Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1921
4 n. Adatok az iskolai év történetéhez. Dr. BÓDISS JUSZTIN 1863-1921. A magyar kulturának buzgó harcosa, a régi görög és római kulturák tudós kutatója hunyt el 1921. julius 31-én. Halálát gyászolta a legtöbb magyar tudományos egyesület: a Magyar Tudományos Akadémia, a Szent István Akadémia, a budapesti Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság, a Magyar Országos Tanáregyesület s még sok más társaság, amelyekben működésével emlékezetessé tette nevét. A komáromi főgimnázium gyásza azonban mindezek gyászánál nagyobb, mert mihozzánk állott legközelebb, itt hirdette napról-napra a tudomány igéit, itt osztogatta pazar kézzel azt a sok szellemi kincset, amit hosszú munkásságával összegyűjtött. Életének nagy részét, huszonhat esztendőt töltött a pannonhalmi bencés tanárképző intézetben. Eredeti egyénisége mély nyomokat hagyott annak a sok tanárnak, lelkében, akik tőle nyerték tudományos kiképzésüket. 1916-ban a komáromi főgimnázium tanára lett. Tekintélyes irodalmi munkásságot fejtett ki, de eddig megjelent munkái mégsem voltak mérhetők ahhoz az óriási ismeretanyaghoz, amit összegyűjtött. Az volt a terve, hogy ha majd elhagyja a tanári pályát és nyugalomba vonul, akkor teljesen a tudományos munkásságnak szenteli minden erejét és idejét. Az Űr másképpen határozott felőle, elszólította közülünk. Hatalmas, erős szervezetét legyőzte az alattomos, láthatatlan ellenség : fertőzés okozta vérmérgezésben halt meg. A komáromi főgimnázium tanári kara és ifjúsága, akik láttuk tudományának fényét és éreztük szivének melegét, kegyelettel őrizzük emlékezetét. - Dr. B. C.