Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1909

âô főkép a latin nyelvhez, hogy apáink e nyelvet szépen beszélték, amit a művelt világ is elismeréssel említ rólunk. Tertullián óta és után a klasszikus kultura ellenesei szívesen meg-megújítják a vádat, hogy a klasszikus művek olvasása könnyen válhatik a tanuló ifjúságnak eikölcsi veszedelmére. Ezekkel szemben elégséges pusztán a kath. egyházra hivatkoznom, mely legéberebb és legféltékenyebb őre a tiszta erkölcsnek s mégis mindenkor ápolója, terjesztője és védelmezője volt a klasszikus műveltségnek s a latin nyelvet hivatalos nyelvéül választván, annak fönmaradását az idők végeiglen biztosította. Az antik világ egyik legjobb magyar ismerője pedig, Bódiss Jusztin dr. legutóbb megjelent Xenophon: „Socrates emléke" c. munkájának hiperkritikusai és pedagógiai értéke c. művében gyönyörűen fejtegeti, mint illeszkednek a görög és római remekírók alkotásai a Gondviselés terveibe s mint készítik elő az emberiséget a legmagasztosabb, a krisztusi elvek befogadására és megvalósítására. Szokrateszben pedig épen az Üdvözítő előfutárját látja, ki lelke mélyén megsejtette a legtisztább valláserkölcsiség magas eszméjét s az erényről és bűnről, a túlvilági életről, az erkölcsi törvények kötelező erejéről alkotott tisztult fogalma valóságos előhírnöke a keresztény hitnek és erkölcstannak. — Semmi okunk tehát arra, hogy ifjúságunk érzelmi világát, lelke ártatlanságát a klasszikusoktól féltsük. Gyanús aggságoskodás azok részéről, kik a klasszikusokra „feszítsd meg "-et kiáltanak, azt azonban egykedvűen nézik, mint temetkeznek gyermekeik a „modern" irók nagyon is kétes becsű munkái közé. Hol van tehát ennek a gyűlölt humanisztikus iránynak Achillesz-sarka ? ! Tudósok és nemtudósok leleményessége vetélkedve keresi. A mult év folyamán „Grosse Männer" címen a németek egyik neves természetbölcselője, Ostwald egy könyvet jelentetett meg, melyben azt bizonyítja, hogy a klasszikus nyelvek a szellemi ener-