Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1894

56 mára kérték; mely kérelmöknek Vörös Antal főigazgató 1780. november 7-én kelt levelében azon esetre, ha az épület teljesen rendben van és semmi pótolni való nincs, helyet is adott, utasítván egyúttal a gymn. igazgatót, a netalán szükséges pótlások kimutatására. Hogy azonban ez a felhivás inkább csak alaki volt, és nélkülözte a komolyabb végrehajtási szándékot, kitűnik a levélcseréből, melynek tartalmát a következőkben fogla­lom össze : Vezerics igazgató 1780. decz. 6-án kelt levelében kifogásolta 1-ször) a kisebbik folyosó egyik falazatát, mely vagy az alap gyen­gesége, vagy a tető nyomása következtében romlással fenyegeti az egyik osztályt ; 2-szor kifogásolta, bogy az új épület minden szo­kás ellenére csak egyszer lett bemeszelve ; 3-szor) hogy az új tantermeket a székház ból áthordott régi padokkal és kathedrák­kal bútorozták be. Vörös Antal főigazgató attól tartva, hogy ha a maradék 112 frt javításokra használtatik fel, akkor Koch és Grossinger urak külön fognak folyamodni fáradságaik díjazásáért, 1781. január 20-án kelt levelében óvatosságra inti az igazgatót, hogy javítások czímén ne követeljen annyit, amennyi a felügyeletért szánt fárad­sági díjat túlságosan megcsökkentené, és ajánlja, hogy egyezked­jék Grossinger úrral, akinek legközelebb ő is fog levelet irni. Szolgáljon ezen tárgy befejezéseül Vörös Antal főigazgató­nak Vezerics Dávid igazgatóhoz 1781. marcz. 12-én intézett le­vele, melyben egyebek közt fölemlíti Grossinger igéretét, hogy mihelyt kitavaszodik, a kölcsönösen megbeszélt javításokat azonnal eszközölni fogja ; azért a számadások további felelősségének terhe alól idecsatolt Fölmentvényt csak akkor szolgáltassa Grossin­ger kezeihez, ha adott ígéretének eleget tett 2) £tz 1^83--^ évi földrengés veszedelme. 1783 ápril 22-én hajnali Y 2 négy óra tájban a 20 év előtti katasztrófát megközelítő borzasztó földrengés riasztotta fel Komárom lakosságát. Az iskola és a taná­rok lakása annyira megrongálódott, hogy az előadásokat be kellett szüntetni. A gymnásiumi épület reparácziója niajus 12-ig elkészült; ugyanekkorra volt kitűzve az elő­adások megkezdése is; de a földrengés e napon oly

Next

/
Oldalképek
Tartalom