Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899
28 számban voltak libertusok; és ha magán felekkel volt ügye, a forumon és jog szerint intézte el." Habár azon tettek alapján, melyeket Tiberiusról hallottunk, több jó tulajdonságot állapíthatunk meg róla, mint a mennyit itt Tacitus megállapít, midőn őt mint előrelátó munkás uralkodót, igazságos birót, jó atyát ismertük meg még fogadott fia iránt is, méltán csodálkozunk mégis, hogy az a Tacitus, a ki Tiberius egyes tetteit és szavait birálgatva annyiszor kimutatta iránta gyűlöletét, most igy rajzolja jellemét. Mert azok alapján, a miket a IV, 6-ban Tiberiusról olvasunk, ha még a pénzügy terén lángeszét és vitézségét, melynek Augustus alatt sok fényes jelét adta, figyelembe veszszük, a legjobb uralkodó képét látjuk magunk előtt. Midőn a hispánok Tiberiust arra kérték, hogy tiszteletére templomot építhessenek, ezt felelte a senatusnak : „Atyák, esküszöm előttetek s akarom, hogy az utódok is megemlékezzenek róla, hogy én is csak halandó vagyok, emberi kötelességeket teljesítek s elég nekem, ha az első helyet betölthetem ; eléggé, nagyon is eléggé adóznak majd emlékemnek, ha őseimhez méltónak, ügyeitekben gondosnak, a veszélyben állhatatosnak, a támadásokkal szemben a közjó javára rettenhetetlennek tartanak. Ez lesz az én templomom a ti szívetekben, ez lesz a legszebb és legmaradandóbb emlék. Mert, a mit kőből állítanak, ha az utókor Ítélete gyűlöletté válik, azt sírkővé alacsonyítják le. Én tehát embertársaimhoz és az Istenekhez fordulok, ezekhez, hogy nekem életem végéig nyugodt és az emberi és isteni kötelességekhez értő elmét adjanak, azokhoz, hogy, ha már meghaltam, dicsérettel és jó emlékkel gondoljanak tetteimre és hírnevemre« (IV, 37-38). Az utókor nem teljesítette ez óhajt; az eddigiekben Tiberius részéről nem találtunk erre okot s hogy uralkodásának második felében sem adott, legalább is oly