Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1885

27 hivatalos látogatásait, az úgynevezett Canonica-visitatiókat ; megvizsgálta egyházmegyéjének minden plébániáját s rendezte azok ügyeit; némely plébániát egészen újonnan emelt; apostoli buzgósággal osztogatta hívei közt a bérmálás szentségét és hirdette csaknem minden plébániájában az Isten igéjét, s mindaddig nem nyugodott, míg egyházmegyéjében a Canonicavisitatiót teljesen végre nem hajtotta. A „Tud. Gyűjtemény" életirója következőleg jellemzi az elhunyt püspököt: „Igen szép módja volt a kisdedekkel bánni, de nemcsak ezeket, hanem az öregebbeket is több helyen kérdezgette a hit-tudományból. A többi kérdései közt az is volt: ki vagy te? mely kérdést egy helységben, midőn tenne egy ismeretlennek, az így felelt : én vagyok a helybeli nótárius. — Jól van, — monda a püspök, — üljön kend le ; — és egy kisdedet szólíta ugyanazon kérdéssel, aki helyesen felelt : én keresztény katholikus ember vagyok. Atyai kegyességét mindenek iránt kimutatta ; az alatta levő papságot igazán miut atya, szivéből szerette; tudta azoknak terhes hivatalát, mert ő maga is élete nagyobb részét abban töltötte ; azért közbeszédben gyakran szokta mondani : „mikor én plébános voltam." Minden ember panaszát meghallgatta, de kivált papjainak nem volt zárva ajtaja; illetlennek tartotta, hogy a fiu attyával bizodalmasan ne szólhasson, ámbátor a hiú tisztelkedéseknek épen nem volt barátja. A haszontalan fényre, hiú pompára nem költött; asztala közönséges magyaros volt, nem francziás ; udvari cselédeinek igen közönséges öltözetet adott, de magyart; paszomántos frakkokat vagy kaputokat soha sem szabatott cselédeinek ; inasai közönségesen szabólegények voltak, kik az előszobában mesterségöket folytatták. Helyesen, dolgoztak addig, míg szokás szerint kezet morzsoltak volna. Közönségesen magyarul szólott és gondolkodott; deákul nem czikornvásan, de tisztán beszélt; németül törve, amint