Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1887

18 megürült koronajószágok beszedése s szabad adományo­zása, csakhogy e jogot mégsem gyakorolták szabadon, s több koronajószágot s herczegséget úgy tekintettek, mint örökölhető birtokot. S így minden a király személyiségé­től, de nem a törvénytől függött. Ily helyzetben pedig kétséges, hogy egy országot sikerrel lehessen kormányozni. De mindezen viszás helyzet megváltozott a ker. háborúk következtében. A nagyok ugyanis, kik a törvényt semmibe sem vették s csak saját személyüket ismerték el tekintélynek, kik az igazság érzetét elnyomták s mindenre bénítólag hatottak : a kereszt felvételekor azáltal tették a legnagyobb szolgálatot, hogy környezetüket ön­maguktól szabadították meg. Ez által az ököljog szűnni kezdett s az otthon maradottak között az igazság s jog érzete erősbödött ; a rendzavarók távolléte elősegí­tette a fegyelem helyreállítását s szilárdítását. így szaba­dult meg országunk is a trónköveteléssel jogtalanul fel­lépő Boricstól, ki csak zavarokat, majd a lengyelek támo­gatása által belháborút idézett elő. VII. Lajos franczia király ugyanis 1147-ben ker. hadával Magyarországon átvonult s a nyugtalankodó Borics is vele eltávozott az országból. »A hírnévtől üldözött nagyok, kik csupa koro­nákról s új országokról álmodoztak, a csalódás után.visz­szatérve, egy engedelmes jobbágyi szivet hoztak vissza fejedelmüknek, s akit azelőtt fel sem vettek, s kivel foly­tonosan daczoltak, most annak engedelmes alattvalói let­tek, mert elszegényedtek.« 1 Azon kérdés merül tehát fel, hogy a ker. háborúk következtében miként s mily úton növekedhetett a fejedelmi hatalom ; amiből azután a második s köny­nyebb kérdés ered, hogy valósággal miként növe­kedett? 1 Lassú István.

Next

/
Oldalképek
Tartalom