Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

26 a felségsértési pörökben több vádlott ügyét védte, véle­ményét mindig bátran kimondta s mégis egész élete vé­géig a császárnak akkora bizalmát élvezte, hogy Tacitus szükségesnek tartja e bizalom okait keresni (IV, 20.), mert önmagához következetesen arra gondolni sem tud, hogy Lepidus nyilt jelleme tette őt kedvessé Tiberius előtt. Noha a felségsértés pőréiről az első 8 év alatt rö­viden már szóltunk, egy esetet, mint Tacitus pártatlan­ságának fényes bizonyságát, mégis megemlítünk. A III, 66--69-ben arról értesülünk, hogy C. Silanust, Ázsia proconsulát társai zsarolás és sikkasztás miatt bevádolták. Mivel Tiberiusnak nagy gondja volt arra, hogy a provin­ciák békében éljenek és épen azért a békét veszélyeztető magistratusokat szigorúan megbüntette, nem csodálhatjuk, hogy Silanust is elitélték. Tacitusnál azonban a zsarolás és sikkasztás, ha proconsultól ered, nem elég ok arra, hogy a bűnös bűnhődjék ; azért ugy magyarázza a dolgot, hogy a Silanus ellen emelt vádakhoz titokban hozzákap­csolták a felségsértés bűnét is, hogy rokonai rajta ne segíthessenek (III, 67). De Tacitus téved ; mivel Tiberius törődött a provinciákkal, épen nem cselekszik kegyetlenül, ha szigorúan viselkedik a vádlottal szemben, maga val­latja őt s nem engedi, hogy kibújjék a vád alól, a mi Tacitusnak persze nem tetszik, Tiberiusnak azonban dicsé­retére válik. Láttuk már eddig is, hogy a személyét illető vétkeket a császár nem engedte tárgyalni, nincs okunk tehát itt sem kételkedni, hogy más okból üldözték volna Silanust, mint a melyeket említettünk. A birák a vádlot­tat Gyarus szigetére számkiüzték. Hogy Tiberiusban na­gyobb az igazságszeretet, mint Tacitusban, kitetszik szavai­ból : „Nem ismeretlen ugyan előtte, a miket Silanus felől hirdettek, csakhogy szóbeszédből nem szabad ítélni " (III*J?9). Tiberius tehát tettekből ítél, nem a rumor alap­ján, a melyből Tacitus oly szívesen merít; és hogy a császár nem tört még sem Silanus vesztére, mutatja az,

Next

/
Oldalképek
Tartalom