Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1901

A- w fel a szeleket és feszítsd ki egészen vitorládat! S bizva tehetségében s erejében ki meri mondani, hogy az emberek haragjától nem fél. Mikor azonban eszébe jutnak azok, kik meglakoltak amiatt, hogy a császár kegyében lévőkről szabadon merték véleményüket nyilvánítani, óvatosságra inti magát ; de a szatírát befejező sorokban minden rettegés nélkül kijelenti, hogy ő bizony lelke keserűségét kiönti, ha másként nem, megholt embereket használva fel. Eddig a szatíra tartalma. Mindabból, a mit eddig elmondottunk a két költő koráról, életéről, továbbá a szatíraírás okaiból, meg a bemutatott két szatíra tartalmából eléggé összeszedhetjük ama vonásokat, melyek költőinket külön-külön jellemzik és ama különbségeket, melyek őket egymástól elválasztják. Horatius mellőzve a legocsmányabb dolgokat, csak a kisebb hibákat, ferdeségeket, melyek különösen jellemzik korát, hozza napfényre és mosolyogva mondja meg az igazat. Juvenalis ellenben kimondja, hogy minden gonoszságot és ocsmányságot félelem nélkül fog leleplezni. E két különböző eljárás részint a két költő jelleméből, részint korukból magyarázható meg. A vidám érzelmi világgal megáldott férfiú, a milyennek Horatiust ismerjük, természeténél fogva visszaborzadt mindattól, ami szivének és eszének harmóniáját megzavarhatta volna. Már pedig a nagy gonoszságok szemlélete a kiművelt és komoly emberek lelkének nyugalmát elrabolják. Világos tehát, hogy miért mellőzi Horatius a nagyobb gonoszságokat és az emberek kisebb hibái miért keltik inkább nevetésre és mosolyra. Állításunkat bizonyítják szatíráinak tárgyai : az elsőben, mint láttuk, a kapzsiságot üldözi, a másodikban a szemérem elleni hibákat; a harmadikban arra oktat bennünket, hogy felebarátaink hibáival szemben bocsánatra hajlandók legyünk; a negyedikben elárulja, hogy az embeiek könnyen ingerelhető természete miatt tréfálkozik mások hibáin ; 2