Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1892
21 ben, mely a Király-féle ösztöndíjasokat tör vény hallgatás végett a pesti magyar egyetemnél iskolába járni készteti. Nóha pedig jól tudom: hogy aki a rendeletet liozá, annak teljes joga is vagyon, egyes esetekben — mint jónak s üdvösnek tartandja — azt megmásíthatni; következőleg Nsgodban is e hatalmat tisztelni meg nem szűnö m,; szabad legyen azonban őszintén az aggodalmamat előterjesztenem, miszerint attól tartok, nehogy idővel többen találkozzanak, kik Nsgod bölcs végzésétől magukat fölmentetni nem kis alkalmatlansággal törekedjenek: egyébiránt magamat magas kegyeibe ajánlom, mély tisztelettel maradván Nagyságodnak Komáromban szept. 29-én 1851. Alázatos szolgája Molnár Titus s. k., Ivir.-féle alapítvány igazgatója. Folyamodott-e Sebő a Pozsonyban járhatás engedélyeért? és ha igen, kapott-e ezen folyamodására végzést? tudomására juttatta-e az alapítványi kezelőség a pesti egyetemre korlátozó határozatát? ezen kérdésekre az iratok között csak vonatkozást, de külön okiratot nem találtam; de tény az, hogy ő a pozsonyi jogakadémiára ment, mint az alábbiakból kitűnik, Elérkezvén az első félév vége, mikor az ösztöndíjilletmények kiadatni szoktak, az alapítványi igazgatóság Sebő Im re ösztöndíját^ visszatartotta, mire ő a Pozson yk erületi főispánsághoz'fordult panaszáva l és visszatartott ösztöndíjának kiadatását itt kérelmezte; honnét 1852 márczius 23-ról keltezve oly értelmű utasítás jött a megyefőnökhöz, hogy 3 nap alatt adjon felvilágosítást: mi alapon és mi okból lett Sebő ösztöndíja beszüntetve? Z. 1856/c. u. Wird dem k. k. Vorstande des Comorner Comitates gegen Rückschluss j. mit dem Bedeuten Zugestellt, binnen 3 Tagén unter Vorlage des bezüglichen Stiftungs - Documentes die Beweggriinde bekannt zu geben, auf Grund welcher die Einstellung dieses Stipendiums veranlasst wurde, Pressburg, den 23. Márz 1852. Ezen rendeletet a megyefőnök oly felhívással tette át az alapítv. igazgatóhoz, hogy 24 óra alatt véleményt és érdemleges felvilágosítást adjon. 1993. mart. 30. 1852. Főtiszt. Molnár Titus úr, Kir. püspök-féle alapítv. igazgatójának. Sebő Imrének a cs. k. kerületi főispánság útján