Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1910

lé Neve szláv nyelven annyit jelent, mint: üst. Csakugyan alig lehetne találóbb elnevezést kigondolni. Két részre osztjuk, u. m. felsőrészre vagy Nagy-Kazánra és alsó részre vagy Kis-Kazánra. A Nagy-Kazán bejáratánál 170 m-nyire szorul össze a Duna medre. A víz sebesen rohan alá, de teljesen veszélytelen, még fodrot sem vet, mintha elnémulna a természet ezen remeke előtt. A két part párhuzamosan és majdnem nyílegyenesen halad úgy, hogy az egész szorost már a bejárattól végig lehet tekinteni. A bejárat jobb oldalán a 800 m. magas Velica-Strebac, a balparton sem sokkal alacsonyabb sziklaóriás áll őrt. Mint valami hatalmas tó, csendes, egyenletes a folyó tükre, mely a kétoldali hatalmas mészkő szirtek között kiszélesedik, de a túlsó végen ismét összeszorúl. Mesés kép ! Az ünnepélyes csend, mely a szívre száll, midőn e völgykatlanszerű szorosba érünk, oly érzelmekre tanít, melyeket nem éreznénk soha, melyeket talán tagadtunk is. Itt e szent magányban oly közel érezzük magunkat Istenhez. Nem hallik ide semmi zaj, csak a folyam mormogása. Oly jól esik e méltóságteljes nyugalom, mely felemeli, megtisztítja a lelket. Némán áll az ember a megragadó képek előtt és föltekint a hatalmas bércek ormaira, majd egy pillantást vet az alatta hömpölygő habokba. Csupa remekművekben gyönyörködik, melyek mind Isten mindenhatóságának tanúi; nagyszerű, fenséges alkotásuknál fogva az embert semmiségére emlékeztetik. Valami különös félelem szállja meg itt az embert! A nagy csendet senki sem töri meg, a hajósok ősi szokás szerint hallgatnak, amihez babona is köti őket. A szoros rideg fensége, két oldalt égnek meredő sziklaszirtjei, fölöttük az azúrkék ég, az élettelen néma csend, melyet csak a víz csobogása és fenn kóválygó sasok szárnylebbenése hoz némi rezgésbe, Önkénytelenül is lebomlásra késztet. Tévesen ugyan, de nem ok nélkül gondolják sokan a Kazánt Vaskapunak. Meredek sziklafalaival, keskeny medrével valóban olyan, mintha kapuja volna az Aldunának. Az örvényekkel zúgó Duna egészen keskenyre szorúl össze s kétfelűl a sziklaóriások egymáshoz tapadt láncolata emelkedik szédítő meredekséggel fejünk fölé, mintha ott fenn, az erdőkoszo-