legyen és méltó helyet foglaljon el az európai államok sorában mind politikai, mind gazdasági és kulturális tekintetben. Az elmúlt tíz esztendő azt mutatja, hogy a csehszlovák állam megállotta a helyét a művelt európai államok közösségében. Már mindjárt a béketárgyalásokon mint a szövetséges győztes államokkal egyenrangú fél vett részt; kezdettőlfjgva tisztes helyet foglal el a Népszövetségben; vezető állama a kis ántántnak és a középeurópai politika egyik legfontosabb tényezője. A háború előtt alig ismerte a világ a csehszlovák nemzetet, most saját lobogója, saját jelvényei alatt jelentékeny részt vesz a világversenyben minden irányban, messze elágazó nemzetközi összeköttetésekkel, saját követségeivel, konzulátusaival dicsekedhetik. Nem kicsi feladat előtt állottak a csehszlovák nemzet vezetői a belpolitikai terén. Ezt oly alapokra kellett fektetniök, úgy kellett irányitaniok, hogy az állam belső rendje megfelelő súlyt kölcsönözzön külpolitikai állásának s hogy biztosítsa az állam fennmaradását minden veszéllyel szemben. Ezt a célt van hivatva szolgálni a nyugati mintákon felépült, demokratikus eszméken nyugvó, az állampolgárok alapjogait liberális mértékben biztosító, a modern állam követelményeinek megfelelő alkotmány és az általános választójogon alapuló parlamentális törvényhozás. Ez utóbbinak el kellett távolítania a régi Monarchia maradványaiból mindent, ami az új helyzetnek nem felelt meg s helyébe újat alkotni. Elsősorban szorosabb egységet kellett teremtenie Csehország és Szlovenszkó között főleg a közigazgatás terén, mi egyike volt a legnehezebb munkáknak s még manapság sem nyert befejezést; serényen dolgozik továbbá a két országrész különböző (cseh és magyar) jogrendjének egységesítésén. Mindjárt az első években hozzáfogott az óriási jeletőségű földbirtokreform végrehajtásához s életbe léptetett egyéb nagyjelentőségű gazdasági és szociális reformokat a demokrácia szellemében. Az állam pénzügyeit zseniális első pénzügyminiszterének a szellemében úgy irányította, hogy a fiatal köztársaság etekintetben Európa első államai között foglalhatott helyet és lehetővé vált az ipari és kereskedelmi élet viszonylag rendes menete, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok felvétele, úgyhogy a csehszlovák állam meglehetős gazdasági konszolidációval dicsekedhetett akkor, amikor a szomszédos államok attól még messze állottak. Igen nagy gondot fordít a csehszlovák állam a kulturális haladás biztosítására, főleg az iskolaügy fejlesztésére s