Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1900
24 szavakkal korholja őket: „Mikor híven s becsülettel szolgáltam ügyeiteket, sárral dobáltatok, most, hogy sok pénzeteket a tolvajoknak engedtem oda, bámulatra méltó polgárnak tartotok. A mi engem illet, jobban röstellem e mostani kitüntetést, mint múltkori elitélésemet; titeket meg sajnállak, kik jobban megtisztelitek az embert, ha a gazembereknek jár kezére, mint na hűségesen megőrzi vagyontokat " Ezután felfedezé az elkövetett sikkasztásokat s azok száját, kik csak az imént is oly lármával éltették s ajánlották, betörné; de viszont elnyeré a legjobbak igazi s jól megérdemelt dicséretét. 1) Ugyancsak e hűsége, részrehajlatlansága tette őt alkalmassá a delosi hadipénztár felügyeletére, kezelésére, úgy, hogy e tisztséget senki nálánál jobban be nem tölthette volna. A szövetség tagjai a perzsák üldözésére való hadi járulékot arányosan akarván maguk közt felosztani, megbízták Aristidest, hogy tartományaik minősége s jövedelmeik mennyisége szerint határozza meg az összeget, mely kinek-kinek vagyona, módja szerint tellett, s ő mindenek megelégedésére méltányosan rótta ki az egyes szövetségesek jutalékát, úgy, hogy Plutarchus szerint „valamint a régiek Kronos korszakát, ép' úgy magasztalták a szövetségesek Aristides adórendszerét s ez időt Hellas aranykorának nevezték el. 2) S tényleg Aristides, kinek kulcsa szerint az összes adó 460 talentumra, a mi pénzünk szerint kb. 2 millió koronára rúgott, tapintatos eljárásával Athént nagygyá s hatalmassá, tengernyi alattvaló urává tette, mig maga szegény módra élt, sőt e nyomorát még dicsőségszámba vette, csakhogy a hűtlenség gyanújának még árnyékát is elkerülje. Ezért utasított vissza életében minden gyámolítást, miként Kallias esetében már emiitettük, 3) ezért halt is meg úgyszólván koldus-sorban, a mint életrajzában láttuk, hogy t. i. vagyona még a temetés költségeit sem fedezhette, 4) leányai 1) Plut. Ar. 5 fej. 2) u. o. 14. fej, 3) u. ott. 4) u. ott 15. fej. Nep. 3. f.