Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1889

9 egyszerre. Az épületet ékesítő műfaragványok közül a far­nesiai Herkules szobra ma is bámulat tárgyát képezi. 8 De nemcsak Rómában, Italiában és a közel fekvő, hanem a távol eső provinciákban is emeltek nagyszerű für­dőintézeteket, amint ezt hazánkban, különösen a Budán, Mehádián és egyéb helyeken talált római épületromok, szob­rok és felírások tanúsítják, ami egyszersmind azt is bizo­nyítja, hogy a rómaiak nagyon jól ismerték és fel is hasz­nálták a gyógyító erővel bíró forrásokat az ő birodalmuk területén. A győzelmes római légiókkal római műveltség terjedt szét mindenfelé és e műveltséget a sűrűen létesített gyar­matok még inkább fejlesztették, sőt helyenként maradan­dóvá is tették. így hazánk területének egyes részein, különösen a Tiszán túl terjeszkedő hajdani Dácziában a római élet, nyelv, törvénykezés és szokások olyannyira uralkodóvá lettek, hogy ezeknek befolyása alatt a dák nép nemzeti jellegével együtt anyanyelvét is elvesztette. Az ős dák nyelv helyét a román nyelvben máig is élő latinos nyelv foglalta el. Ily átalakító hatást a római műveltség másfelé is gyakorolt. Azonban az egykor erős, nemzeteket hódító és három világrészt leigázó római birodalom az idők folyamán annyira elpuhult és elerőtlenedett, hogy könnyű szerrel lett a népvándorlások korszakában ellene támadó erőtel­jes és ifjú nemzetek prédájává. Romjai felett új népek alapítottak önálló országokat. Tagadhatatlan, hogy a római birodalom bukásával nemcsak a tudományokban és szépművészetekben történt szellemi haladás, de a kulturának minden egyéb tényezője, tehát a fürdői viszonyok is visszaesést szenvedtek ; de azért azt állítani, hogy a fürdők e harczias korszakban, 8 Lengyel Dániel : Fiirdöi zsebkönyv. 1853.

Next

/
Oldalképek
Tartalom