Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Komárom, 1881
5 G nári kar vezetése alatt az összes gymn. ifjúság testületileg kivonult. E szerint a 2-ik osztály tanulóinak létszáma az év végén egygyel megfogyatkozván, az összes gymn. ifjúság létszáma a kimutatott 147 helyett lesz 146. b) Ipovitz Károly Il-ik és Freystadl Dezső III-ik oszt. tanulók, közvetlenül a vizsgálatok előtt megbetegedtek s e miatt azokban részt nem vehettek. — Minthogy azonban nevezett ifjak a folyó iskolai év mind a három időszakában kitartó szorgalom mellett jó , sőt jeles előmenetelt tanúsítottak; a tanári kart semmi akadály sem gátolta abban, hogy az egész éven át szerzett tapasztalatai alapján nekik végérvényes Bizonyítványt adjon. c) Nedeczky László III. oszt. tanuló, tekintetbe véve a tanéven át tanúsított szabály-ellenes viselete mellett a tanulmányokban tett elégtelen előmenetelét, az általa élvezett évi 200 frtos Király püspök-féle ösztöndíj további élvezetére, a tanári kar egyértelmű Ítélete szerint, többé nem érdemes. d) A 17-ik lapon említett vizsgálatok következő rendben folytak le : Junius 17-én a hittanból mind a négy osztályban, „ 19-én a nyelvek- és történelemből a IV. osztályban, „ „ délután a nyelvekből a Il-ik osztályban, „ 20-án a nyelvekből a III-ik osztályban, „ 21-én a nyelvekből az I-ső osztályban, „ 22-én a reálszakokból a IY-ik osztályban, „ „ délután a reálszakokból a Il-ik osztályban, „ 23-án a reálszakokból a III-ik osztályban, „ 24-én „ „ az I-ső osztályban, ,, 25-én a testgyakorlásból, „ 26-áu a rendkívüliekből.