Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1894
63 kiöntött. Az emberi emlékezet óta eddig legnagyobb vízáradás Komáromban mintegy 400 bázat rombolt össze ; a város hídjait magával vitte; az eddig elkészített vársánczokban pedig oly pusztítást végzett, hogy a helyreállítás több munkába került, mint az újraépítés. Ugy látszik, hogy a gymnásium épületében ez alkalommal kár nem történt; legalább semmi említés sincs róla téve. Befejezésül fölemlítem, hogy a lefolyt két évben száműzetésre kárhoztatott Músák az 1810/11-ik tanévben visszatértek csendes hajlékukba, melyet a visszaállított pannonhalmi szent Benedekrend 1812-ben ismét birtokába vett. 5) Q fenntartási l^ölíség. Az eddiekböl is kitetszik, hogy 1776—1786-ig a pannonhalmi Szt.-Benedek-rend, ennek eltörlése után pedig 1812-ig a tanulmányi alap (Fundus Studiorum) viselte a komáromi gymnásium fenntartási költségeit. 4 0 A gymnásium pecsétje, harangja és játékhelyei. 1) G pecsétnyomó. Ami az iskola pecsétjét illeti, erre nézve egyetlen-egy rendeletet találtam ; ez is általános érdekű és inkább a kisgymnásiumokra vonatkozik. A Helyt. Tanács ugyanis 1781. ápril 17-én tudatja, hogy legfelsőbb elhatározásból nem sokára a a kisebb tanintézetek számára is készítenek pecsétnyomókat. Copia Benigni Intimati Nr. 1892. signati Circa apparanda pro minoribus etiam Gymnasiis sigilla, facta abhinc Suae Majestati Sacratissimae demissa repraesentatione, eadeui altefata Scrma. Sua Mattas clementer resolvere dignata est, opportunas mox suo loco factas haberi dispositiones, ut pro reliquis etiam Scholarum institutis, quae adhuc deforent, sculpantur sigilla. A komáromi nagygymnásium pecsétje épúgy, mint a MáriaTerézia által szervezett valamennyi fő- és nagygymnásiumé 1778-ból való. Vas fogantyúra erősített köralakú ezüstlemez, közepén a tudomány és művészet géniuszai vannak kivésve, felettük koszorúval, alattuk az évszámmal, szélén pedig két körvonal között ezen felirattal : Sigillum Gymnasii Comaromiensis Ámbár a Helyt. Tanács ezen pecsétnyomót már 1778-ban megküldötte a tanintézetnek ; mindazonáltal a komáromi gymná4 0 A jelzés nélküli adatok a gymn. irattárából valók.