Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1900

15 mondják — beszéli Plutarchus,

1) hogy egy irni nem tudó polgár a sors játékából ép' őt kérte meg a járókelők közül, hogy a cserépre Aristides nevét irja fel helyette. A szelid Aristides erre megkérdezvén kérése indítékát, vájjon mi gonoszat tett vele ama férfiú, ezt a választ nyeré : „Semmiféle rosszat, sőt nem is ismerem azt az embert ; de azt már mégsem tűrhetem, hogy őt hivják a legigazabbnak." Ekkor maga Aristides sajátkezüleg irta alá a tulajdon Ítéletét.

2) Minő lelki erő kellett ehhez, s rendületlen nyugalom ahhoz, a mi erre következett ?! Mármár távozóban szeretett hónától, égre emelt kézzel csak azt kéri a halhatatlan istenektől, hogy az athéni népre soh' se álljon be olyan idő, mikor őt majd vissza kelljen kivánniok.

3) S a dicsőség napsugaras idején még sem áldoz a a boszuállás szellemének, sőt kész még a sérelmeket is elfeledni. így az ő régi ellenségének, Themistoklesnek vád alá helyezésekor a sok ösztönzés ellenére, „ő volt az egyetlen, ki nem szólt s nem is tett semmit Themistokles ellen s nem aknázta ki ellenfele szerencsétlenségét, a miként soh' sem irigylé jó sorát."

4) így fizet az igaz s nemeslelkü férfiú a méltatlanságokért! * II, Ha Aristidest, mint hadvezért veszszük számba, bizvást elmondhatjuk, hogy míg egyrészt kiváló talentuma őt az elsők közé emeli, másrészt benne tökéletesen összpontosul a férfias komolyság, szilárd akarat s hősies tetterő, melyeknek szeplőtlen honszerelme szab irányt, íme, Marathonnál

5) már a tíz praetor közt látjuk s e körülmény nyilván a perzsa háborúk előtti szereplésére is utal, mert az állam ily válságos napjaiban a főhatalmat csak oly férfiakra bízhatták, kik hadijártasságuk a 1) Plut. Ar. 7. fej. 2) u. ott. v. ü. id. Apopht 186. Suid. in Ar. 3) Plut, Ar. 8. fej. 4) u. ott. 15. íej. 5) v. ü. Plut. Ar. 5. fej.