Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1915

15 céljára 50 K, Prohászka Ottokár hadi árvaháznak 100 K, vak katonáknak 50 K (az 1914—15. isk. évben 219 10 K), kárpáti falvak felépítésére 200 K (más forrásból ugyanerre a célra még 115 K), hadi árváknak 50 K, összesen 700 K. 1916 május 1-én még egy kárpáti ünnepélyt tartottunk, melyen 15 K folyt be (a kárpáti falvakra tehát összesen 315 K-át gyüjtöttünk). Cserkészeink az 1915—16. iskolai évben is lelkesen folytatták hadi jó­tékonysági tevékenykedésüket : a „Fémet a hadseregnek" nevezet alatt megin­dult mozgalmat ők segítették városunkban lebonyolítani, t. i. fémgyűjtő ko­csikon ők járták be a város utcáit, ők jegyezték fel az adakozó nevét és az adott mennyiséget ; a helybeli Vörös Kereszt-egyesület szolgálatában a virág­és parkünnepélyeken virágot stb. árusítottak, díszcsapatuk kedves mutatványai­val emelte az ünnepélyek bájosságát. 6. A háború éppen nem volt általában kedvező hatással sem a tanulmányi előmenetelre, sem a szorgalomra, de feltűnőbb, káros hatást sem tapasztaltunk 7. Tanulóink különösebb mezőgazdasági tevékenységet nem fejtettek ki, legalább az iskola keretében és felügyelete alatt nem ; nem tudtunk ugyanis a kerti vetemények termelésére alkalmas területet szerezni ; a nagy szünidő­ben végzendő mezei munkára sem jelentkezett senki; a család körében azon­ban többen már buzgón kivették részüket a mezei és egyéb munkából az 1915-ik évi s kiveszik a mostani nagy szünidőben is. 8. Az év legnagyobb részében több, egymástól távolfekvő helyiségben voltunk kénytelenek folytatni a tanítást; ugyanazokat a termeket a helybeli polgári leányiskola és r. kath. fiúiskola is használta, tehát nem használhattuk fel egyesületi gyűlések tartására ; a hadi jótékonysági célra nagyon igénybe voltak véve ifjaink ; azon kellett lennünk, hogy a háború izgalmai miatt amúgy is zavart figyelmét és erejét a szorosan vett iskolai munka elvégzésére irányítsuk, továbbá az iskolai egyesületi életben való szereplésre hivatott VIII. oszt. nyilvános tanulónk mindössze csak öt volt ; ezekből az okokból az ifjú­sági önképzőkör az idén sem működött. Az egyesületi élet az alsó osztályú ifjak Mária Congregációjának működésére szorítkozott. Ebben a keretben a con­gregációt vezető tanár buzgólkodása révén sok tájékoztatást, vigasztalást, lelki felbuzdulást nyertek ifjaink, különösen azok, akiket a háború szeretteiktől megfosztott. A főgimnáziumi Segítő-Egyesület, tekintettel a nagyobb szükségre, fokozottabb mértékben nyújtott ruha-, könyvsegélyt szegényebb sorsú tanuló­inknak; a IV-ik hadikölcsönből pedig 2000 K-t jegyzett. 9. A szülők és a társadalom érdeklődése iskolánk iránt a háború alatt sem csökkent. Többen ruhasegélyt adtak, hadi jótékonysági tevékenységünket lelkesen pártolták; ifjúsági ünnepélyünkön feltűnő nagy számban jelent meg a közönség és jelentékeny összegű felülfizetésével anyagi fényes sikerhez segí­tette; több háborús emléktárgyat ajándékozott intézetünknek, helyiségeket engedett át iskolánknak előadás céljaira; vitéz hadseregünk komáromi ható­ságai részéről is sokoldalú jóindulattal találkoztunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom