Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1890

AZ IFJÚ NEVELÉSE. A házi és az iskolai neveléssel a fiatal ember nevelése még korán sincsen befejezve, s azért nincs következményeiben szerencsétlenebb nézet, mint azt gondolni, hogy a fiatal emberen — kilépvén az iskolából — már nincs mit nevelni. Hála Istennek ! a szülőknek csak igen kis része az, mely a nevelést befejezettnek vélvén, gond nélkül ereszti fiát a nagy világba ; hanem nagyobb része inkább aggódva és félelemmel gondol azon időre, midőn fia elhagyván a szülői házat, a nagy világ ezer- és ezerféle veszélyei veszik körül ; nagy része tudja, hogy a nevelés tulajdonkép csak az élettel végződik, mert az emberen mindig akad javítani s tökéletesíteni való. De ez a magasabb, tökéletesebb életre való nevelés a vallási nevelés. Nézetünk szerint az ember addig szorul nevelésre, míg ő maga el nem érte mind testi, mind szellemi tekintetben a teljes kifejlettség korát, vagyis hogy ő maga is képes legyen mint családfő övéi közt a nevelés kötelességeit teljesíteni. A szoros értelemben vett nevelés tehát körülbelül a 2i-ik életévvel megszűnik, habár a teljes érettség kora a 28-ik év, amikor a természet rendje szerint az apa 4—5 éves fia nevelését megkezdheti. A forduló pontot az élet számára az úgynevezett iljúkor képezi, amelyben az ifjúnak mindinkább érvényesülni kezdő önelhatározása és külső életkörülményei napról-napra jobban előtérbe lépnek, amiket aztán a neve-