Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1916

4 Mikor fiatal kortársai pajzán kedvteléssel, gondtalan jókedvvel töltötték éveiket, az ő fiatal vállaira az uralkodás felelősséggel teljes gondja, terhe nehezedett; és ő, a 18 éves ifjú, tanult, dolgozott az érett férfiú komoly szorgalmával, szívósságával. Nagy körültekintéssel napirendet készített magának és azt szigorúan, lelkiismeretesen, élete legutolsó napjáig megtartotta. Szinte szenvedélyévé lett a pontosság! A reggeli 4 óra már íróasztalánál találta őt. Közvetlenül halála előtt még ügyiratokat intézett el ; utolsó szavaiban is arra kérte környezetét, hogy másnap reggel a szokott időben keltsék fel, hogy dolgához láthasson! Elmondhatjuk róla, hogy íróasztala mellől szólította el a halál. Mátyás királyként valósággal kifárasztotta minisztereit, munkatársait gyors és kitartó munkájával. Aki jóságos, elnéző szíve sugallatától indíttatva oly sok hibát, botlást, bűnt el tudott feledni és megbocsátani, ha kötelességteljesítésről volt szó, nem ismert kíméletet. A munka, a kötelességtudás mintaképe ő mindenkire, minden időn át. Ámde maga a kitartó munka, amely a földi boldogulásnak is egyik alapja és amely dicső fénykoszorút von az ember feje köré, csakhamar kifárasztja, kimeríti, elsorvasztja az embert. Egyik hathatós védelem ez ellen: a vallásosság, amely a verejtékes homlokú munkás tekintetét az égre, a jó Istenre irányítja, aki maga is szakadatlan munkálkodásban él (Ján. 5. 17.), aki a munka áldásaként a sikert osztogatja — a hivő élek ismeretes közmondásaként : „hasztalan az ember iparkodása, ha nincs rajta az Isten áldása", és szt. Pálnak, a nemzetek apostolának mondása alapján (1. Kor. 3.) „neque qui plántát, neque qui rigat est aliquid, sed qui incrementum dat, Deus" (Nem az a valami, aki ültet, sem aki öntöz, hanem az, aki termést, növekedést ad és ez az Isten). Azért is a munka terhe alatt görnyedező dicső királyunk is a vallásban kereste és találta meg ,azt az erőt, mely karjait megacélozta, azt a