Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892
23 tragen wurde, warum dem Bittsteller der fernere Bezúg seines Stipendiums eingestellt wurde. Pressburg, am 6. April 1852. Sr. Woklgb. dem k. k. Vorstande des Comorner Comitats Herrn von Szathmáry. Erre azután terjedelmes és az ügy állását teljesen kimerítő nyilatkozatban maga a megyefőnök válaszolt, mely válasz már azon szempontból is tanulságos, mivel vonatkozásaival magát a hiányzó panaszos levelet mintegy pótolja. Az ország törvényei közé is beiktatott Király püspökféle alapítvány — irja egyebek közt — elrendeli, hogy a törvénytanuló ösztöndíjasok a győri akadémiában tanuljanak ; ámde legfelsőbb rendeletből ezen akadémia beszüntettetvén, fölmerült az a kérdés: hol tanulják ezentúl a törvénytanulók a törvénytudományokat? Ezen kérdés eldöntésének szüksége Pázmány Zsigmond folyamodása következtében már 1850-ben fölmerült, amikor sem Győrött, sem Pozsonyban törvényelőadások nem tartattak; ez szolgált okul, amiért az ^ alapító áll al . i ntézkedés? hatalommal felruházott megyei hatósá g az^** alapítv. igazgató véleményes jelentése alapján a ösztöndíjasok számára a pesti egyetemet jelölte ki. Már maga az alapító püspök a felügyelet szempontjából az ő ösztöndíjasait egy helyen concentrálta és csakis az alapítónak ezen világos szándékából, nem pedig más okból történt azon intézkedés, hogy csak egy tanintézet, — és pedig a győri és pozsonyi jogakadémia nem létében, — a legközelebbi pesti egyetem szemeltetett ki. Alaptalan tehát §eb q Imre állítása, hogy a pozson yi akadémia azért me llőzte tett volna, mivel az német tanin-^ 2- ° -— 1 —- • * // téz et__Folyamodó. azon panasza sem fogadható el, hogy )*- 1 míg többi ösztöndíjas társainak illetménye meghagyatott, az övé. elvonatott; mert a többiek engedelmeskedtek, & pedig a szabályzat ellenére Pozsonyba ment; ez okból