Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1885
32 tója és lelki oktatója, most pedig nemes Baranya vármegye Mágocs mező-városának plebánussa czikornyátlan tiszta magyarsággal. Hasonló fontossággal szóllott n. tiszt. Kolb Károly Tolna vármegyében helyheztetett Högyész m. város plébánussa és a Yölgységi egyházi kerület al-esperestje német nyelven. Tudós beszédeik Pécsett nyomtattattak oly szűken, hogy a megyebéliek tizedike is alig kaphatott." De nemcsak Pécsett, hanem Komáromban is, az érdemek nagyságához méltó fénynyel ünnepelték meg a vármegye és város nagy jótevőjének halálát. Hogy az alapító püspök halálának hire Komárommegyében csakhamar elterjedt és rövid idő alatt köztudomásúvá lett, kitűnik az 1825. évi julius 26-iki közgyűlés jegyzőkönyvéből; 3 1 azonban a pécsi káptalan hivatalos halotti jelentése, mely egész terjedelmében és szó szerint alább olvasható, 32 csak az augusztusi közgyűlésben lett előterjesztve, mely előterjesztés következtében a közgyűlésen jelen levő karok és rendek elhatározták: hogy a mély szomorúsághoz illő részvétirat intéztessék a pécsi káptalanhoz, s egyszersmind az is tudtul adassék „hogy ezen gyászos érzeménynek emlékezésére in Cathedrali Ecclesia Quinque-Ecclesiensi die 25-a Augusti anno 1825 Peroravit Andreas Mislcolczy ejusdem ejusdern catliedralis ecclesiae canonicus. Quioque Ecclesiis. Typis Stephani Knetevits c. r. priv. typograpTii 1825. 4-rét 20. lap. 3 1 Protocol. Incl. Comit. Comar. pro anno 1825. 3 2 Inclyta Universitas Bomini Nobis Gratiosissinii! Piacúit omnipotenti vitae mortisque Domino Illustrissimum ac Reverendissimum Dominum Joseplium Király Dioecesis hujus Quinqueecclesien8Ís Episcopum, anno 1737-mo clie 4 ta April, natum exactis im Episcopatu annis 17-cirn, in acidulis Ftiredensibus commorantem, ubi labefactatam a postremo Paschate valetudinem suam reparatum iri sperabat, die 17-a anni et mensis currentis, editis eximiis patientiae, ac in„divinam voluntatem sui resignationis speciminibus, quibus libet. morientium Sacramentis provisum ad correspondens insignibus meritis suis proemium evocaie.