Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1899

9 (I, 31—52), a kiknek élén Germanicus állott. Kezdetben ő is ugyanazon mérséklettel mint szigorral lép fel ellenük; bátran megy az alsó rajnai lázadó katonák közé, a kik követelésekkel ostromolják s felajánlják neki a császári koronát. O azonban szilárdan megmarad a császár hűségében, sőt meg is akarja magát ölni, de barátai megakadályozzák. Eddig Germanicus eljárása egészen helyes. A mit azonban ezután tett, azt menteni nem lehet. Oly gyáván viseli magát a katonákkal szemben, hogy ezek követeléseikben még vakmerőbbekké lesznek ; levelet ir a katonáknak a császár nevében, melyben teljesiti kívánságaikat és ki is fizeti nekik a megígért összegeket. Ezután a felső rajnai hadseregbe megy s ott is ugyanazon engedményeket adja. E közben az alsó-rajnai legiok némi félreértés miatt, melyet egy időközben érkezett római követség okozott, újra fellázadnak, a követséget bántalmazzák, sőt még Germanicus életére is törnek ; s Germanicus a a következő reggelen nem Ítéletet, hanem beszédet tart, a vakmerő katonák eljárását mentegeti, jó szivükre hivatkozik, feleségét és gyermekeit használja fel, hogy szánalmat keltsen a katonákban, a kik végre megunván vezérük gyáva megalázkodását, maguk kívánják a bűnösök megbüntetését. Garmanicus pedig, mint a ki ártatlan a dologban, megelégedetten szemléli a vérfürdőt, melyet katonái egymás között rendeznek s melyet Germanicus szemeláttára később mégegyszer megismételtek (I, 48.) Ha ily jelenetek után is megmaradt a hadseregben a fegyelem, igazán csodálhatjuk a régi római kitűnő fegyelmet, a mely ily próbákat is kibírt. Miután a nyugalom helyreállt, Germanicus követvén a katonák óhaját rablóháborut indít a marsok ellen, a mely háború erkölcsi szempontból a legnagyobb mértékben elitélendő, mivel még a nőket és öregeket sem kímélték, a profán és a szent épületeket lerombolták; katonai szempontból czéltalan, mert semmit sem nyertek;