Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

6 Hogy Agrippât Tiberius ölette meg, azt Tacitus abból következtetheti, hogy „Augustus sokat panaszkodván az ifjúnak romlott erkölcseiről, kieszközölte ugyan, hogy száműzetését senatus-határozattal megerősíttette, egyébként azonban övéi közül soha senkinek életére nem tört és nem is hihető, hogy mostoha fia biztonsága miatt unokájának halálát okozta volna." (I, 6). Ha tehát nem Augustus ölette meg Agrippât, a gyilkos más nem lehet, mint Tiberius és anyja, Livia, a ki „mostohához illő gyűlölettel siettette a gyanús és gyűlölt ifjú halálát." (I, 6). Tiberiusnak azonban nem volt semmi oka félni Agrippától, a ki rá nézve ártalmatlan volt azon a magányos szigeten, a hova őt Augustus számkiüzte s a kit maguk az emberek sem tartottak oly nagy dologra, a milyen az uralkodás, alkalmasnak. Tiberius, a ki különben mindent a consulokkal és senatussal együtt végzett (I, 7.), vonakodott az uralmat elfogadni s vonakodásának okát is adja: az egész teher nagyon sok neki, oszszák meg többek között (I, 11—13.) Magában véve e kifogás ellen semmit sem lehet mondani; a ki ismeri az uralkodás nagy felelősségét és terhes voltát, az mondhatja ezt. Tacitus azonban Tiberius mindkét tettében, hogy t. i. a senatust sem zárta ki a közügyekből s vonakodott az uralkodást elfogadni, csak képmutatást lát és még a képmutatás okait is felsorolja. Első ok a félelem volt, hogy esetleg Germanicus, Tiberius testvérének, Drususnak fia s a római nép kedveltje, megunván a puszta várakozást, tettleg is uralomra tör; a másik ok Tacitus szerint az volt, hogy Tiberius, a ki hírnevére is adott valamit, azt akarta, hogy a senatus maga kérje fel az uralkodásra, hogy ne gondolják róla, mintha ő csak anyja cselszövései folytán jutott volna a trónra ; a legfőbb ok mégis, mint később kiderült, az volt, hogy belásson a senatorok lelkébe s később boszut állhasson rajtuk. (I, 7).